Az elátkozottnak hitt mez, ami még Mussolininek sem tetszett - a rózsaszín trikó története

Mussolini majdnem elkaszálta a rózsaszín trikó ötletét, babonás újságírók elátkozottnak hitték, 1971-ben pedig egyszerre tízen viselték: a maglia rosa, a kerékpársport történetének legendás meze, amit 2021-ben három napon keresztül egy magyar versenyző, Valter Attila is viselhetett.

Visma-mestermunka, UAE-összeomlás: Simon Yates megfordította a Girót!

Videó forrása: Eurosport

Az 1931-ben bevezetett rózsaszín trikó kezdetben nem volt túl népszerű, az olasz sajtó simán csak egy női bugyihoz hasonlította, politikai jelkép is éktelenkedett rajta, manapság viszont ott tartunk, hogy minden profi kerékpáros erről álmodik.
De miért lett pont rózsaszín a trikó, mit szólt Benito Musssolini a színválasztáshoz, és milyen érzés volt Valter Attilának 2021 májusában három napot is eltöltenie benne?
Az 1971-es Giro alatt megjelent egy fotó Corriere della Serában, melyen a Salvarani csapat versenyzői láthatók, ahogy egy hotel lépcsőjén felsorakozva ünnepelnek: előző nap Brindisiben ugyanis ők nyerték meg a Giro d’Italia – több szempontból is rendhagyó – nyitószakaszát.
Mint minden csapatfotó, ez is valamelyest kínos és unalmas, ha viszont vetünk rá még egy pillantást, feltűnhet valami furcsaság: a Salvarani meze alapvetően babakék volt, ezen a képen viszont mind a 10 emberük rózsaszín trikót viselt.
A RÓZSASZÍN TÍZEK
A szakasz Leccéből indult és 62 kilométerrel később Brindisibe érkezett, azonban az 1971-es Giro időfutama cseppet sem volt szokványos. Vincenzo Torriani versenyigazgató, aki az 1940-es évek második felétől egészen 1992-ig volt az olasz kör teljhatalmú ura – a korabeli sajtó Napóleonhoz és a pápához hasonlította –, csavart egyet az egyenkéntin, és előhozakodott egy innovatív ötlettel.
Az 55. olasz körverseny egy klasszikus prológ vagy egy hagyományos csapatidőfutam helyett, a két formátumot ötvöző váltófutammal kezdődött, ami annyit takar, hogy egy adott csapat versenyzői egymás után, egyenként vágtak neki a táv rájuk eső részének.
"Minden versenyző nagyjából 6 kilométert teljesített, zsebében egy stafétabottal" – magyarázza Pietro Guerra, aki ott volt a Salvarani akkori keretében.
"Majd átadta a botot a következőnek, aki szintén továbbadta, és így tovább. Olyan volt, mint egy atlétikai váltó, csak kerékpáron."
picture

A Salvarini csapata.

Fotó: Getty Images

A Salvarani sikerét a legendás Felice Gimondi alapozta meg, aki kezdőemberként három másodpercet vert a moltenis Herman van Springelre – aki később a második helyen zárt összetettben –, ezt a különbséget pedig az utána jövő csapattársak is meg tudták őrizni.
A váltóban mért részidők ugyan nem számítottak bele az összetettbe, de az eredmény az összes salvaranis versenyzőt feljogosította arra, hogy másnap viselje a maglia rosát.
Így esett meg, hogy az első normál mezőnyszakaszon nem kevesebb mint 10 versenyző tekert rózsaszínben.
"Ha csak egyetlen napig is, de mindenki boldog lehet; az olyan nagy bajnokok számára, mint Gimondi, talán nem újdonság… viszont azoknak a segítőknek, akik álmodni sem mertek arról, hogy egyszer felvehetik ezt a mezt, óriási élmény" – írta a Corriere della Sera.
"Az új, egyedi időfutam-formátumnak köszönhetően most az ő álmuk is valóra válhatott. Szerintem zseniális kezdeményezés volt. A közönségnek láthatóan tetszett" – mesélte Guerra 40 évvel később.
A Salvarani királysága, melynek ő is részese volt, mindössze egy napig tartott az 1971-es Girón: a következő szakaszon a korszak meghatározó sprintere, Marino Basso (Molteni) átvette a rózsaszín trikót, a salvaranis versenyzők közül pedig már senki sem viselhette újra, az összetettet a svéd Gösta Pettersson nyerte a Ferrettiből.
NEM TÚL FÉRFIAS A RÓZSASZÍN
Na, de honnan jött az ötlet, és pontosan miért rózsaszín az a bizonyos trikó?
Az összetettet vezető versenyzőt megillető rózsaszín trikó meglehetősen későn, 1931-ben debütált (a Girót 1909 óta rendezik meg, a kezdeti időszakban nem volt megkülönböztetett mez), az olasz körverseny szervezői a Tour de France mintáját követték – igaz, fázis késéssel –, ahol már 1919-től kiosztották a sárga trikót.
Azonban a Giro d’Italia igazgatója, Armando Cougnet és a versenyt szervező La Gazzetta dello Sport sportnapilap tulajdonosa, Emilio Colombo olyan akadályokba ütközött 90 évvel ezelőtt, melyekkel a Tour de France-on sosem szembesültek.
Míg Henri Desgrange, a Tour első főnöke és a versenyt kezdetben szponzoráló L’Auto nevű újság szabadon dönthetett a trikó színéről, Cougnet-nak és Colombónak az olasz állam jóváhagyására is szüksége volt – a maglia rosa bevezetésére Benito Mussolininek és az általa vezetett Nemzeti Fasiszta Párt vezérkarának is rá kellett bólintania.
picture

A ghisallói kerékpáros múzeum gyűjteménye.

Fotó: Other Agency

Mussolininek állítólag voltak fenntartásai a trikó "férfiatlan" színével kapcsolatban, ám a Gazzettát 1899 óta halványrózsaszín papírra nyomtatták (azelőtt halványzöld volt), így valójában ez volt az egyetlen, magától értetődő opció.
A Duce végül áldását adta, ám csak azzal a feltétellel, hogy a mezen jelenjen meg a fasizmus szimbóluma: a Giro első rózsaszín trikójának mellkasán ezért éktelenkedett a vesszőnyalábba foglalt bárd, a fasces, mely az ókori Rómában a hivatali hatalom jelképe volt.
AZ ELÁTKOZOTT TRIKÓ
Az első versenyző, aki magára ölthette a maglia rosát, az akkori olasz bajnok, Learco Guerra volt, az "Embermozdony", akit az összetett egyik legnagyobb esélyesének kiáltottak ki 1931-ben a neki kedvező, már-már gyanúsan sík útvonal miatt. Guerra a várakozásoknak megfelelően megnyerte az első sprintet Mantovában, maga mögé utasítva a már akkor négyszeres Giro-győztes Alfredo Bindát.
Guerrának így muszáj volt lecserélni az olasz bajnoki trikót az újonnan bevezetett rózsaszín mezre, ami azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését. "Hiszen ez fakó rózsaszín, akár egy női bugyi!" – írta a La Stampa.
"Az olasz trikolórban Guerra is férfiasabb: hogyan is fogalmazzunk… úgy sokkal inkább képviseli az olasz kerékpársportot."
Női alsó vagy sem, az eléhező Guerra két nappal később elveszítette a trikót Bindával szemben – noha átmenetileg visszaöltözhetett a férfiasabbnak titulált trikolórba, az olasz bajnok könnyek között fejezte be a szakaszt.
Abban az időben Alfredo Bindát tartották a világ legjobb kerékpárosának, olyannyira, hogy a Giro szervezői 1930-ban fizettek is neki azért, hogy ne álljon rajthoz, félve a túlzott dominanciájától. A félelmek nem voltak alaptalanok, hiszen ’31-ben öt nap alatt három szakaszgyőzelmet jegyzett.
De a hatodik napon Binda bukott, és ugyan beért a célba, később kénytelen volt feladni a Girót. Guerra megnyerte a következő két etapot (is), és újra nyeregben érezhette magát, az olasz szurkolók legnagyobb örömére.
picture

Marco Pantani 1998-ban nyert Girót.

Fotó: Getty Images

És éppen ez a túláradó szeretet okozta a vesztét: túllelkesült rajongók egy csoportja futva kísérte a rózsaszín trikós Guerrát a Genovába tartó szakaszon, mígnem egyikük megbotlott, elkaszálva a verseny éllovasát.
Learco Guerra nem tudta folytatni. A két favorit, Binda és Guerra együttes szerencsétlensége, miszerint mindketten rózsaszínben estek ki, beindította az összeesküvés-elméletekre igen érzékeny olasz sajtó fantáziáját, akik arról kezdtek el cikkezni, hogy átok ül a mezen.
Végül az újonc Francesco Camusso vállára került a teher, hogy otthon tartsa a végső győzelmet és megmentse a trikót a rosszmájú spekulációktól. A 23 esztendős, kiváló hegyimenő hírében álló olasz a Sestrière-en villantott nagyot (egy taktikus hátsó fogaskerék-cserével lepte meg riválisait), így Torinóba érve átvette a vezetést összetettben, előnye – és szerencséje – pedig kitartott a milánói befutóig.
"Camusso mindig az elsők között érkezett meg a hegyeken, a legjobb sprinterekkel is felvette a versenyt, és a szökésekben is kifejezetten aktív és hatékony volt" – szólt a Corriere della Sera értékelése. "Ma őszinte örömmel tisztelgünk egy fiatalember sikere előtt" – fogalmazott a La Stampa szakírója, Vittorio Varale.
Mára hőstettekről szóló legendák százai fűződnek a rózsaszín trikóhoz. A "Bajnokok bajnoka", Fausto Coppi 1949-ben 43 másodperces hátrányból csinált 23 perces előnyt egy kőkemény, öt hágóval tarkított szakaszon, vagy ott az amerikai Andy Hampsten maglia rosát érő, heroikus küzdelme a fagyos, behavazott Gavián 1988-ban, "a napon, amikor sírtak a férfiak".
Az elmúlt évekből tisztán emlékezhetünk Alberto Contador döbbenetes visszazárkózására a Mortirolón, vagy Chris Froome, a Colle delle Finestrén indított brutális, összetett győzelmet érő támadására, amivel megtörte Simon Yates-et.
picture

Valter Attila a 2021-es Girón.

Fotó: Getty Images

A lista nyilván sokáig folytatható, ám számunkra vitathatatlanul Valter Attila három rózsaszínben töltött napja a legemlékezetesebb.
"Igazából pár óráig még fel sem fogja az ember, hogy mit vitt véghez. Utána is csak mentem, adtam az interjúkat, mintha mi sem történt volna, nem tudtam feldolgozni a hihetetlen infóáradatot. Estére már csak mosolyogni tudtam, hogy tényleg sikerült" - mesélte Ati 2021 május 13-án, az első rózsaszínben töltött napját követően.
"Egy nyugodtabb sprintszakaszon sikerült megtapasztalnom mit is jelent a maglia rosát viselni Olaszországban. Az egész napot élveztem és nagyon büszkén viseltem a kerékpársport talán legszebb mezét. Tényleg nehéz leírni, hogy milyen érzés is ez, de lehet csak azért, mert még én magam sem fogtam fel az egészet.
A versenytársaktól kapott elismerés szintén semmihez sem fogható, a szemüveget a szakasz előtt például Filippo Gannától kaptam kölcsönbe, Peter Sagan pedig már tudja, hogy Budapesten élek. Ezek olyan dolgok amiket egy nap alatt nem lehet megszokni, de nem is szeretném!"

(Gazzetta, Cyclist)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés