Jó hülye taktika volt - ismerte el Mads Pedersen, aki beleszaladt egy Pogačar-féle szólógyőzelembe a Gent-Wevelgemen

Mads Pedersen hatalmas formában van, szakaszt nyert a Párizs-Nizzán, második lett az E3 Saxo Classicon Mathieu van der Poel mögött, majd egy hatalmas szólóval megnyerte a Gent-Wevelgemet. A 29 éves dán interjút adott a győzelme után, amiben azt is elárulta, várhatunk-e ezentúl tőle is nagy szólókat.

Az év leghosszabb szólójával nyerte a Gent-Wevelgemet Pedersen

Videó forrása: Eurosport

"Mit gondoltam, amikor 56 kilométerrel a cél előtt azt láttam, hogy senki sem maradt a kerekemen? Azt, hogy
a francba, ezt most nagyon elb*sztam.
Mondta nevetve Mads Pedersen a győzelme utáni sajtótájékoztatón. "Egészen más volt azonban a helyzet, mint tavaly, amikor Jonny (Jonathan Milan) korán nyitott, a többieket dolgoztatta, engem pedig felvitt a kerekén. Ma tényleg abban bíztam, hogy több ember lesz körülöttem, valaki olyan például ideális lett volna, mint Laurence Pithie, ő ráadásul nagyon aktív is volt korábban" – mesélte Pedersen.
"De amikor az utolsó előtti Kemmelbergnél megláttam Victor Campenaertst feljönni, azt gondoltam: a csúcsot megnyomom teljes gőzzel, onnan pedig olyan gyorsan megyek, ahogy csak tudok. Ha ez nem jön össze, akkor legalább a csapattársaimat tudom egy jó darabig forgatni, és várom a sprintet.
Utólag nézve nagy hülyeségbe is beleszaladhattam volna, de aztán kiderült, hogy végülis működött. Persze, magamnak lehet, hogy megnehezítettem a dolgot, de a csapatban úgyis ott volt Jonny mögöttünk, ha gond van, várhattam volna. Viszont jól éreztem magam, és úgy gondoltam, egyedül is meg tudom csinálni."
Most összejött, de legközelebb talán nem így lesz.
picture

Ha Gent-Wevelgem, akkor Pedersen: harmadszor nyerte a dán a belga klasszikust

Videó forrása: Eurosport

"Agresszív taktikával készültünk, a terv az volt, hogy megnehezítjük a versenyt, Mads pedig majd támad. Aztán úgy alakult, hogy magának nehezítette meg a versenyt" – mondta nevetve a csapattársa, Toms Skujiņš a verseny után.
"Amit csinált, az valójában jó nagy hülyeség volt, ez konkrétan a legfájdalmasabb módja annak, hogy versenyt nyerjen az ember" - tette hozzá. "Az ember nem tervezi az ilyesmit - nyolcvan kilométereket egyedül tekerni az élen... De úgy tűnik, néhányan kimondottan élvezik ezt" – összegzett Skujiņš.
A 2025-ös Gent-Wevelgemet a Lidl-Trek dán bringása, Mads Pedersen nyerte közel egyperces előnnyel, a második helyért a Soudal Quick-Step versenyzője, Tim Merlier sprintelt a leghatékonyabban, a harmadik pedig szintén egy Lidl-Trekes bringás lett, Jonathan Milan. A verseny után a Wielerflits készített interjút Pedersennel.
Wielerflits: Hiányzott egy olyan nagy vetélytárs a mezőnyből, mint Mathieu van der Poel?
Mads Pedersen: Alapból nem úgy ülök fel a bringámra, hogy Mathieu jár a fejemben, nem. Akkor sem könnyű futamokat nyerni, ha ő nincs ott, nyilván akkor is teljes értékű versenyzés van. Szóval nem igazán hiányzott.
Akkor ez volt egész pályafutásod legjobb teljesítménye?
Ezt majd az értékeimből derül csak ki. De 50 kilométer szólóban nagyon különleges egy ilyen klasszikuson. Azt is kiderült, hogy 200 kilométer után a testem még mindig jól reagál az ilyen terhelésekre. Persze, tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire, de a hátszél is sokat segített. Oldalszéllel vagy ellenszélben ezt soha nem tudtam volna megcsinálni.
picture

Mads Pedersen vince la Gand-Wevelgem 2025

Fotó: Getty Images

Miért választják annyira a szólót ennek a generációnak a legjobb versenyzői? Tadej Pogačar és Mathieu van der Poel esetében is ezt látjuk.
Egyszerűen el akarod kerülni, hogy nehéz legyen a vége. Fizikailag nem feltétlenül könnyebb, mert én is szívesen tekertem volna el öt emberrel a célig és sprinteltem volna.
De különösen egy olyan valakinek, mint Tadej, tényleg könnyebb szólóban menni. Ő ezt okkal csinálja mindenhol, ahol versenyez. Így aztán nem kell taktikáznia a támadásokkal a hajrában, mert olyankor az is a feladata, hogy minden rést be kellene zárnia. Valakinek, mint ő, tényleg könnyebb egyedül menni. De tőlem ne várjátok el, hogy ezt innentől minden alkalommal megtegyem. Ez millió alkalomból egyszer sikerül (nevet).
2020 és a tavalyi év után ez már a harmadik alkalom, hogy itt győztél, ezzel pedig rekorderré váltál. Miért fekszik neked ez a pálya annyira?
Mert nincs túl sok emelkedő, de azért még mindig van egy kis mászás, ami a különbséget jelentheti. A szurkolók és a szélzónák mindig megfelelnek nekem, azért is, mert jó csapatom van, akik ott a megfelelő pozícióba juttatnak. Így sok energiát spórolok, ami szintén segít.
Milyen következtetést tudsz levonni ebből a szólóból a Flandria előtt?
Megerősítést kaptam arról, hogy a forma megvan, most már csak az a feladat, hogy a Dwars door Vlaanderenen ne essek el (nevet). Az nagyon fontos lesz, szóval erre koncentrálok.
A Flandria egy teljesen más verseny. Biztosan nem fogjátok hallani tőlem, hogy azt mondom: most már ott is nyerni fogok.
Még a top 10 sem garantált. Csapatként persze mindent megteszünk majd.
picture

Az év leghosszabb szólójával nyerte a Gent-Wevelgemet Pedersen

Videó forrása: Eurosport

Egyesek azt gondolhatják, hogy extra motiváltan tekersz, hogy ez most egy kis fricska is, hogy nem választottak be a Tour de France-ra készülő csapatba.
Nem az. Teljesen rendben vagyok ezzel. Mi most az egyik legnagyobb csapat vagyunk, sok jó kiemelt emberrel, az idei Touron pedig rengeteg sprint van. Jonny a világ egyik leggyorsabb sprintere, és nem volt kérdés, hogy elküldjük a Tourra. Annak sem lett volna értelme, hogy mindketten Franciaországba menjünk. Remélem, hogy sokat nyer, mert megérdemli, hogy ott legyen a Touron.
Akkor nem vágott különösebben földhöz a döntés?
Őszintén? Nem érdekel. A csapat adja nekem a fizetést, ők mondják meg, hogy mit csináljak. Szóval én azt is teszem. Senki sem menne dolgozni, ha nem kapna érte fizetést, nem? De ez persze nem azt jelenti, hogy soha többet nem megyek a Tourra, vissza fogok térni.
Idén meg elég klassz, hogy most az egyszer lesz egy nyári vakációm a feleségemmel (nevet).

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés