A nagy csapatértékelő (2. rész) – ESB podcast

Hármasban beszéltük át mind a 18 WordTour-csapat idei szezonját. Az első részben az AG2R-től az EF-ig jutottunk, ezúttal pedig a mezőny talán négy legérdekesebb sora következett, hisz az Ineosról, a történelmi szezont szállító Jumbo-Vismáról, illetve az Evenepoel köré épülő Quick-Stepről beszélgettünk.

A Jumbo-Visma a Vuelta legjobb csapata - Valter Attila is dobogóra állt Madridban

Videó forrása: Eurosport

Emlékezetes pillanatok, nagy győzelmek, kiemelkedő és alulteljesítő versenyzők, meg persze az új igazolások.
Két részből álló podcast keretében próbáltunk kísérletet tenni arra, hogy mind a 18 WorldTour-csapat idei szezonját összefoglaljuk.
Mivel ABC-sorrendben haladunk, az AG2R-rel kezdtünk és az EF-fel zártunk, a második részben pedig az FDJ-től az UAE Emirates csapatáig jutottunk.
Ezúttal is volt 2-3 sor, ahol le kellett ragadnunk, hisz a Jumbo-Visma történelmi szezont futott, ráadásul Valter Attila segítőként 26 győzelemből vette ki a részét. Az Ineos 2024-es évére az igazolásaik fényében nyilván mindenki kíváncsi, és ott a Pogačar vezette UAE Emirates, amely szigorúran az UCI-pontok alapján az év legjobb csapata lett.
Természetesen az Evenepoel köré épülő Soudal-Quick Step sem maradt ki, de azt fontos kiemelni, hogy a felvétel idején még semmit nem tudtunk az Uijtdebroeks-ügyről.
A tartalomból:0.25 - FDJ (Gaudu vs Démare)8.14 - Szép téma: Ineos21.32 - Wanty: pici visszaesés az erős 2022-es év után25.37 - Jayco31.45 - Valter Ati és a Jumbo-Visma durva szezonja48.48 - Trek: Pedersen nagyot ment52.03 - Kifejezetten szép téma: Movistar1.02.31 - A Quick-Step és Evenepoel1.14.38 - UAE Emirates: Pogačar az év legjobb versenyzője?
A legutóbbi két ESBringa podcast:
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés