Jó hülye taktika volt - ismerte el Mads Pedersen, aki beleszaladt egy Pogačar-féle szólógyőzelembe a Gent-Wevelgemen

Mondta nevetve Mads Pedersen a győzelme utáni sajtótájékoztatón. "Egészen más volt azonban a helyzet, mint tavaly, amikor Jonny (Jonathan Milan) korán nyitott, a többieket dolgoztatta, engem pedig felvitt a kerekén. Ma tényleg abban bíztam, hogy több ember lesz körülöttem, valaki olyan például ideális lett volna, mint Laurence Pithie, ő ráadásul nagyon aktív is volt korábban" – mesélte Pedersen.

"Agresszív taktikával készültünk, a terv az volt, hogy megnehezítjük a versenyt, Mads pedig majd támad. Aztán úgy alakult, hogy magának nehezítette meg a versenyt" – mondta nevetve a csapattársa, Toms Skujiņš a verseny után.

"Amit csinált, az valójában jó nagy hülyeség volt, ez konkrétan a legfájdalmasabb módja annak, hogy versenyt nyerjen az ember" - tette hozzá. "Az ember nem tervezi az ilyesmit - nyolcvan kilométereket egyedül tekerni az élen... De úgy tűnik, néhányan kimondottan élvezik ezt" – összegzett Skujiņš.

Mads Pedersen: Alapból nem úgy ülök fel a bringámra, hogy Mathieu jár a fejemben, nem. Akkor sem könnyű futamokat nyerni, ha ő nincs ott, nyilván akkor is teljes értékű versenyzés van. Szóval nem igazán hiányzott.

Ezt majd az értékeimből derül csak ki. De 50 kilométer szólóban nagyon különleges egy ilyen klasszikuson. Azt is kiderült, hogy 200 kilométer után a testem még mindig jól reagál az ilyen terhelésekre. Persze, tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire, de a hátszél is sokat segített. Oldalszéllel vagy ellenszélben ezt soha nem tudtam volna megcsinálni.

Egyszerűen el akarod kerülni, hogy nehéz legyen a vége. Fizikailag nem feltétlenül könnyebb, mert én is szívesen tekertem volna el öt emberrel a célig és sprinteltem volna.

De különösen egy olyan valakinek, mint Tadej, tényleg könnyebb szólóban menni. Ő ezt okkal csinálja mindenhol, ahol versenyez. Így aztán nem kell taktikáznia a támadásokkal a hajrában, mert olyankor az is a feladata, hogy minden rést be kellene zárnia. Valakinek, mint ő, tényleg könnyebb egyedül menni. De tőlem ne várjátok el, hogy ezt innentől minden alkalommal megtegyem. Ez millió alkalomból egyszer sikerül (nevet).

Mert nincs túl sok emelkedő, de azért még mindig van egy kis mászás, ami a különbséget jelentheti. A szurkolók és a szélzónák mindig megfelelnek nekem, azért is, mert jó csapatom van, akik ott a megfelelő pozícióba juttatnak. Így sok energiát spórolok, ami szintén segít.

Megerősítést kaptam arról, hogy a forma megvan, most már csak az a feladat, hogy a Dwars door Vlaanderenen ne essek el (nevet). Az nagyon fontos lesz, szóval erre koncentrálok.

A Flandria egy teljesen más verseny. Biztosan nem fogjátok hallani tőlem, hogy azt mondom: most már ott is nyerni fogok.

Nem az. Teljesen rendben vagyok ezzel. Mi most az egyik legnagyobb csapat vagyunk, sok jó kiemelt emberrel, az idei Touron pedig rengeteg sprint van. Jonny a világ egyik leggyorsabb sprintere, és nem volt kérdés, hogy elküldjük a Tourra. Annak sem lett volna értelme, hogy mindketten Franciaországba menjünk. Remélem, hogy sokat nyer, mert megérdemli, hogy ott legyen a Touron.

Őszintén? Nem érdekel. A csapat adja nekem a fizetést, ők mondják meg, hogy mit csináljak. Szóval én azt is teszem. Senki sem menne dolgozni, ha nem kapna érte fizetést, nem? De ez persze nem azt jelenti, hogy soha többet nem megyek a Tourra, vissza fogok térni.

Idén meg elég klassz, hogy most az egyszer lesz egy nyári vakációm a feleségemmel (nevet).

Forrás: wielerflits.nl, idlprocycling.com