Giro d'Italia: Mikor lesz, hol lesznek a szakaszok, kik indulnak, kik nyertek eddig - minden info egy helyen

Három magyar indulóval, Valter Attilával, Peák Barnabással és Fetter Erikkel a mezőnyben rajtol Budapestről pénteken a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny. Minden, amit a magyarországi szakaszokról és a magyar indulókról tudni kell, egy helyen.

Giro d'Italia

Fotó: Getty Images

Giro d'Italia - budapesti Nagy Rajt, három magyarországi szakasz három magyar indulóval.
Az eredetileg 2020-ra tervezett magyarországi Grande Partenza a világjárvány miatt meghiúsult, a kétéves csúszás viszont lehetőséget adott arra, hogy három hazai profi bringás is ott lehessen a szerdai csapatbemutatón. A háromhetes körversenyeken most bemutatkozó Peák Barna (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) és Fetter Erik (EOLO-Kometa) várhatóan segítőként, illetve szökésbe kerüléssel igyekszik majd emlékezeteset alkotni, a két Giro-részvétel tapasztalatával a háta mögött rajtoló Valter Attila (Groupama-FDJ) viszont nagyobb célokat tűzött ki. A 2020-as Tour de Hongrie győztese tavaly öt napig viselhette a legjobb fiatal versenyzőt illető fehér és háromig az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót, ezúttal pedig a szakaszsiker lebeg a szeme előtt. A fogadóirodáknál egyébként feltűnik a végső sikerre esélyesek listáján, az egyik internetes oldalon 251-szeres pénzt fizetnének Valter diadaláért.
A legesélyesebb a nyereményszorzók alapján a 2019-es győztes Richard Carapaz. Az ecuadori időfutambajnok nem kezdte szárnyaló formában az idényt, legutóbb a márciusi katalán körversenyen viszont egy összetettbeli második helyet fel tudott mutatni. Sikerével sorozatban harmadszor vihetné haza a Maglia Rosát az Ineos Grenadiers: két éve Tao Geoghegan Hart, tavaly Egan Bernal győzött. Idén egyikük sem lesz ott a brit csapatban, így az egyes rajtszámmal Carapaz vághat neki a Budapest-Visegrád nyitóetapnak.
Legnagyobb kihívói közé a Vuelta a Espana-győztes brit Simon Yates, a tavaly hatodik portugál Joao Almeida, illetve a korábbi Girókról harmadik hellyel rendelkező spanyol Mikel Landa és kolumbiai Miguel Ángel López, valamint a két hete az alpesi körversenyt megnyerő francia Romain Bardet tartozik.
A korábbi győztesek közül ott lesz a mezőnyben a tavaly év elején hosszú pihenőt tartó, 2017-es bajnok holland Tom Dumoulin és a kétszer diadalmaskodó olasz Vincenzo Nibali. Az idény végén visszavonuló 42 esztendős korábbi világbajnok, a spanyol Alejandro Valverde 2016-os harmadik helyét követően tér vissza a Giróra, amelyen most mutatkozik be a nyitóetap nagy esélyesei közé sorolt, április elején a flandriai körversenyen győztes holland Mathieu van der Poel.
picture

Mathieu Van Der Poel

Fotó: AFP

A sík szakaszok végén a mezőnyhajráknál Caleb Ewan, a háromhetes körversenyeken 52 szakaszsikerrel rendelkező Mark Cavendish, a 2020-ban Európa-bajnok Giacomo Nizzolo, Valter csapattársaként Arnaud Démare, valamint Fernando Gaviria vívhat kiélezett küzdelmet az elsőségért, de Peák klubtársa, Biniam Girmay is meglepetést okozhat.
A Giro pénteki nyitóetapján Budapestről Visegrádra teker a mezőny, majd szombaton a fővárosban lesz egy időfutam, végül pedig Kaposvár és Balatonfüred között teljesítenek a versenyzők bő 200 kilométert vasárnap. Ez az első alkalom, hogy Magyarországot érinti háromhetes körverseny, a Giro 14. alkalommal rajtol Olaszországon kívül.
A három magyar etap után hétfőn Szicíliába utazik a mezőny, itt rögtön következik a viadal első kulcsszakasza az Etna megmászásával. Az összetett sorrendjére emellett várhatóan a Blockhauson, az Apricán és a Passo Fedaián lévő hegyi befutók lehetnek a legnagyobb hatással, a végső sorrend pedig a veronai időfutamon dől el. A 105. Giro d'Italia 176 fős mezőnye május 29-ig összesen 3445,6 kilométert teker.
A Giro d'Italia külföldi rajtjai:

A pénteken Budapestről rajtoló 105. Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny programja:

Az össztáv 3445,6 kilométer, a szintkülönbség pedig 50 580 méter.
A Giro d'Italia örökranglistájának élmezőnye:
A győztesek 2012 óta:
picture

Egan Bernal

Fotó: Getty Images

A pénteken Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny három magyar indulójának eddigi pályafutása:

Fetter Erik:

Az EOLO-Kometa versenyzője a mezőny negyedik legfiatalabb tagjaként vág neki élete első háromhetes körversenyének: 22 éves és 31 napos lesz a budapesti Grande Partenza idején. Elsőként akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor a 2019-es Tour de Hongrie-n a Pannon Cycling versenyzőjeként a hajdúszoboszlói etap után egy napra átvette a legjobb hazai kerékpárost illető fehér trikót.
A következő idényt már a Kometa csapatánál töltötte, és ötödikként ért célba a Tour de l'Ain nyitóetapján, ám az ígéretesen kezdődő szezont kettétörte egy edzésbaleset. Időfutamkerékpárjával tréningezett, amikor egy kisbusz kikanyarodott elé, kulcscsontja és három csigolyája tört el, több bordája elrepedt. Hosszú regenerációja után tavaly remek formában várta a magyar körversenyt, jó eséllyel pályázott az összetett legjobb magyarjának elismerésére, ám bő négy kilométerrel a harmadik etap befutója előtt bukásba került, ezzel elszálltak esélyei a jó eredmény elérésére. Ezt követően megnyerte viszont az időfutam országos bajnokságot, így a szombati, fővárosi időfutamon magyar bajnoki trikóban, nemzeti színű aero bukósisakban teker majd Fetter. A tavalyi szezont remek teljesítménnyel fejezte be: megnyerte a Tour du Limousin záróetapját, és negyedik lett az Európa-bajnokságon az U23-as mezőnyversenyben.
Feladata várhatóan a szökésekbe kerülés lesz.
picture

Fetter Erik/Eolo Kometa (Forrás: twitter.com/EoloKometaTeam)

Fotó: Twitter

Peák Barnabás:

A KONTENT-DKSI bringásaként két harmadik hellyel indította a 2017-es Tour de Hongrie-t, amelyet másodikként zárt összetettben a kolumbiai Daniel Jaramillo mögött mindössze két másodperccel lemaradva. Akkor a dobogó harmadik fokára az azóta kétszeres Tour de France-győztes szlovén Tadej Pogacar állt fel. A 2017-es esztendő legjobb magyar országúti kerékpárosának választott Peák a következő évben időfutamban és mezőnyversenyben is magyar bajnok lett, az év második felét gyakornokként a Quick-Stepnél tölthette. Egy holland utánpótláscsapatnál tett kitérő után 2019-ben gyakornokként a Mitchelton-Scotthoz került a normandiai körversenyen megnyert szakasszal a zsebében.
A következő két idényt az azóta BixeExchange néven szereplő ausztrál csapatnál töltötte Peák, ezalatt 2020-ban ismét időfutambajnok lett, tavaly pedig jelentős részt vállalt segítőként a Tour de Hongrie-n az ausztrál Damien Howson végső sikeréből. A Settimana Ciclistica Italiana egyik szakaszán második lett a német Pascal Ackermann mögött. Az esztendő végén csapatot váltott, immár az Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux-t erősíti.
Márciusban másodikként zárt a Ronde van Drenthe holland egynapos viadalon, ám élete első háromhetes körversenyén saját sikere helyett segítőként fog dolgozni: az U23-as vb-ezüstérmes eritreai Biniam Girmayt felvezetőemberként segítené szakaszsikerekhez a 23 éves magyar bringás.

Valter Attila:

A magyar kerékpársport jelenlegi legjobbjaként 23 esztendősen már harmadik Girójára készül a Groupama-FDJ összetett menője, aki formája és múltbeli teljesítménye okán is joggal számíthat a riválisok figyelmére.
A 2017-es Tour de Hongrie-n harmadik lett a hegyi pontversenyben a Cube-Csömör színeiben Valter, a következő kiírásban pedig emlékezetes csatában maradt alul a trikóért folytatott harcban, ám összetettben így is ő lett a legjobb magyar 15. helyével. Fel is figyelt rá a lengyel CCC, amely 2019-ben kontinentális csapatában szavazott neki bizalmat, ezt időfutam bajnoki címmel és a magyar körverseny összetettjének harmadik helyével hálálta meg, valamint megnyerte a Gemenc Nagydíjat és hegyi befutós szakaszon győzött a fiatalok Tour de France-ának tartott Tour de l'Aveniren.
A 2020-as esztendőt már a CCC World Tour-soránál töltötte, sokáig emlékezetes kékestetői diadalával pedig megnyerte a Tour de Hongrie-t. Sőt, Bodrogi László után második magyar kerékpárosként bemutatkozhatott a Giro d'Italián is a pénzügyi problémák miatt széthulló lengyel csapatban, kilencedik lett az utolsó előtti szakaszon, míg összetettben a kiváló 27. hellyel debütált.
A tavalyi évet a Groupama-FDJ kerékpárosaként és jó formában kezdte, harmadik lett a katalán körverseny egyik szakaszán, majd a magyar kerékpársport történetében először viselhetett megkülönböztető mezt háromhetes körversenyen. Öt napig illette meg a legjobb fiatal bringásnak járó fehér trikó, majd fantasztikus három napot töltött az összetett éllovasaként a legendás rózsaszín trikóban, a Maglia Rosában. Szerepelt a tokiói olimpia mezőnyversenyében is, majd 12. helyen ért célba ősszel a lombardiai körversenyen, az öt legnagyobb klasszikus egynapos, a Monumentumok egyikén.
Idén fokozatosan javuló formát mutatott: március elején negyedik lett a murvás útszakaszairól ismert Strade Bianchén, majd másodikként ért célba a katalán körverseny zárószakaszán. A két hete zárult alpesi körversenyt igazán remekül teljesítette: harmadik helyet zsebelt be az egyik szakaszon és ötödikként zárt összetettben.
Saját célkitűzése szerint szakaszgyőzelemért kezdi meg pályafutása harmadik Giro d'Italiáját.
picture

A Giro d'Italia kerékpáros körversenyen induló Valter Attila, a Groupama-FDJ kerékpárcsapat tagja beszél a támogatóinak szervezett közös kerékpározás után, a Felvezető kör elnevezésű rendezvényen a Hősök terén 2022. május 3-án. MTI/Mohai Balázs

Fotó: MTI

Az első szakasz: Budapest-Visegrád

A szervezők által kétcsillagos nehézségűnek ítélt első, 195 kilométer hosszú szakasz során Budapestről Visegrádra teker a mezőny, az etapot két részhajrá és a célban egy hegyi hajrá színesíti.
A versenyzők a Hősök teréről 12.20-kor indulnak úgynevezett lassú rajttal, azaz a fővárosban még nem lesz verseny, de meg lehet csodálni a versenyzőket az út mentén. A mezőny végighalad az Andrássy úton, a József Attila utcán, majd a Dunához érve ráfordul a Belgrád rakpartra és a Szabadság-hídon teker át Budára. Ott a Műegyetem rakparton halad dél felé, majd a Budafoki és a Hunyadi János úton hagyják el a várost a versenyzők, akikre nagyjából 12.40-kor, utóbbi végén vár a hivatalos rajt, azaz a "null kilométer". Onnantól a 6-os főúton, majd az M6-os autópálya kivezető szakaszán halad a mezőny a martonvásári kijáratig, ott pedig a 7-es főútra fordulva a karaván áthalad Tárnokon, Martonvásáron, Baracskán és Pettenden. Kápolnásnyéknél aztán északra fordulnak a bringások, akik előbb Pázmándon, Vereben, majd Lovasberényen hajtanak keresztül, ahol rátérnek a Székesfehérvárra vezető 811-es útra.
picture

Az első szakasz.

Fotó: Eurosport

A megyeszékhelyre a Berényi úton és a Szekfű Gyula utcán érkezik a mezőny, amely utóbbi végén jobbra fordulva ráhajt a Dózsa György útra, ahol az első részhajrá lesz. Az itiner szerint 14.15 és 14.30 között érhetnek a versenyzők a ciklámen trikóért folyó verseny első állomásához. Az útvonal a Móri úttal folytatódik, hogy aztán a kerékpárosok a Havranek József és a Mészáros Lázár utcán keresztül hagyják el a várost. Kiérve Zámolyon át vezet az út, a község után pedig jobb kanyar, majd sorrendben Csákvár, Vértesboglár, Bodmér, végül a Tatai út felől Bicske várja a Giro főszereplőit, akik bal kanyarral a Kossuth utcára fordulva észak felé hagyják el a várost. A mezőny aztán Mány mellett halad el, majd Zsámbék határában északra fordul Szomor felé, aztán Bajnára ér, ahol éles jobb kanyarral veszi az irányt Nagysáp felé, hogy aztán a Bajnai úton Tátra érkezzen. Ott a 10-es és az Esztergomi út viszi a mezőnyt a 117-es, majd az Esztergomba vezető 11-es útra. A városban végig a 11-es főúton halad az útvonal: Táti út, Kossuth Lajos út, Rákóczi tér, Bajcsy-Zsilinszky út, Majer István út, majd eltekernek a kerékpárosok az ország legnagyobb temploma, az esztergomi Bazilika közelében. Ezután az Iskola úton lesz a második részhajrá, ahova 16.20 és 16.45 között érnek majd a bringások.
Ezt követően a Dobozi Mihály úton és a Visegrádi úton elhagyja Esztergom területét a mezőny és a 11-es főúton, a Duna mentén halad tovább Pilismaróton és Dömösön át. Visegrádra érve a bringások a 11-es útról jobbra kanyarodnak a Rév utcába, majd a Nagy Lajos és a Mátyás király utca után egy balos hajtűkanyarral fordulnak majd rá a mindent eldöntő, célba vezető, negyedik kategóriás emelkedőre, a Panoráma utcára. Az utolsó 3,8 kilométer átlagmeredeksége öt százalékos, de van nyolc százalékos része is. A cél a visegrádi bobpálya parkolójánál lesz, a versenyzők 17 és 17.30-kor között érkeznek meg.

A második szakasz: a budapesti egyéni időfutam

A szervezők által háromcsillagos nehézségűnek ítélt második szakasz egy 9,2 kilométeres egyéni időfutam lesz a Hősök tere és a Szentháromság tér között. A Budai Várba vezető utolsó 1,3 kilométer negyedik kategóriás emelkedő, ami így beleszámít a hegyi pontversenybe.
A bringásokat egyesével indítják, az első 14 órakor vág neki a távnak, az utolsó várhatóan 17 óra után néhány perccel ér a célba. A versenyzők az Andrássy úton indulnak a városközpont irányába, majd jobbra kanyarodnak az Izabella utcába, amelynek végén áthaladnak a vasúti síneken átívelő Ferdinánd hídon. Onnan lehajtva balra a Váci útra fordulnak, majd a Bajcsy-Zsilinszky útról jobbra az Alkotmány utcába kanyarodnak. Még mielőtt a Parlamenthez érnének, balra fordulnak a Honvéd utcába, majd jobbra a Báthory utcába, aztán áthajtanak a Vértanúk terén, hogy aztán a Garibaldi utcáról ráhajtsanak az Id. Antall József rakpartra. A kerékpárosok észak felé haladva a Jászai Mari térnél tekernek a Margit-hídra, amelyen átmennek Budára.
picture

A második szakasz.

Fotó: Eurosport

Ott a Bem rakparton folytatódik az útvonal déli irányba, egészen a Szilágyi Dezső térig, ahol egy jobb, aztán egy bal kanyarral a Fő utcán halad tovább a pálya. Az emelkedő aztán jobbra a Ponty utcába fordulva kezdődik, majd balra kanyarodva következik a legmeredekebb - 14 százalékos - rész a macskaköves Szalag utcán, amelynek végén jobb kanyarral fordulnak rá a Budai Várba vezető Hunyadi János útra. A Dísz térnél még egy utolsó jobb kanyar vár a versenyzőkre, akik a Tárnok utcán jutnak el a Szentháromság téren lévő célba.

A harmadik szakasz: Kaposvár-Balatonfüred

A szervezők által egycsillagos nehézségűnek ítélt harmadik, 201 kilométer hosszú szakasz során Kaposvárról Balatonfüredre teker a mezőny, az etapot két részhajrá és egy negyedik kategóriás hegyi hajrá színesíti.
A versenyzők a somogyi megyeszékhelyen a Kossuth térről 12.25-kor indulnak úgynevezett lassú rajttal, azaz a városban még nem lesz verseny, de meg lehet csodálni a versenyzőket az út mentén. A mezőny a Fő utcáról jobbra a Dózsa György utcába fordul, majd a Csiky Gergely Színház mellett elhaladva a Rákóczi tér végén ismét jobbra kanyarodik a Budai Nagy Antal utcába, majd az Áchim András utcán és a Vásártéri úton keresztül halad kifelé a városból, amelyet végül a Jutai utat és a Hajnóczi József utcát is érintve a 610-es úton hagy el. A városhatár utáni vasúti átjárót követően nagyjából 12.40-kor lesz a hivatalos rajt, azaz a "null kilométer". A 610-es úton Kaposmérőn halad át a mezőny, aztán a 61-es országúton sorrendben Kaposfő, Kiskorpád, Nagybajom, Böhönye, Vése, Inke, Iharosberény és Pogányszentpéter lakossága szurkolhat a karaván tagjainak, akik ezután Nagykanizsára érkeznek. A városba a Teleki utcán hajtanak be, majd a Kórház utca, Kossuth tér, Kisfaludy utca, Csengery utca, Deák tér, Fő út, Eötvös tér, Balatoni utca érintésével haladnak át Kanizsán. A részhajrá a Fő utca végén lesz, ahova a várakozások szerint 14.10 és 14.20 között érkeznek a versenyzők.
picture

A harmadik szakasz.

Fotó: Eurosport

A várost végül a 7-es főúton hagyja el a mezőny, amely bal kanyarral Galambok felé tér le onnan. Észak felé haladva Zalakaroson, Garaboncon, Nagyradán, Zalaszabaron és Esztergályhorvátin teker keresztül, utóbbi településen jobbra kanyarodva rátér a 75-ös útra, amely bevezet Alsópáhokra. Onnan jobbra a Hévízi utcára fordulva Hévíz felé veszi az irányt a mezőny, amely az Ady Endre utcán elhalad a tó mellett is. Ezt követően a Hévízi út bevezeti a bringásokat Keszthelyre, a mezőny a Csapás úton halad keresztül, majd a 71-es úton Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök érintésével érkezik Badacsonyba, ahol a második részhajrá lesz az itiner szerint 15.50 és 16.15 között.
Badacsonytomajnál aztán az útvonal egy kicsit eltávolodik a Balatontól: észak felé haladva előbb Káptalantótiba ér, ahol jobbra fordulva Köveskál felé megy tovább a mezőny, amely így Zánkánál tér vissza a 71-es útra és a Balaton-partra, ahol Balatonakali, Balatonudvari, Örvényes és Aszófő után jobbra fordul a Tihanyi-félszigetre. A Tihanyi Bencés Apátsághoz közel lesz a negyedik kategóriás hegyi hajrá 16.45 és 17.15 között, onnan az út a révhez vezet, majd ott egy bal kanyarral a Balaton-parton haladva tér vissza a 71-es útra, amely már a balatonfüredi célba vezet. A szakasz vége közvetlenül a Tagore sétányhoz és a vitorláskikötőhöz vezető lejárat előtt lesz, várhatóan 17 és 17.30 között érkeznek meg a versenyzők.

A pénteken Budapesten rajtoló 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 22 csapatának 176 versenyzője között a kerékpársport igazi világsztárjai szerepelnek majd.

A magyar szurkolók így az első három szakaszon olyan kerékpárosokat csodálhatnak meg, mint Vincenzo Nibali, aki mindhárom háromhetes viadalt megnyerte, de ott lesz a mezőnyben három korábbi országúti világbajnok, köztük a sportág doyenje, Alejandro Valverde, illetve három olimpiai bajnok, akik közül kettő pályakerékpárosként győzött. A szökések mesterének tartott Thomas De Gendt és az egynaposok szupersztárja, Mathieu van der Poel szintén indul, ahogy a korábbi Giro-bajnokok közül hárman.
Ineos Grenadiers:
A csapat kapitánya Tokió olimpiai bajnoka, Richard Carapaz, aki 2019-ben megnyerte az olasz körversenyt, de állt már dobogón a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán is. Az ecuadori klasszis egyik legjobb segítője az a Richie Porte lesz, akit 2010-ben a Giro legjobb fiatal versenyzőjeként tűnt fel, majd éveken át a Tour nagy esélyesei között tartottak számon, de sorozatos balszerencséi miatt be kellett érnie egy harmadik hellyel. Carapaznak szintén fontos támasza lesz az időfutamban világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok spanyol Jonathan Castroviejo.
picture

Richard Carapaz, Ineos

Fotó: Getty Images

AG2R Citroën:
A francia csapat elsősorban abban reménykedhet, hogy szökésekből sikerül szakaszgyőzelmet aratnia, ennek megfelelően Andrea Vendrame, Lilian Calmejane és Nans Peters személyében három olyan versenyzőt nevezett, akiknek összesen öt etapsikerük van a három nagy körversenyről.
Alpecin-Fenix:
A mezőny egyik legnagyobb sztárja Mathieu van der Poel, a terepkerékpár (cyclocross) négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnoka, aki 2019-ben robbant be az országúti szakágban. Azóta az egyik legjobb egynapos versenyző, aki az Amstel Gold Race és Strade Bianche mellett kétszer megnyerte az öt legnagyobb klasszikus közé tartozó flandriai körversenyt is, legutóbb éppen idén. Emellett van szakaszgyőzelme a tavalyi Tourról - amelyen viselte a sárga trikót -, és dobogós helye a Párizs-Roubaix-ról, valamint a Milánó-Sanremóról is.
Astana Qazaqstan:
Bár a 2010-es évek sztárja, a 37 éves Vincenzo Nibali már túl van pályája zenitjén, de 15 Grand Touros szakaszgyőzelmeinek számát még gyarapíthatja. A mezőny egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő tagja, mivel egyike annak a hét versenyzőnek, aki mindhárom nagy körversenyt megnyerte. A négy diadala mellett - a Girón 2013-ban és 2016-ban győzött - további hét dobogós helyet szerzett, illetve az öt legnagyobb egynapos viadal közül a lombardiai körversenyen kétszer, a Milánó-Sanremón egyszer volt a leggyorsabb. A csapat legjobbja viszont a Giro kétszeres és a Vuelta egyszeres fehér trikósa, a kolumbiai Miguel Ángel López, aki a Girón és a Vueltán is harmadik volt 2018-ban. A csapat másik hat tagjából négynek van szakaszgyőzelme háromheteseken, közülük Fabio Felline a 2016-os Vuelta pontversenyének győztese.
Bahrain Victorious:
Mikel Landa és Pello Bilbao két nagyszerű versenyző, rendre a legjobb tíz között zárnak, de egyiküknek sem jött össze a nagy áttörés a háromheteseken, előbbinek van egy harmadik helye a Giróról. Őket ezúttal a világ egyik legjobb segítője támogatja majd Wout Pouls személyében, aki ebben a szerepkörben is képes volt kétszer a legjobb tíz között zárni a Vueltán, szökésekben pedig Jan Tratnik remekelhet. Jó emlékeket őrizhet Magyarországról Phil Bauhaus, aki tavaly két szakaszgyőzelmével megnyerte a Tour de Hongrie pontversenyét.
picture

Mikel Landa

Fotó: Getty Images

Bardiani-CSF-Faizané:
Az olasz kiscsapat nagyon fiatal versenyzőket nevezett, így egyedül a veteránjának, Sacha Modolónak van komolyabb eredménye, ő két szakaszt nyert a 2015-ös Girón.
Bora-hansgrohe:
Jai Hindley a 2020-as Giro második, Wilco Kelderman pedig a harmadik helyezettje. Őket az az Emanuel Buchmann segítheti, aki a 2019-es Touron negyedik lett.
Cofidis:
Guillaume Martin kiváló hegyimenő, 2020-ban a Vuelta legjobbja volt ebben a kategóriában, segítője pedig a Vuelta hegyi pontversenyének 2017-es győztese, Davide Villella lesz. A mezőnyhajrákban a világ egyik legjobb felvezető emberének számító Simone Consonni az üldözéses csapatversenyben ötkarikás aranyérmet nyert Tokióban, ráadásul ebben a számban világbajnok is.
Drone Hopper-Androni Giocattoli:
A meghívottként induló olasz istálló is rendkívül fiatal csapatot nevezett, amelyből a még mindig csak 19 éves ukrán Andrij Ponomar tavaly azzal írt történelmet, hogy 1929 óta a legfiatalabb résztvevője volt a Girónak. Azóta megnyerte hazája bajnokságát.
EF Education-EasyPost:
Esteban Chaves az örök ígéret a 2016-os éve után, amikor második lett a Girón és harmadik a Vueltán, azóta viszont adós a jó eredményekkel. A csapatban szerepel még a Vueltán két éve szintén harmadik helyezett Hugh Carthy. Mindketten jó eséllyel pályázhatnak szakaszgyőzelemre, akárcsak szökésből Magnus Cort, aki a Vueltán és a Touron aratott hét részsikerével a csapat legeredményesebbje.
Eolo-Kometa:
A magyar időfutambajnok Fetter Erik mellett indul Lorenzo Fortunato, aki tavaly az előkelő 16. helye mellett szakaszgyőzelmet aratott a Zoncolanon, de van etapsikere a Vueltáról a sprinter Francesco Gavazzinak is.
Groupama-FDJ:
Valter Attila tavaly három napon át viselte a rózsaszín trikót, most elsősorban szakaszgyőzelemre törne. Akárcsak a francia csapat sprintere, Arnaud Démare, akinek két elsősége van a Tourról és öt a Giróról, két éve ráadásul övé lett a pontverseny győztesének járó ciklámen trikó is. A Milánó-Sanremo 2016-os bajnoka több egynapos versenyt nyert már, 2020-ban Eb-ezüstérmes volt. Felvezető embere, Miles Scotson pedig kétszeres világbajnok pályán üldözéses csapatversenyben.
picture

Arnaud Démare

Fotó: Getty Images

Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux:
Peák Barnabás csapatából az U23-as vb-ezüstérmes eritreai Biniam Girmay idén történelmet írt azzal, hogy első afrikai versenyzőként nyert klasszikus egynapos viadalt, amikor elsőként haladt át a célvonalon a Gent-Wevelgem versenyen. Összetettben pedig a 16. Giróján rajthoz álló Domenico Pozzovivo próbál minél jobb helyezést elérni, eddig hatszor volt a legjobb tízben, legjobbjaként kétszer ötödik volt.
Israel-Premier Tech:
Az izraeli együttes a sprintszakaszokon a 2020-ban Európa-bajnok Giacomo Nizzolo, míg szökéssel Alessandro De Marchi révén szeretne szakaszokat nyerni. Előbbi 2015-ben és 2016-ban úgy hódította el a ciklámen trikót, hogy egyetlen etapsikert sem aratott, de tavaly egy ízben a részsiker is összejött neki. Utóbbi a 2014-es Tour legaktívabb versenyzője volt, a Vueltán pedig három különböző évben is nyert szakaszt.
Jumbo-Visma:
A csapat kapitánya az a Tom Dumoulin, aki egyike a Giro korábbi bajnokainak. A holland bringás 2017-ben aratta pályafutása legnagyobb diadalát - ahogy időfutam világbajnoki címét is akkor szerezte -, majd egy évvel később megpróbálkozott a Giro-Tour duplával, végül mindkettőn második lett. Azóta viszont összetettben nem ért el kiemelkedő eredményt, viszont időfutamban továbbra is a világ legjobbjai közé tartozik, ezt bizonyítja, hogy Rio után Tokióban is ezüstérmet nyert az olimpián. A csapatban van egy nagy tehetség is a norvég Tobias Foss személyében, aki 2019-ben megnyerte a fiatalok Tour de France-ának tartott Tour de l'Avenirt, tavaly pedig kilencedikként zárt a Girón.
picture

Tom Dumoulin

Fotó: Eurosport

Lotto-Soudal:
A belga istálló szakaszgyőzelmekben reménykedik a sprinter Caleb Ewan és a szökések királyaként is emlegetett Thomas De Gendt révén. Az ausztrál bringásnak már mindegyik háromhetesről van etapgyőzelme, amelyből összesen 11-et számlál. A belga kerekes, aki 2012-ben a Girón elért harmadik helyével tűnt fel, szintén diadalmaskodott már szakaszon az összes Grand Touron, 2018-ban pedig a Vueltán megnyerte a hegyi pontversenyt is.
Movistar:
Alejandro Valverde utolsó idényét tölti visszavonulása előtt, s bár - Nibalihoz hasonlóan - túl van pályája csúcsán, mégis a sportág jelenkorának kiemelkedő alakja. Hétszer állt a világbajnoki dobogón, a legtetején 2018-ban. A 42 éves világklasszis a háromhetes csúcseseményeken is rendre a legjobbak között szerepelt: 20-szor zárt a legjobb tíz között, kilencszer végzett dobogósként, de győzni csak a 2009-es Vueltán tudott. Egyéniben 17 szakaszt nyert meg, a Vuelta pontversenyében négyszer lett első. A Girón csak egyszer indult korábban, 2016-ban harmadik lett. Az öt legnagyobb egynapos verseny közül a Liege-Bastogne-Liege négyszeres bajnoka, míg a lombardiai körversenyen háromszor volt második. Valverde viszont nem levezetésnek szánja az utolsó évét, ugyanis jó formáját mutatja, hogy második lett a Strade Bianchén és a Vallon Nyílon, utóbbinak amúgy a legeredményesebb versenyzője öt diadallal.
Quick-Step Alpha Vinyl:
A szakaszgyőzelmekre specializálódott csapat ezúttal az elmúlt évtized legnagyobb sprinterével, Mark Cavendish-sel szeretne részsikereket aratni. A 36 éves bringás a háromheteseken 52 szakaszelsőségével harmadik az örökrangsorban a belga Eddy Merckx (64) és az olasz Mario Cipollini (57) mögött. A Girón 15 diadalnál tart, míg a Touron elért 34 első helyével tavaly utolérte Merckxet. Az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok közül a sprinterek klasszikusát, a Milánó-Sanremót nyerte meg még 2009-ben. Az olasz körversenyen a világ legjobb felvezető embereként számon tartott Michael Mörköv fogja segíteni. A dán kerekes tavaly a tokiói olimpián Madisonban nyert aranyérmet, pálya vb-ken négyszer győzött, háromszor Madisonban.
picture

Mark Cavendish marad a Quick-Stepnél!

Fotó: AFP

BikeExchange-Jayco:
Az ausztrál istálló legnagyobb klasszisa a Vuelta 2018-as győztese, Simon Yates, aki tavaly harmadikként zárt a Girón. A pályakerékpárban egyszeres világbajnok brit sztár idén a Párizs-Nizza versenyen elért második helyével mutatta jó formáját. Yates mellett két további kiváló pályakerékpáros is tagja a csapatnak: Michael Hepburn hatszoros világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes, míg Callum Scotson egyszeres világbajnok és ötkarikás ezüstérmes. Szintén az indulók között van a Tour de Hongrie tavalyi bajnoka, Damien Howson.
DSM:
A holland csapat elsősorban Romain Bardet szereplésére épít, aki 2016-ban második, egy évvel később pedig harmadik lett a Tour de France-on. A francia versenyző 2018-ban ezüstérmet nyert a világbajnokságon, 2019-ben a Tour hegyi pontversenyében végzett az élen. Összetettben viszont adós maradt a kiugró eredményekkel az elmúlt időszakban. Ezen most jó eséllyel változtathat, mivel nagyon jó formát mutatott az alpesi körverseny megnyerése során.
picture

Romain Bardet (Team DSM)

Fotó: Imago

Trek-Segafredo:
Giulio Ciccone, a 2019-es Giro hegyi pontversenyének győztese első kiemelkedő összetett eredményét szeretné elérni. Szakaszgyőzelmet pedig Bauke Mollemától lehet várni, aki a 2011-es Vueltán elért harmadik helyével és a pontverseny megnyerésével robbant be, viszont utána nem tudott igazán kiugró eredményeket elérni. Az egyetlen kivételt a Monumentumok közé tartozó lombardiai körverseny megnyerése jelentette 2019-ben. Kiemelkedő pályakerékpáros múlttal rendelkezik Otto Vergaerde, ugyanis scratch-ben Európa-bajnok volt, Madisonban pedig Eb-ezüst- és vb-bronzérmes.
UAE Emirates:
A még mindig csak 23 éves Joao Almeida két éve éppen a Girón robbant az élvonalba, amikor heteken át viselte a rózsaszín trikót, végül negyedik lett. Tavaly hatodikként fejezte be a versenyt úgy, hogy már figyeltek rá a legjobbak. A csapatban jobb keze lehet a szintén portugál Rui Costa, aki háromszor nyerte meg a svájci körversenyt és 2013-ban világbajnok volt. Egy kiváló pályakerékpáros is helyet kapott a csapatban Rui Oliveira személyében, ő tavaly scratch-ben volt Európa-bajnok.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés