MILÁNÓ-SANREMO 2022 – Mikor lesz a Sanremo, ki állítja meg Pogačart, és hány nagy sztárt láthatunk a mezőnyben?
Publikálva 17/03/2022 - 18:42 GMT+1
Szombaton jön az év első nagy klasszikus egynaposa, a 113. Milánó-Sanremo. Az Eurosport 2-n az elejétől a végéig, az egész versenyt élőben közvetítjük, garantáltan nem fogtok semmiről lemaradni. Bár a Sanremót tradicionálisan a sprinterek egynaposának szoktuk hívni, az elmúlt években azért ritkán jött össze a nagycsoportos mezőnyhajrá. Idén ráadásul az egyik nagy esélyes nem más, mint Pogačar.
Jasper Stuyven
Fotó: AFP
Ha Milánó-Sanremo, akkor tavasz, és ha tavasz, akkor az év első nagy klasszikusa.
Bár 2013-ban még a hóesés és a nagy hideg miatt rövidíteni kellett a pályát, ettől még ez a verseny hagyományosan annak a jele, hogy már ezerrel dübörög a szezon, és egymást váltják a jobbnál jobb versenyek.
Szombaton az év leghosszabb klasszikus egynaposa vár a mezőnyre, ahol az elmúlt három év győztese közül csak Wout van Aert lesz ott lesz a rajtnál. De szokás szerint indul Peter Sagan, aki eddig 11 alkalommal indult a Sanremón, és csak kétszer nem zárt a legjobb tízben.
MIKOR LESZ A SANREMO?
A 113. Milánó-Sanremo szombaton 9.50-kor kezdődik, a rendes rajt 10.10-kor lesz. A közvetítésünk picivel korábban, 9.30-kor indul. A mezőny várhatóan 15.45 magasságában ér az első emelkedőkhöz (Capo Mele, Cervo, Berta), a Cipressát szűk egy óra múlva, a Poggiót pedig várhatóan picivel délután öt előtt kezdik. Negyvenegyes átlaggal számolva, a befutó 17.10 körül várható.
HOL LÁTHATOD A VERSENYT?
Az év első nagy egynaposát szombaton 9.30-tól közvetítjük az Eurosport 2-n, az Eurosport Playeren, és az Eurosport App-on. Ha lemaradsz az élő adásról, mindent visszanézhetsz a Playeren, az első ismétlés pedig 17.55-kor lesz az Eurosport 1-en.
MILYEN LESZ AZ ÚTVONAL?
Szombaton 293 kilométer vár a mezőnyre, méghozzá a tradicionális útvonalon. Újra lesz Turchino (114 kilométer után), a verseny végén pedig jön a Cipressa (5.6km / 4.1%) és a szokás szerint a Poggio (3.7km / 3.7%). A befutó megint a Via Román lesz, várhatóan 17.10 környékén.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/05/03/3125809-64071908-2560-1440.jpg)
Jasper Stuyven, Milánó-Sanremo 2021
Fotó: Getty Images
AZ EMELKEDŐK
KI INDUL A SANREMÓN?
Idén először láthatjuk egy mezőnyben a friss Párizs-Nizza-győztes Primoz Rogličot és a Tirrenót megnyerő Tadej Pogačart. Rajtuk kívül nagy esélyesként ott lesz a 2020-as győztes Wout van Aert. De Michael Matthews (BikeExchange-Jayco), Peter Sagan (Team TotalEnergies), Elia Viviani (Ineos Grenadiers), Bryan Coquard (Cofidis), Nacer Bouhanni (Arkea-Samsic), Gianni Moscon (Astana-Qazaqstan), Fabio Jakobsen (Quick-Step Alpha Vinyl), Ivan Garcia Cortina (Movistar) és a 2016-os győztes, Arnaud Démare (Groupama-FDJ) ugyancsak indul szombaton.
Magyar versenyző idén nem lesz a mezőnyben, és betegség miatt hiányzik majd a 2019-es győztes Julian Alaphilippe, a címvédő Jasper Stuyven, az olasz bajnok Sonny Colbrelli, illetve Caleb Ewan, aki tavaly és 2018-ban is második volt a Sanremón.
TÉNYLEG POGACAR AZ EGYIK LEGNAGYOBB ESÉLYES?
Tadej Pogačar fantasztikus formában indította az évet, az UAE Tour és a Strade Bianche mellett előző héten a Tirreno-Adriaticót is megnyerte. Összesen 7 győzelemnél jár, amivel pillanatnyilag ő a szezon legeredményesebb versenyzője. Ha Pogačar Sanremót akar nyerni, akkor valószínűleg korán kell támadnia, ami nyilván nem lesz egyszerű feladat. Utoljára 1995-ben fordult elő, hogy valaki a Cipressán bemutatott akció után ért volna haza. Abban az évben Laurent Jalabert nyerte a Sanremót.
KI GYŐZÖTT TAVALY?
Bár megszokásból hajlamosak vagyunk a sprinterek egynaposának nevezni a Sanremót, igazi mezőnyhajrára mégis elég régen, legutóbb hat évvel ezelőtt volt példa, amikor Arnaud Démare nyert. Caleb Ewannek tavaly is csak a második hely maradt a sprint után, hisz Jasper Stuyven egy bátor, a Poggio lejtmenetét követő akcióval alaposan meglepte az ellenfeleit. A belga versenyzőnek az előző Milánó-Sanremo volt a 18. nagy egynaposa, és pályafutása során először nyert klasszikust. Aki lemaradt róla, itt megnézheti a befutót.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/03/20/3015028-61856288-2560-1440.jpg)
Stuyven egy elképesztő spintben nyerte meg a 2021-es Milánó-Sanremót
Videó forrása: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés