Lécekről az országútra – A sípályákról érkeznek a jövő kerékpáros bajnokai?

És nem, most elsősorban nem Primož Rogličra kell gondolni, ő ugyanis kissé kakukktojásnak számít, hiszen ex-síugróként a levegőben alkotott nagyot, míg mások főként állóképességi szakágakból érkeznek az országútra, képességeiket pedig így kiválóan tudják kamatoztatni két keréken, jobbára hegyi menőként vagy az időfutamokon. De mégis, milyen előnyökkel járhat a havas múlt egy sízőből lett kerékpáros számára, és megérik-e a kockázatot a havas edzések?

A kerékpársport és a sísport kölcsönhatása nem újkeletű jelenség, és e két sportág kapcsolata nem korlátozódik le csupán arra, hogy a kerékpárversenyek előszeretettel látogatnak el kedvelt síközpontokba a hegyi befutók alkalmával. Talán nem is gondolnánk, de a kerékpársport legnagyobb ikonjai között is vannak, akik a havas lejtőkön aratták első sikereiket: a női mezőny egyik legendája, az összesen 13 vb-címet gyűjtő Jeannie Longo háromszoros egyetemi bajnok lesikló volt, mielőtt sportágat váltott, a háromszoros Tour de France-győztes Greg LeMond pedig freestyle sízőként kezdte sportolói pályafutását.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kerékpársport számtalan technológiai újítást köszönhet a sísportnak: ott vannak a forradalmi Look-pedálok, a lycrából készült mezek, az aerodinamikus felszerelések és alkatrészek (lásd kormány vagy sisak) mögötti koncepció, illetve a napjainkban hódító, széles lencséjű szemüvegek is. Mind-mind a sízőktől ellesett okosság.

A ’80-as, ’90-es években voltak még olyan kerékpárcsapatok, melyek a sípályákon tartották téli edzőtáboraikat, hiszen a közös csúszásoktól remélték a csapatszellem megerősödését. Ám ez a gyakorlat egy időben csaknem megszűnt: a több hónapos kihagyásokat eredményező sérülésektől tartva a sportág legjobbjait tiltották a lécektől és a hótól, amit gyakran szerződésbe is foglaltak.

Az utóbbi években azonban újra pozitív megvilágításba került a síelés mint kiegészítő sportág: a téli – gyakran a négy fal közötti, görgős – edzések monotonitását megtörve, ha teheti, egyre több profi bringás csatol léceket, ami az erőnlét fenntartása szempontjából sem haszontalan időtöltés.

A hegyikerékpározás olimpiai bajnoka, az ineosos Tom Pidcock telente az Alpokban síel vagy épp snowboardozik a családjával. Egyik legnagyobb riválisa, Mathieu van der Poel szintén svájci síparadicsomokban carvingolva piheni ki a cyclocross-szezon fáradalmait. A kerékpárosok többsége mégis az állóképességi szakágakat részesíti előnyben, így a klasszikus sífutást – lásd Thibaut Pinot-t és Romain Bardet-t – vagy a túrasízést, ahol minden izom keményen dolgozik. Nem is kell ennél jobb kardió edzés!

Marcus Burghardt, a Bora német veteránja 2007-ben ismerkedett meg a síalpinizmussal: „Karácsony volt és úgy döntöttünk, felgyalogolunk a szomszédos hegyre. Én persze kölcsönzött felszerelésben mentem” – meséli. „A bakancsom több mérettel nagyobb volt, a léceim meg ősrégiek, úgyhogy állandóan csúszkáltam, de tudtam, hogy a csúcson vár a sör és a tradicionális bajor kaják. Szuper élmény volt. Imádtam, hogy az érintetlen természetben lehetek, ahol minden olyan csendes. Rögtön elhatároztam, hogy újra megcsinálom.”

Ma már hét pár léce van otthon: „Amikor én elkezdtem, még csak néhány ember túrasízett a mezőnyből, talán ha négyen-öten. Most már jó eséllyel találsz 40-50 WorldTour-szintű versenyzőt is, aki telente így tartja formában magát. Csak a Boránál ismerek tizet.”

Mindeközben a Jumbo-Visma lasszóval fogja be az ex-sízőket: a női csapatukban ott van a brit Anna Henderson, korábbi korosztályos bajnok alpesi síző, a sífutással kezdő Sepp Kuss, és persze a kétszeres Vuelta-győztes Roglič, aki kifejezetten későn, 23 évesen, egy komoly bukás után fordított hátat a síugró sáncoknak. Míg a Trek-Segafredo fiatal klasszikus menője, Quinn Simmons a 2017-es síalpin világbajnokságon szerzett bronzérmet a juniorok között.

Mára eljutottunk oda, hogy bizonyos európai és észak-amerikai utánpótlás-csapatok már tudatosan keresik a tehetségeket a sípályákon, akiket aztán megpróbálnak meggyőzni arról, hogy két keréken építsenek karriert. „Ahhoz, hogy sikeres legyél a kerékpársportban, jó állóképességi adatokat kell produkálnod, tehát előny a magas VO2 max, a nagy teljesítményleadás, és a nagy teherbíró képesség” – mondja Dan Lorang, a Bora vezetőedzője. „Persze, a mezőnyben tekerve szükség van technikai skillekre is, és arra, hogy magabiztos legyél a lejtmenetekben. Ha találsz mondjuk egy sífutót, akiben ez mind megvan, igen is van értelme felültetni a bringára, hogy megnézd, mire képes.”

A sísport összes formája aranybányának számít a kerékpáros ügynökök – ha úgy tetszik, játékosmegfigyelők – körében, nem csupán a sokszor emlegetett állóképességi szakágak. „Az alpesi sízőknek talán nem olyan jó az állóképességük, de koordinációban és reakcióidőben verhetetlenek, szeretik a sebességet, szóval birtokában vannak a legfontosabb technikai készségeknek” – mondja Lorang. „Ezekre a skillekre lehet aztán alapozni. Nyitva kell tartanunk a szemünket és megadni a lehetőséget a más sportágakból érkező tehetségeknek is.”

A Rally Cycling szupertinije, Magnus Sheffield, aki jövőre már az Ineos versenyzője lesz, 2020-ban megdöntötte a junior világrekordot az egyéni üldözéses számban, ezelőtt pedig alpesisí-versenyeken állt rajthoz. ”Alpesi sízőként a pályák memorizálása kapcsán sokat tanultam az előzetes felkészülés fontosságáról” – magyarázza. „Most, amikor időfutamot megyek, minden egyes kis kanyarra emlékszem. Régóta tudom, hogy a mentális felkészülés nagy magabiztosságot ad.”

„Személy szerint nem ismerek olyan kerékpárost, aki sízésre váltott volna, viszont nagyon sok barátom van, aki mindezt fordított előjellel tette” – teszi hozzá Sheffield. „Ez már tendenciává vált.”

Sheffield és Simmons korábbi edzője, Roy Knickman, aki profiként együtt tekert LeMonddal és Bernard Hinault-val, világosan látja a két sportág közötti átjárás előnyeit. „Megfigyeltük, hogy azokból a fiatal sízőkből, akik a kerékpározást választják száraz, nem havas edzés gyanánt, egészen kitűnő kerékpárversenyzők válhatnak” – mondja.

A sízőből lett kerékpárosok csőstül érkeznek az országútra. Alig néhány héttel azután, hogy ezüstérmes lett a síalpin világbajnokság vertikális versenyszámában, a kerékpárosként abszolút újonc Anton Palzert leigazolta a Bora, méghozzá űrbéli VO2 max értékére hivatkozva, amivel a csapatfőnök Ralph Denket is lenyűgözte. Mindeközben az Androni lecsapott egy spanyol olimpikon sífutóra, Martí Vigóra, aki Pyeongchangban még 19. helyezést ért el a csapatsprintben. Ha már sífutás, meg kell említeni a háromszoros olimpiai bajnok sprinterfenomént, Johannes Høsflot Klæbót is, aki ugyan egyelőre még nem vált sportágat, de egy szponzori megállapodás értelmében 2022-től szorosan együttműködik majd a norvég Uno-X utánpótlás csapatával.

Kevés sportolónak van legalább annyi tapasztalata két keréken, mint a havas lejtőkön, de a kanadai Svein Tuft mindenképp közéjük tartozik: mielőtt profi kerékpárosnak állt volna, kis túlzással sílécekkel a lábán nőtt fel. „Kétségem sincs afelől, hogy a kerékpárcsapatoknak a sípályákon is vadászniuk kell a tehetségekre” – szögezi le. „Egy bizonyos szint felett a kerékpározás is rohadt nehéz sport, de tudjátok mi az, ami még ennél is brutálisabb? A sífutás és a túrasízés magaslaton. Minden izmodat használnod kell, megdolgoztatod a szívedet, és nem hiszem, hogy van jobb módja az állóképesség fejlesztésének annál, mint amit a sífutók csinálnak.”

Annak ellenére, hogy a kétezres évek elején a profi bringásokat nem engedték a sípályák közelébe, a 42 évesen visszavonuló Tuftnak sikerült meggyőznie korábbi csapatfőnökeit a síelés mint téli edzésforma pozitív hatásairól: „A 2008-as volt pályafutásom egyik legeredményesebb szezonja, pedig azon a télen nem is nagyon értem a kerékpáromhoz. Sífutottam és nagy túrákat nyomtam három hónapon keresztül. Abban az évben mentem a legjobb időfutamokat, és számomra nem is volt kérdés, miért.”

Azonban nem minden csapatfőnök volt ilyen megengedő, ha nem kijelölt pályán való síelésről volt szó. Amikor Marcus Burghardt 2004-ben profinak állt a T-Mobillal, a felettesei hallani sem akartak az off-piste kalandozásokról. „Ezt bele is írták a szerződésembe, és esély sem volt arra, hogy meggondolják magukat” – mondja. „De amikor kicsit megváltozott az általános vélekedés a síeléssel kapcsolatban, a csapatok is nyitottabbak lettek e téren, és rájöttek, hogy érdemes más sportokkal is színesíteni az edzéseket.” Persze, csak ésszel.

Jóllehet, egy kéthetes intenzív tréning Mallorcán vagy a Teidén még mindig hasznosabb egy profi kerékpáros számára, de ha valaki havas hegycsúcsok szomszédságában él – és meglehetősen nehéz olyat találni manapság, aki nem –, a sízés valamely formájának beépítése a téli edzésprogramba igenis megtérülhet. Sőt, magaslati edzésnek is elkönyvelhető.

Az Andorrában letelepedő Jack Haig is vegyíti a két sportágat telente: „2020-ban az első versenyem, a valenciai kör előtti héten négy napot síeltem – a téli hónapokban rendszeresen heti 3-4 alkalommal megyek fel a pályákra. Mivel rövidebbek a nappalok és hideg van, két órát szoktam görgőzni reggelente, majd három órát túrázok a hegyekben. Elvégre ugyanazokat az izmokat erőltetem, mint a bringán.”

Burghardt a ’kellemeset a hasznossal’ elvét követve csatol léceket: „Számomra ez a kikapcsolódásról szól. Ez a tökéletes módja annak, hogy kint legyek a szabad levegőn, ahol nincs forgalom, csend és béke van, és élvezhetem a természetet. Persze eközben edzek is, de a túrasízés segít levezetni a stresszt.”

Vajon mit hoz a jövő kerékpársport és sísport kapcsolatában? A legfőbb változás az, hogy már az edzők és csapatvezetők is kezdik belátni, a síléceken felnövő sportolókban hatalmas a potenciál, amit két kerékre is képesek átmenteni. Azaz korántsem arról van szó, hogy egy-két korábbi síző odatéved az országútra és valami véletlen folytán kiemelkedőt alkotnak – ez egy tendencia, amit a Jumbo-Visma már tudatosan meglovagol.

És persze, a legtöbb profi kerékpáros továbbra is a hagyományos módon fog eljutni WorldTour-szintre, és akik már eljutottak idáig sem feltétlenül rohannak majd a sípályákra egy jó kis szalagszakadást kockáztatva. De a kerékpársportnak – ahogy eddig is –, fél szemét rajta kell tartania a tehetséges téli sportolókon, hátha rátalálnak a következő Rogličra. Annyi bizonyos: a két sportág közötti átjárás egyre szokványosabb lesz.

via Rouleur