„Szembe akartam nézni a fájdalommal” - Túl nagy szíve van, így nem lehet többé kerékpáros
Publikálva 24/09/2024 - 20:43 GMT+2
Nathan Van Hooydonck 2023 szeptemberében szívrohamot kapott vezetés közben, és autóbalesetet szenvedett. Saját bevallása szerint óriási szerencsével, maradandó károsodás nélkül megúszta a karambolt, viszont fény derült egy szívizom-rendellenességre, ami miatt abba kellett hagynia profi kerékpáros pályafutását. A Visma azonban nem engedte el a kezét, fontos része maradt a csapatnak.
Valter Attila: "Nathan miatt nagyon akartuk ezt a mai szakaszt"
Videó forrása: Eurosport
A baleset idején ott ült az autóban Nathan Van Hooydonck terhes felesége, Alicia is, ő azonban szerencsére nem sérült meg. Néhány nap múlva pedig megszületett kisfiuk, Alessio.
Az év végén lejár a szerződésed a Vismánál. Mi lesz ezután?
Azt a szerződést még kerékpárosként kötöttem, viszont azóta eldőlt, hogy más szerepben ugyan, de jövőre is a csapattal maradok. A balesetet után kellett némi idő, hogy felépüljek és kipihenjem magam, de tavasszal és a Touron már a csapat rendelkezésére álltam, elsősorban VIP-sofőrként. Nagyon érdekel a kerékpár üzleti oldala, úgyhogy ezen az úton megyek majd tovább. Hálás vagyok a főnökeimnek, hogy kipróbálhattam magam különböző területeken, így sikerült magamat is jobban megismernem.
Az Astana is ilyen megértő lett volna?
Azt kétlem. A Visma egy ilyen kivételes csapat. Az országúton, és azon kívül is.
Mihez kezdtél volna, ha véget ért volna a történeted a csapattal?
Az ingatlanpiac érdekelt már a profi pályafutásom idején is, úgyhogy valószínűleg abba az irányba mentem volna. Az is izgat már egy ideje, hogy miért megy tönkre anyagilag annyi élsportoló, miután befejezi a karrierjét. Úgyhogy az is egy opció lett volna, hogy segítsek nekik abban, hogy tudatosabbak legyenek ezen a téren. A CEO, Richard Plugge azonban meggyőzött, hogy maradjak, úgy véli, nem csak kerékpárosként vagyok értékes a csapat számára.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/09/21/3789188.jpg)
Nathan Van Hooydonck
Fotó: AFP
Egy intenzív év van mögötted, de menjünk még vissza 2023. szeptember 12.-re, a napra, amikor az életed megváltozott.
A napra, amelyből túl sokra nem emlékszem. De mások elmondásából nagyjából tudom, hogy mi történt.
Szívrohamod volt, miközben ültél a volánnál, és várakoztál egy útkereszteződésben Kalmthout városában. Véletlenül nyomtad meg a gázt, és belerohantál több parkoló autóba, a terhes feleséged pedig ott ült melletted.
Annyira valószerűtlen ezt így hallani. Az egy iszonyú nehéz nap volt, főleg a feleségem, Alicia számára. Ugye gyakorlatilag halott voltam, nem mozogtam, szerencsére nem messze voltunk a rendőrség épületétől. Ha az ott dolgozók nem látnak el szakszerűen, ma nem ülnék itt.
Eszedbe jutott mindez az egyéves évfordulón?
Először nem, de miután felkeltünk, Alicia rám mosolygott, és azt mondta, „boldog szülinapot!”. Találó, hisz aznap tértem vissza az életbe. Új esélyt kaptam. Nem sokkal később elmentünk a baleset színhelyére. Előtte felhívtam az ottani rendőrséget, hogy megtudjam, szolgálatban van-e aznap Jelle Coutteau, aki újraélesztett. Vittünk neki sütit, ami apró dolog, de nem lehetek neki eléggé hálás.
Egy hajszálon múlt az életed. De itt vagy. Ez segít más szemszögből nézni a baleset következményeit?
Néha igen, néha nem. Amikor magamhoz tértem, azonnal tudtam, hogy többé nem versenyezhetek. A szívem túl nagy volt, szó szerint. Ezt már az első tesztek kimutatták. A szív egy izom, ami meg tud nőni, és össze is tud zsugorodni. De nem volt semmi, amit műtéti úton tenni lehetett volna. Azonnal kaptam egy beültethető defibrillátort, és tudtam, hogy nincs orvos, aki erre megadná a versenyzői engedélyt. Igaz, én sem akartam volna. Imádtam versenyezni, de nem akartam minden áron.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/04/16/3950214.jpg)
Nathan Van Hooydonck és Jonas Vingegaard
Fotó: Getty Images
Milyen érzés egy ilyen készülékkel élni?
Az első néhány hétben nagyon fájt. Kerékpárosként eléggé alacsony volt a testzsírszázalékom, így nálam nem tudták a zsírszövetbe helyezni a készüléket, hanem közvetlenül a bőröm alá tették. Még most is látszik, még pólón keresztül is. De most már persze hozzászoktam. Csak a reptéren és váratlan öleléseknél emlékeztet a kütyü, hogy ő még mindig ott van, és monitorozza a szívem.
Nemrég kerékpároztál egy céges eseményen. Ezek szerint szabad sportolnod?
Szerencsére igen. De a vörös zónába már nem mehetek. A baleset óta nem tekertem három óránál többet egyszerre, és ritkán mentem gyorsabban, mint 30 km/h.
Fájdalmas érzés, hogy egy amatőr kerékpáros szintjén kell tekerned?
Örülök, hogy egyáltalán bringázhatok, és hogy még itt vagyok. Próbálom kerülni, hogy más kerékpárosok csatlakozzanak hozzám, vagy rákerüljenek a kerekemre. Már nem kell bizonyítanom semmit, azért tekerek, mert szeretem. Rövideket megyek, félúton kávézom egyet, és élvezem.
Még fel szoktak ismerni?
Essen környékén igen. Szerencsére Nathanként ismernek, nem pedig az exkerékpárosként, akinek szívrohama volt. Sokszor kérnek szelfit, sokan nem tudják a sztorit, és kérdezik, mikor lesz a következő versenyem. Na, ez még mindig eléggé betalál. Ezért inkább full feketében megyek, nem pedig sárga-feketében.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/10/12/3802076.jpg)
Nathan van Hooydonck i jego żona Alicia Cara
Fotó: Getty Images
VIP-sofőrként vettél részt a flamand klasszikusokon és a Touron. Ezt hogy visleted?
Igazából a nyitóhétvége volt az, ami nehéz volt. Az Omloop reggelén hányingerem volt, de kitartottam. Közhelynek hangzik, de szembe akartam nézni a fájdalommal. És sikerült. Másnap Wout megnyerte a Kuurnét, és utána azt mondta, csodál engem azért, mert ott voltam. Ez megérintett.
A pályafutásom során mindig feláldoztam magam ezekért a srácokért. Egyszer egy Ausztráliába tartó gépen átadtam a helyem Woutnak, mert ott jobban elfért a lába. Neki kellett világbajnoknak lennie, nem nekem. Szerencsére mindig vissza is kaptam a segítséget. És bár már nem tekerek ott mellettük, mindenben a létező legjobbat kívánom nekik.
A szívroham után több szempontból is új élet kezdődött a számodra. Kilenc nappal később ugyanis megszületett Alessio, édesapa lettél.
Az antwerpeni klinikáról egyenesen Brasschaatba vezettem, hogy ott legyek a születésénél. Csodálatos pillanat volt, de egy érzelmi hullámvasút is. Az első hetekben nem tudtam a karomba venni, mert még óriási fájdalmaim voltak. De aztán decemberben és februárban már családként utaztunk el nyaralni. Gran Canariára mentünk és Portugáliába. Mit ne mondjak, élveztük.
Alessio a 2021 végén halva született Thiago kistestvére. Ez így nagyon nyersen hangzik, de ideje volt, hogy az élet adjon is nektek, ne csak elvegyen.
Kemény menet volt. Alicia és én sok mindenen mentünk keresztül rövid idő alatt. Ez az időszak meg is keményített minket, azt hiszem. A feleségem hihetetlenül erős. Egész életemben jól kezeltem a viszontagságokat, de Thiago születése után borzasztóan nehéz volt. Alicia segítsége nélkül talán sosem ültem volna vissza a kerékpárra.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/09/14/3784860.jpg)
Nathan Van Hooydonck
Fotó: AFP
Néha úgy érzem, leéltem egy egész életet, pedig még csak 28 éves vagyok. Profi kerékpárosként bejártam a fél világot, közben átestem személyes megrázkódtatásokon, aztán jött a tavalyi év, amikor nagyon mélyre kerültem.
Lappangó depresszió?
Nem fogalmaznék ilyen erősen, de kerestem az életem értelmét. Szerencsére támaszkodhattam a feleségemre, és a csapatra is. Többször elmentem pszichológushoz is, legutóbb a Tour előtt voltam. Úgy érzem, túl vagyok a történteken, de őt bármikor felhívhatom, ami nagy megkönnyebbülés.
Alessio most 1 éves. Lesznek kistesói?
A feleségem négy gyermeket szeretne Thiagóval együtt, tehát még kettőt. Én hárommal is boldog lennék, meglátjuk. Nem panaszkodhatok az álmatlan éjszakák miatt, a feleségem gondoskodik mindenről, igazi háziasszony. Sokan azt mondják, hogy nem dolgozik, holott neki van a legkeményebb munkája. Elmondhatatlanul tisztelem őt, sok mindenen átsegített az elmúlt években. Hamarosan lesz egy nagy bulink is. Tavaly augusztusban szép csendesen összeházasodtunk, de most jön majd a lagzi.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/09/21/3789253.jpg)
Jumbo-Visma - A csapat tisztelgett Nathan van Hooydonck előtt
Fotó: Getty Images
via Het Nieuwsblad
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés