Philipsen: „Elég vagyok én ahhoz, hogy felvegyem a versenyt van Aertékkal?"

Meg kell tanulni kezelni ezt, és emlékezned kell arra, hogy bármi is történik, jó formában vagy. Például a Párizs-Nizzán az emelkedők simán mentek, egyszer sem kerültem bajba, nincsenek rossz érzéseim. Minden kerékpáros tudja, hogy több a visszaesés, mint a dicsőség, így működik az életünk. Igaz, tavaly a Vuelta után jött egy flow, amikor négy versenyt nyertem zsinórban, az azért más volt.

Igen, bár a Vueltán tettem egy nagy lépést önmagamért, mert taktikailag sokkal érettebben versenyeztem, mint a Touron. Rájöttem, hogy a teljesen sík szakaszok végén is bízhatok magamban. Korábban nem volt így, alacsony sprinterként mindig úgy éreztem, csak az emelkedős befutók kedveznek nekem.

Egyszer beszélgettem is vele erről, még a tavalyi szezon elején.

Egyáltalán nem. Értékelem a kívülről érkező kritikát, különösen egy olyan embertől, mint Adrie. Hülyeség lenne nem hallgatni valakire, akinek ekkora tapasztalata van.

Nehéz megmondani, mert akkoriban tényleg nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna, de nem hiszem, hogy a súlyom nagy szerepet játszott ebben. Egy-két kilóval többet nyomtam, mint most, ami a kerékpársportban persze nem kevés, de egy olyan versenyzőnek, mint én vagyok, nem is túl sok.

Azért még várjunk ezzel. Nem félek a Poggiótól vagy a Cipressától, de meglátjuk, milyen állapotban leszek. Egyelőre még én sem tudom, hol tartok pontosan.

Nem volt valami szuper élmény. Legalább befejeztem a versenyt, de valójában egyáltalán nem álltam készen. Utólag belegondolva, kicsit merész, hogy már akkor, olyan fiatalon indultam. Már a Cipressán szenvedtem, egyszerűen nem tudtam tartani a tempót. Ebben sikerült előrelépnem, nem is kicsit, és az is jó, hogy az UAE Touron az időfutamon tizedik lettem, tehát bőven vannak biztató jelek.

Nem feltétlenül edzek hosszabb ideig, de más intervallumokat csinálok. Sprintben nem estem vissza, ezt láthattuk az UAE Touron is. Azért felmerül bennem a kérdés: elég vagyok én ahhoz, hogy felvegyem a versenyt van Aertékkal? A Sanremo jó és reális visszaigazolás lehet.

Igen, tényleg közel állunk egymáshoz. Az UAE Touron a szállodában találkoztunk, nagyokat beszélgettünk. Amit a Strade Bianchén csinált, az óriási volt, bár nem lepődtem meg. Nagyszerű adottság, ha az embernek olyan tehetsége van, mint Tadejnek. Mintha magától adódna minden.

Egyelőre nem hiszem. Szerintem a Strade nehezebb, mint a Flandria, Tadejnek pedig jobban kedveznek a hosszabb emelkedők, ahol amúgy is ő a legjobb. Szerintem többen tartani tudják a tempóját, ha támadni fog.

Imádom a Roubaix-t, mint ahogy alapból imádom a kockaköveket. De tanulnom kell még, nem is keveset. Tavaly túl sokat ettem, hogy biztosan legyen elég energiám, de amikor a szektorokban folyamatosan rázkódik a gyomrod, az emésztésed is megváltozik. Ötven kilométerre a végétől jött a káosz, hánynom kellett, többször is egymás után. Onnantól kezdve túlélési üzemmódba kapcsoltam. Örülök, hogy célba értem, ez volt az elvárásom magammal szemben.

Azt hiszem, nem titok, hogy szeretnék a csapatnál maradni. Ugyanaz a DNS-ünk: a klasszikusokra, a sprintekre és a folyamatos győzelemre koncentrálunk.

Így van. Jonas nagyon fontos láncszem a vonatomban, és kulcsfontosságú szereplő egy olyan versenyzőnek, mint amilyen én vagyok.

Nem ígérhetek semmit. (nevet) Az adataim automatikusan feltöltődnek, de minden privátra van állítva. Talán egy nap majd változtatok ezen, de nem most. A Strava olyasmi, amivel mostanság általában nem nagyon foglalkozom, mert nem akarom, hogy befolyásoljon. Ha pihenőnapom van, nem akarom tudni, hogy a fél mezőny hat órát töltött a bringán. Csinálom a magam dolgát, és gondoskodom arról, hogy készen álljak. Egyelőre ez a taktika bevált.

Forrás: Het Nieuwsblad