"A kedves srácok nem nyernek" – Sepp Kuss máris elfelejtheti a kapitányi szerepet?
Azzal, hogy Sepp Kuss 2023-ban megnyerte a Vuelta a Españát, gyakorlatilag ledöbbentette a kerékpáros világot. A 2024-es 14. helyezése viszont kissé elgondolkodtatta a rajongókat: eddig tartott volna a dicsőség? Most a Rouleur beszélgetett Kuss edzőjével, Mathieu Heijboerrel, hogy kiderüljön, vajon a következő szezonban melyik Kusst látjuk majd viszont.
Segítőnek érkezett, pirosban megy haza - ilyen volt Sepp Kuss emlékezetes Vueltája
Videó forrása: Eurosport
Vajon az összetett álom csak egy egyéjszakás (vagy inkább 21 éjszakás, ha már háromhetesről beszélünk) kaland volt Sepp Kuss számára 2023-ban? Sokunk emlékezetébe bevésődött, amikor a közönségkedvenc segítőzseni, a halkszavú, békés Kuss megnyerte azt a bizonyos Vueltát. Megszerezte a Grand Tour-győzelmet, azt, amit titkon rengetegen reméltek már egy ilyen szerethető segítőtől (és konkrétan tőle is), de igazából senki sem gondolta, hogy a legvégén tényleg össze fog neki jönni.
A 2024-es szezont látva úgy tűnik, azoknak volt igaza, akik egynyári csodának élték ezt meg, legalábbis amikor elúszott a címvédés lehetősége az amerikai számára már azelőtt, hogy egyáltalán szóba kerülhetett volna. Idén a 14. helyen zárt Madridban, több mint 20 perccel lemaradva Primož Rogličtól, a korábbi csapattársától – aki valószínűleg egyike volt annak a két embernek, akinek belül annyira nem tetszett Kuss 2023-as győzelme (a másik Jonas Vingegaard volt).
Na, de nézzünk kicsit vissza a szezon többi versenyére. Kuss eredménysora úgy néz ki, mint amilyet egy tipikus elsőéves GC-menőnek képzelünk: néhány jó eredmény (a csúcspont a Burgoson a győzelem) és néhány ígéretes helyezés más top 10-es versenyző közelében. De nagyjából ennyi. Nem rossz, sőt, de összességében hiányzik az állandóság. Ez egyébként kicsit sem lenne baj egy „tipikus elsőéves GC-menőtől”, aki a húszas éveinek elejét ilyen eredményekkel építi fel, Kuss viszont szeptember végén töltötte be a harmincat.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/29/4032754.jpg)
Sepp Kuss
Fotó: Getty Images
Az amerikai nagyon könnyen vissza tudna illeszkedni a Tour de France-on mesterien véghez vitt szerepéhez, hiszen ő egy igazi álomsegítő a hegyeken. Ráadásul akkor elbúcsúzhatna a csapatvezetői feladatoktól és a nyomástól is, ami saját bevallása szerint is megnehezíti a mindennapjait.
Viszont a Visma nem tett még le az összetettben esélyes Kussról.
„A jövőben mindenképpen azt szeretnénk, ha részt venne az összetettért menő harcban is, persze a csapat érdekeit szem előtt tartva” - mondta edzője, Mathieu Heijboer a Rouleurnek.
„Élvezi, hogy Jonas [Vingegaard] utolsó embere lehet, vagy például, mint a Vueltán, a Cordobába vezető napon, amikor Wout [van Aert] számára irányíthatta a szakaszt. Ez utóbbi is olyasmi volt, ami nagy örömet és élvezetet okozott neki. Közben pedig ő nem egy olyan srác, aki mindig csak segíteni akar – a saját ambíciói is ugyanúgy hajtják előre” – tette hozzá.
Továbbra is ez a kettős megközelítés marad az irány, ahogyan azt a Vueltán Cian Uijtdebroeksszel tervezték.
„A kétkapitányos felállás” – erősíti meg Heijboer. „Vagy talán egy olyan stratégia, ahol Wout egy másik vezető szerepet kaphat, amikor rá kell menni egy-egy szakaszra. A Vueltára úgy mentünk, hogy Sepp és Cian is az összetettért harcolt, de a valóság az volt, hogy Cian nem volt elég jó szinten, és Sepp mint címvédő néhány szakasz után egyedül maradt kapitányként.
Azt gondoljuk, hogy a 2023-as hosszú szezon a három Grand Tourral, az idei Dauphiné feladása és a Tour kihagyása is közrejátszottak abban, hogy Kuss nem a remélt teljesítményt nyújtotta” – elemzett az edző.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/20/4029163.jpg)
Jonas Vingegaard, Sepp Kuss, Primoz Roglic
Fotó: Getty Images
Eredetileg Kuss lett volna Vingegaard testőre a Touron, de a júniusi Dauphinén összeszedett Covid-fertőzés miatt nem tudott elindulni végül.
„Rengeteg edzés veszett kárba, és a Dauphinén a Covid hatása nagyon megviselte” – magyarázza Heijboer. „Tényleg nagyon megviselte, és még a Vueltára való felkészülés során is voltak problémái a köhögéssel és a tüdejével. Mondjuk úgy, hogy sebezhető volt. Korábban mindig úgy ment neki a Vueltának, hogy a Tour is a lábában volt, és ez bevált neki. Utólag visszagondolva, ez a nem ideális felkészülés részben felelős azért, hogy nem volt igazán stabil a teljesítménye most.”
Az augusztus eleji burgosi győzelem csak elfedte a repedéseket, véli Heijboer. „Burgosban nyert, igen, de őszintén szólva az egy elég könnyű többnapos volt, és az az egy hegyi szakasz, amit megnyert, nem volt olyan szuper nehéz. Azt hiszem, a Burgos után egy nappal a San Sebastian már más szint volt, és ott látszott is, hogy egy kicsit nehezebb volt számára.”
A nagy kérdés Kuss első kiemelt összetett-menőként letekert szezonjával kapcsolatban az volt, hogy vajon készen áll-e erre. A nyomásra, a mikroelemzésekre, a teljes figyelemre. „A kedves srácok nem nyernek” – tartja a mondás, és bár ezt Kuss valamelyest megcáfolta 2023-ban, idén pedig továbbra is ugyanaz a kedves Kuss volt, mint előtte. Talán túlságosan is kedves.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/06/01/3979909.jpg)
Sepp Kuss
Fotó: AFP
„Ez egy nagy kérdés számára” – mondja Heijboer, amikor megkérdezik tőle, hogy Kuss élvezte-e a szezont. „De Seppnek stabil személyisége van. Nem mutatta jelét annak, hogy nem tetszett volna neki, vagy nem bírta volna a nyomást, de az biztos, hogy más volt számára a helyzet, hogy háromhetes-győztesként, némi elvárással a vállain, valamint a téli szerződéshosszabbításos kérdőjelekkel együtt vágott neki a szezonnak. Néhány dolog megváltozott, más volt számára a helyzet, de meg kell kérdezni tőle, hogy ez zavarta-e egyáltalán.
„Sepp személyisége más, ő nem egy robot: nem úgy működött, hogy megnyerte a Vueltát, és másnap már ment is edzeni, mintha mi sem történt volna. Rengeteg minden történt vele, ő pedig élvezte, hogy nyert egy Grand Tourt, hogy tavaly ő volt a Vuelta királya."
Arra a kérdésre, hogy a Visma változtatna-e valamit, Heijboer azt válaszolta, hogy igaz, hogy több eredményt reméltek tőle, de utólag visszagondolva semmit sem csinálnának másképp.
Mivel a kétszeres Tour-győztes Vingegaard a hírek szerint a Giro d'Italiát szeretné megcélozni, mielőtt Tadej Pogačarral ismét összecsap a Touron, valószínűnek tűnik, hogy a Vuelta ismét ott lesz majd Kuss 2025-ös programjában - az összetett-menő Kuss szavatossága pedig nem járt még le, sőt, a bizalom továbbra is megvan felé.
„Még mindig meg vagyok győződve arról, hogy jó tud lenni összetettben – nem egyből, hirtelen mindent megváltoztatva” – ragaszkodik hozzá Heijboer.
„Becsüljük meg ezt a tapasztalatot, tanulunk belőle, és ezután jobban fogunk teljesíteni” – zárta a gondolatait.
Forrás: Rouleur
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)