Szívszorító írással tudatta az Ineos bringása, hogy mentális problémái miatt szünetet kell tartania - talán örökre

Az Ineos Grenadiers versenyzője, Leo Hayter úgy döntött, szünetet tart a pályafutásában. A 23 éves brit kerékpáros szorongásról és depresszióról írt a blogjában, és azt mondta, jövőre nem fog a csapatban versenyezni.

Leo Hayter

Fotó: Getty Images

Leo Hayter nemrég bejelentette, hogy „szünetet tart” kerékpáros karrierjében annak érdekében, hogy a mentális egészségével foglalkozzon.
Az Ineos Grenadiers versenyzője, aki korábban megnyerte a Baby Girót és a Liège-Bastogne-Liège U23-as versenyét is, az X-en (korábban Twitter) írta, hogy „valószínűtlen”, hogy idén visszatérne a profi kerékpározáshoz, és azt is, hogy „nem reális” folytatnia a pályafutását az Ineosnál.
A blogbejegyzésében az alábbiak olvashatóak:
„Sokan észrevették, hogy idén újra kicsit távolabb kerültem a kerékpározástól. Anélkül, hogy túl sok részletbe belemennék, már egy jó pár éve küzdök ezzel. Tavaly májusban depressziót diagnosztizáltak nálam, és bár először javultak a tüneteim, végül újra ugyanabban a helyzetben találtam magam. Idén teljesen összeomlottam, és már egy ideje nem edzem, illetve nem versenyzek.”
picture

Leo és Ethan Hayter

Fotó: Getty Images

A 23 éves Leo, aki egyébként Ethan Hayter öccse, egy hosszú blogbejegyzésben részletezte mentális egészségi problémáit. Depressziós epizódokról, szorongásos rohamokról és étkezési zavarokról is írt.
„Az elmúlt öt évben rengeteg mentális küzdelemben volt részem” – írta Hayter. „Sokáig csak simán elvoltam ezekkel, és úgy voltam vele, hogy csak lusta vagyok, meg hogy hiányzik belőlem a motiváció” – tette hozzá.
Elmondta, hogy tavaly májusban érte el a mélypontot, nem volt képes elhagyni a lakását, ezután diagnosztizálták nála a depressziót.
„Szünetet tartottam a kerékpározásban, elkezdtem gyógyszereket szedni, és azt mondták, hogy nem valószínű, hogy abban az évben még bringázni fogok, de elég gyorsan jobban lettem” – mesélte. „A Guangxin a szezon végén vissza is tértem, úgy tűnt, hogy minden újra jó úton halad. Mentálisan és fizikailag is sokkal jobban voltam, régóta nem éreztem magam olyan jól. Aztán a téli szünet is egészen rendben volt, de amint visszatértem az edzésekhez, újra előjöttek ugyanazok a negatív gondolatok és érzések, amik korábban megvoltak” – írta Hayter.
„A csapat decemberi edzőtábora előtt elfogott a pánik, alig tudtam kikelni az ágyból” – folytatta. „Szégyelltem, hogy nem leszek olyan szinten, amit elvártam magamtól. Ezeken a napokon szinte nem is aludtam, nem is edzettem. Bezárkóztam a saját világomba, nem válaszoltam senkinek, és a telefonomat is némán hagytam. Olyan érzés ez, mintha cserben hagynám az embereket, és még a saját cselekedeteimet sem tudnám irányítani.”
Hayter ezután teljesen összeomlott, még idén, épp a Tour de Hongrie előtt - egyébként az volt az utolsó versenye is a szezonban.
„Az egész odaút során folyamatosan jöttek a szorongásos rohamok” – írta. „Nem tudtam semmire sem koncentrálni. A repülőtéren azt mondták, hogy nem kell versenyeznem, de én nagyon elszánt voltam. Felvettem a pókerarcot, odamentem, és egészen rendben teljesítettem. Amikor aztán hazatértem, teljesen kimerültem.”
„Tudtam, hogy nem folytathatom úgy, ahogy addig, de azt is tudtam, hogy ha megállok és visszalépek, akkor a karrieremet kockáztatom. Napokig, hetekig teljesen megrekedtem, és végül ugyanolyan helyzetben találtam magam, mint néhány hónappal előtte."
„Az ilyesmi nem változik meg egyik napról a másikra, jelenleg terápiára járok, de ez egy hosszú folyamat” – írta Hayter. „Már volt néhány terápiás ülésem, ami nem vált be, szóval visszatértem a kiindulópontra. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a világ legjobb pszichológusaihoz tudok bejutni a csapaton keresztül, így a jövőben szorosan együtt fogok dolgozni velük.
„Az nem valószínű, hogy idén újra versenyezni fogok. Még van idő, és megtehetném, de utólag visszatekintve a tavalyi esetre, akkor sem volt jó döntés visszatérni.”
picture

Leo Hayter

Fotó: Getty Images

„Mindig is az volt a fejemben, hogy ha fittebb és vékonyabb vagyok, boldogabb leszek, de ez csak elfedi a valódi problémákat. Amint visszaesek, a negatív gondolataim visszatérnek, aztán még többet edzek, de ez meg olyan, mintha ragtapaszt tennénk egy olyan sebre, amit már összevarrni kellene” – írta.
„Úgy néz ki, most nem reális folytatni a profi kerékpáros karrieremet, így jövőre nem fogok az Ineosnál versenyezni. Amikor megfelelő lelkiállapotba kerülök, nincs semmi, amit jobban élveznék a bringázásnál. Olyan ez számomra, mint egy függőség, ezért olyan fájdalmas, hogy most képtelen vagyok csinálni.”
„Történjen bármi, a bringás karrierem nem ért véget, csak szünetel. Tartozom magamnak, és persze azoknak is, akik az elmúlt tíz évben keményen dolgoztak azért, hogy el tudjak jutni idáig" – írta.
Viszont az is kiderült, hogy még a blogbejegyzés megírása is hihetetlenül nehéz volt Hayter számára.
„Mindig aggódtam amiatt, hogy mit gondolnak rólam az emberek” – írta. „Mostanra már olyan szintre jutott ez, hogy teljesen megbénít. Mi van, ha kimegyek az utcára, és meglátok valakit, akit ismerek? Mi van, ha megkérdezik, hol voltam? Mi van, ha azt gondolják, hogy híztam? Mi van, ha azt gondolják, hogy lusta vagyok? Ilyen gondolatok futnak át a fejemben, minden helyzetben.”
picture

Leo Hayter

Fotó: Getty Images

„Ez azt eredményezi, hogy eltávolodom mindenkitől. Az elmúlt években rengeteg nagyszerű barátot veszítettem el, nem azért, mert összevesztünk, hanem azért, mert amikor magammal küzdök, eltávolodom tőlük. Az emberek rám írnak, hogy megkérdezzék, hogy vagyok, és egyszerűen nem tudok válaszolni. Mit mondjak? Hányszor mondhatom még, hogy rosszul vagyok? Kevesebbet fognak gondolni rólam, ha küzdök?”
Hayter egyúttal köszönetet mondott barátnőjének, a csapatnak, aki mellette áll, az Ineosnak és még sokaknak ebben a posztjában.
„Remélem, hogy azáltal, hogy ezt leírtam és nyilvánosságra hoztam, könnyebb lesz kapcsolatba lépnem a barátaimmal, találkozni az emberekkel, és normális dolgokat csinálni” – zárta a gondolatait. „Az elmúlt hónapokban nem kerékpároztam, de nem is éltem igazán.”
„Remélem, hogy a közeljövőben pozitív fejleményekkel tudok újra jelentkezni. Ismét ott leszek a kerékpársport csúcsán, csak még nem tudom, mikor."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés