Almeida: „Ha nem próbálkozol, soha nem derül ki, mit tudnak a többiek”
Publikálva 23/05/2023 - 20:32 GMT+2
Roglič a Giro keddi hegyibefutós szakaszán sem támadott, sőt, meglepő módon leszakadt a két fő ellenfeléről. João Almeida ellenben nagyot ment, és meg is nyerte a szakaszt. A rózsaszín trikó ugyan újra Thomasnál, de az UAE portugál versenyzője megelőzte Rogličot, és feljött a második helyre összetettben.
Almeida első szakaszát nyerte háromhetesen, Roglič kapott a Monte Bondonén
Videó forrása: Eurosport
„Szerintem elég furcsa, hogy Roglič nem támad, miközben nagyon erős a csapata. Vasárnap is arra számítottam, hogy próbálkozni fog, ehhez képest nem ment egyszer sem. Még én húztam meg a meredek rész végén, de nem lehetett senkit leszakítani. Nem tudom, talán érzi egy kicsit a korábbi bukását, de meglep, hogy eddig ilyen stílusban versenyzett.”
Ezt mondta még a Monte Bondone előtt João Almedia, aki a Giro keddi szakaszát megelőzően a 4. helyen állt összetettben.
Roglič ma sem próbálkozott, sőt, meglepő módon leszakadt a két fő ellenfeléről, Almeida ellenben ment, és meg is nyerte a szakaszt. A rózsaszín trikó ugyan újra Thomasnál, de az UAE Emirates versenyzője megelőzte Rogličot, és feljött a második helyre.
– mondta Almeida, aki eddigi pályafutása során már 32 alkalommal volt top 10-ben GT-szakaszon, de nyernie még nem sikerült.
„A korábbi hosszú és esős napok ellenére azt mondom, hogy a mai volt a legkomolyabb szakaszunk, ezért is akartam próbálkozni az utolsó hegyen. Ha nem támadsz, soha nem derül ki, milyen erőben vannak a többiek, így nekem most kicsit kockáztatnom kellett.
A múltban már sokszor közel voltam a szakaszgyőzelemhez, de most végre összejött, és ezért nagyon hálás vagyok a csapattársaimnak. Ha lesz még hegy, ahol ennyire jól érzem magam, természetesen újra próbálkozni fogok.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/05/23/3710816.jpg)
Almeida és Thomas
Fotó: AFP
Geraint Thomas közben visszavette a rózsaszín trikót, és már 29 másodperccel vezet Roglič előtt. Miközben hátravan két komoly hegyi szakasz meg a szombati időfutam.
Bár mostantól talán Almeidára kell a legjobban figyelnie, hisz a portugál versenyző csak 18 másodperce van tőle.
„Joao megmutatta, hogy milyen erős, de szerintem ebben nincs semmi meglepő. Ő meg a csapata is nagyot ment” – nyilatkozta Thomas, aki szerdán újra rózsaszínben lesz.
„Szerettem volna szakaszt nyerni, épp ezért dolgoztunk össze, nem lehetett egymást nézegetni, miközben Roglič jött mögöttünk. A sprintben lassabb voltam, de legalább újra nálam a trikó, ami azért nem egy rossz dolog.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/05/23/3710732-75504568-2560-1440.jpg)
Elindult a pokoli harmadik hét, és máris változás az összetettben
Videó forrása: Eurosport
(wielerflits.nl)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés