Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Van Aert: "Van der Poel akkor indul egy versenyen, ha van esélye nyerni"

Bodnár Gergő

Publikálva 18/03/2022 - 19:59 GMT+1

Az ellenfelek folyamatosan fogynak, Wout van Aert viszont egészséges, és már most közel jár a csúcsformához. Pedig a tavasz nagy célja számára a Flandria és a Roubaix lesz. Ennek ellenére ott van a szombati Sanremo nagy esélyesei között, és a csapata is kifejezetten erős. Abban viszont biztos, hogy a nagy ellenfél, van der Poel, hiába teker először idén, ott lesz mellette a hajrában.

Wout Van Aert

Fotó: AFP

Ha van nagy egynapos, ahol szinte soha nem a legnagyobb esélyes nyer, akkor az a Sanremo. Wout van Aert azonban mégis megkerülhetetlen az év első klasszikusa kapcsán, hisz egyrészt korábbi győztes, másrészt fantasztikus formában kezdte az évet. És az sem utolsó szempont, hogy folyamatosan fogynak az ellenfelei. Ez még akkor is igaz, ha Mathieu van der Poel végül tényleg ott lesz a rajtnál.
Stuyven, Alaphilippe, Colbrelli, Ewan. Sorra esnek ki a nagy nevek. Ez kihatással lesz a versenyre?
Persze. Ewan elvesztése hozhatja a legnagyobb változást. A Lotto-Soudal rá építette fel a versenyét, így most eggyel kevesebb csapat lesz, amelyik irányítani akar. Nekem úgy tűnik, a Quick-Step sem akar majd mindenáron elöl lenni. Mondjuk a másik oldalon ott van Mathieu meg Mads, ők alapból nem jöttek volna, de mindketten kelleni fognak egy kemény versenyhez. Mi mindentől függetlenül a saját taktikánkat szeretnénk követni.
A Jumbo-Visma csak érted megy? Mert ott van a sorban Roglic és Laporte.
Azt hiszem, mindenki emlékszik arra, mit csináltunk a Párizs-Nizza első szakaszán. Ezek után nem hiszem, hogy beszélhetünk a luxus segítő fogalmáról. Mély a keretünk, rég nem mentünk ilyen erős sorral a Sanremóra. Képesek lehetünk irányítani, és egy sokak számára kellemetlen napot összehozni. Ezt azért elég kevesen mondhatják el magukról.
És Pogacar?
A többiek mesélték, hogy egy olyan pályán szárnyalt, ami papíron nem is feküdt neki. Mindenkitől azt hallottam, hogy a Tirrenón tényleg lenyűgöző volt. Hallom, hogy a Sanremo nem fekszik neki, de ha 300 kilométer után kell sprintelni, ott sokat számít az állóképességed. Abban meg ő a világ legjobbja. Szerintem még egy kis csoportos sprintben szintén nagy ellenfél lehet, és tavaly az volt az olimpián is.
Neki nagyjából mindegyik forgatókönyv fekszik.
Elképzelhető, hogy már a Cipressán támadni fog?
Akár lesz akció, akár nem, a Cipressa fontos része a versenynek. Ott marad a lábadban, és érezteti a hatását a Poggión. Ugyan messze van a céltól, de hátszelet mondanak, tehát biztos gyors versenyünk lesz.
Péntek reggel óta tudjuk, van der Poel is ott lesz a rajtnál. Esélyesként számolsz vele?
Meglepne, ha nem lenne ott a végén. Mathieu az a fajta versenyző, aki csak akkor indul, ha nyerhet, és most a Sanremoról beszélünk. Ezen az egynaposon azért simán el lehet jutni a sorsdöntő részig. Egyébként nem vagyok nagyon meglepve, nézegettem az edzéseit, valahol fel voltam rá készülve, hogy hamarosan visszatér. Jó dolog, hogy mostantól egész tavasszal itt lesz velünk.
picture

Wout Van Aert

Fotó: AFP

Van titkos esélyesed szombatra?
Hirtelen Pedersen jut eszembe, de szerintem Pidcock és Ganna is jó lehet. Ahogy hallom, Filippónak rég célja volt a Sanremo, és ha egy időfutam menő valamit a fejébe vesz… Bár azt nem tudom, ő mikor és hol nyerhetné meg a versenyt.
A Párizs-Nizza után a környékén maradtál a családoddal. Kellett ez a kis lazítás?
Nagyon. Hosszú idő óta először volt öt nyugodt napom, végre én dönthettem el, mikor edzek, és mit eszek. Külföldön sokkal nyugodtabb vagyok, mint otthon. Ez az öt nap egyben annak a jele is volt, hogy a felkészülés befejeződött, és mostantól az a cél, hogy a Roubaix-ig fenntartsuk a csúcsformát. Szerintem sokkal jobban állok, mint tavaly ilyenkor. Többet pihentem, minőségibb munkát végeztem.
Mondtad, hogy nyugisabb itt, mint otthon. De azért ha belga bajnoki trikóban mászod a Poggiót, csak felismernek az olaszok.
Ha csapatmezben vagyok, akkor ez alap. Az viszont jobban meglepett, hogy civilben bementem egy étterembe, és akkor is odajöttek egy fotóra vagy egy rövid beszélgetésre. Régebben mehettem szinte bárhova, nem zavart senki, jól elvoltam. Manapság viszont már mindenhol felismernek. De nincs ezzel baj, azt hiszem, ez is a játék része.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés