Ex-világbajnoknak hitték a mauritiusi bringást, aki hihetetlen úton tért vissza a profik közé

Kimberley Le Court Pienaar tisztában van a hazájával kapcsolatos sztereotípiákkal, és nem is nagyon tudja cáfolni azokat. De vajon hogyan lesz valaki profi kerékpáros egy trópusi szigetről?

Talán több nézőknek is szemet szúrt idén tavasszal az AG Insurance-Soudal egyik versenyzője, aki a karján szivárványos csíkot visel, és rendre feltűnik az élbolyban. Akiben felmerült volna, nem egy elfeledett ex-világbajnokról van szó: Le Court Pienaar ebben a szezonban robbant be a nemzetközi mezőnybe, a csíkok pedig az alig több mint 2000 négyzetkilométer területű és 1 millió 200 ezer lakosú kelet-afrikai szigetállamra, Mauritiusra utalnak, ahonnan édesapja révén származik, és amit büszkén képvisel korábbi kétszeres nemzeti bajnokként.

„Mauritius egy aprócska sziget a semmi közepén, nagyon sokat kell zoomolni, hogy megtaláld a Google Mapsen” – mondja Le Court Pienaar, aki jelenleg Dél-Afrikában él, és ott is született. „Egy kis közösség vagyunk óriási szívvel. A szigeten imádjuk a kerékpározást, főleg a montit, vannak klubok, csapatok és versenyek is, de nincsenek meg az anyagi lehetőségeink arra, hogy nemzetközi szinten is tényezők legyünk. Az, hogy én képviselhetem az országot, és viselhetem a bajnoki csíkokat – egyszer majd remélem, a bajnoki mezt is –, sokat jelent számomra. Különleges érzés egy olyan kis szigetet behozni az elit mezőnybe, amit egyébként alig ismernek. Ez büszkeséggel tölt el.”

Van viszont valami, amit Le Court Pienaar kifejezetten utált az amúgy idilli, trópusi életformában: „Ó, igen, a kóbor kutyák, utálom őket! Rengeteg van belőlük, és élve felfalnának!”

Természetesen akárhol áll rajthoz, Le Court Pienaar automatikusan történelmet ír, elvégre ő országa első profi kerékpárosa. A 28 éves mauritiusi lány azonban nem teljesen újonc az országúton, hiszen 2015-ben már indult például a Tour de France-on is a brit Matrix Fitness csapattal. Jogos a kérdés: hol volt eddig, és mi történt vele azóta?

Csupán másfél év profiskodás után – a 2016-os idényt a spanyol Bizkaia Durangónál töltötte – Le Court Pienaar visszatért Dél-Afrikába, mivel, ahogy fogalmaz, hiába támogatták a szülei, túl fiatal volt még, és anyagilag fenntarthatatlanná vált a helyzet. Odahaza egy kerékpárboltban vállalt munkát, és dolgozott a Specializeddal is, 2019-től pedig a mountain bike-ra helyezte át a hangsúlyt, nem is akármilyen sikerekkel: Afrika-játékokat, és olyan rangos maratoni versenyeket nyert meg, mint a Cape Epic vagy a Swiss Epic, a 2022-es Nemzetközösségi Játékokon pedig 5. lett.

De nem elégedett meg ennyivel, és 7 év szünet után visszavágyott az országútra. Tavaly ősszel ment férjhez a szintén MTB-versenyző Ian Pienaarhoz, akivel közösen úgy döntöttek, a vb után adnak ennek az álomnak még egy esélyt.

„Részt vettem a glasgow-i világbajnokságon [ami azért is volt különleges Le Court Pienaar számára, mert édesanyja skót], ahol elsősorban a mountain bike-maratonra koncentráltam [XCM-ben 10. lett], de ha már ott voltam, elindultam az országúti mezőnyversenyen is. Mindig sokat gondoltam arra, hogy milyen jó lenne visszatérni, de nem tudtam volna finanszírozni egy európai karriert. Viszont olyan sokat fejlődött a női mezőny 2016 óta, hogy mindenképp szerettem volna megpróbálni” – magyarázza Le Court Pienaar.

Amikor Le Court Pienaar már elvesztette a reményt, végre megérkezett az első bíztató válasz az egyik WorldTour-csapattól: „Natascha [den Ouden, az AG Insurance-Soudal alapítója és csapatfőnöke] pozitív visszajelzést adott, de csak nagyon hosszú idő után. Most már tudom, hogy harcolnia kellett a csapaton belül azért, hogy leigazoljanak. Én eközben már feladtam, a következő MTB-szezonomat tervezgettem, amikor megkeresett és ajánlott egy helyet. Örökké hálás leszek neki ezért, és nagyon motivál, hogy bebizonyítsam, nem volt pénzkidobás leigazolni engem.”

Azonban akármennyire ez volt az álma, Le Court Pienaar számára az Európába való visszaköltözés már-már ijesztőnek hatott, kevés önbizalommal és kissé megszeppenve vágott neki az idei szezonnak.

A mauritiusi lány a Tour Down Underen debütált az AG Insurance-Soudal mezében, ahol máris felhívta magára a figyelmet – és még csak nem is a teljesítményével.

„A közösségi médiában mindenki azt gondolta, hogy világbajnoki csíkokat viselek a karomon, pedig ezek csak az országom zászlajának a színei” – meséli Le Court Pienaar, ami nem is csoda, a mauritiusi nemzeti színek ugyanis a piros, a kék, a sárga és a zöld – épp csak a fekete hiányzik. A zászlómizéria pedig más úton-módon is kísérti őt; a szervezőket Ausztráliától Európáig komoly kihívás elé állítja a mauritiusi lobogó előkerítése.

„Ausztráliában először brit zászlót tettek a nevem mellé, másodjára pedig francia lettem; Belgiumban aztán hollandnak neveztek ki” – idézi fel kellemetlenebb élményeit. „Gondoltam is, hogy ’ugyan már, srácok, nincs meg nektek a zászlónk?’ Ez nagyon bosszantott. Volt, aki azt mondta nekem, hogy ’nem szeretnél inkább holland lenni?’ Mondtam, hogy ’kösz, nem, én mauritiusi vagyok.’ Ha elmegyek és megnyerem újra a bajnokságot, és ott lesz a mellkasomon a zászló, akkor azt fogják majd kérdezgetni, hogy ’mi a franc, két világbajnok van a mezőnyben?’ Én tényleg szeretném, ha az emberek tudnák, honnan származom, de úgy tűnik, ehhez még idő kell.”

Amihez viszont nem kellett sok idő, hogy Le Court Pienaar letegye a névjegyét a legjobbak között; ő az idei klasszikus-szezon egyik nagy felfedezettje. Idén már három top10-es eredményt gyűjtött WorldTour-szinten, és a Strade Bianchétől a Paris-Roubaix-ig tartó időszakban – ami hat kőkemény egynapos WT-versenyt jelentett – nem végzett a top 25-ön kívül. A Brugge-De Panne-on kilencedikként, a Roubaix-n pedig tizedikként zárt – mondani se kell – első indulása alkalmával, és mindössze a 13. versenynapján.

„Abszolút túlszárnyaltam a saját elvárásaimat, nem számítottam erre, és tessék, most már olyan helyzetben vagyok, hogy csapatkapitányi szerepet is kapok. Eddig jó, de még többet akarok. Ha bejövök a top 10-be, már nem is igazán elégszem meg vele – mindig jobb akarok lenni önmagamnál, jobban akarok menni, mint tegnap” – szögezi le.

Élete első Roubaix-jára visszagondolva elmondta, a szerencsefaktor miatt egy – talán – soha vissza nem térő lehetőségként élte meg a versenyt, és bár kisebb csuklósérüléssel bajlódott, a feladás meg sem fordult a fejében.

Sportigazgatóját, a korábbi Roubaix-győztes Servais Knavent nem lepte meg, hogy ennyire jól ment az Észak Poklában (is): "A mountain bike-ból nagyon jó kerékpárkezelési skilleket hoz. Rögtön, már az első pályabejáráson láttam, hogy érzi, hogyan kell menni a kockaköveken, még ha korábban nem is látott ilyesmit. A legrosszabb szektorokon sem félt.”

Le Court Pienaar annak ellenére remekel idén, hogy egy bukás miatt csak decemberben tudta megkezdeni a felkészülését, és saját bevallása szerint is nehezen ment neki a mountain bike-ról való átállás.

„Sokan nem tudják, mekkora a kontraszt a MTB és az országút között. Az MTB-versenyeken javarészt egyedül tekersz, míg az országúton csapatként kell együtt mozognod a társakkal. Montiban csak magadra fókuszálsz, országúton sokkal nagyobb stáb, nagyobb a szervezettség” – fejti ki Le Court Pienaar.

Mivel a csapatnál még kvázi-újoncként tekintenek rá, a mauritiusi lány meglehetősen vegyes versenyprogramot fut idén, így kipróbálhatta magát komolyabb szintemelkedést tartalmazó versenyeken, mint a Strade Bianche vagy a Trofeo Binda, és alapvetően sík egynaposokon is, mint a De Panne vagy a Gent-Wevelgem. Vízválasztó szezonként fogja fel az ideit, ahol annyi tapasztalatot szeretne magába szívni, amennyit csak lehet.

– fűzi még hozzá Le Court Pienaar, aki nem csupán azzal szeretne bekerülni a történelemkönyvekbe, hogy Mauritius első WorldTour-szintű kerékpárosa, és erre egy ilyen tavasz után minden esélye meg is van.

Források: Rouleur, Escape Collective, AG Insurance-Soudal