Girmay: „A Wanty nekem olyan, mintha a második otthon lenne”
Publikálva 24/07/2024 - 09:56 GMT+2
Pogačar és Cavendish mellett egyértelműen ő volt az idei Tour legnagyobb sztárja, Biniam Girmay három mezőnyhajrás szakaszt nyert és simán megszerezte a ponttrikót. A Wanty gyorsan le is csapott rá és 2028 végéig szerződést hosszabbított az eritreai versenyzővel. Aki bár profinak készült, gyerekkorában még álmodni sem mert volna egy ilyen Tourról.
Roglic-dráma, Wanty-öröm, Girmay újabb sprintet nyert
Videó forrása: Eurosport
„A Tour de France-on elért eredmények megerősítettek abban, hogy ez a sor szinte a második családomnak számít, itt tényleg jól érzem magam és még tovább tudok fejlődni.”
Ilyen szavak után nem is meglepő, hogy Biniam Girmay egészen 2028 végéig szerződést hosszabbított a Wanty csapatával. Egy olyan Tour de France-t követően, ahol három szakaszt nyert és simán megszerezte a ponttrikót.
A hosszú út, amit megtett, mindenki számára ismert, sokat írtunk és beszéltünk róla. Gyerekkorában az asztalosként dolgozó édesapjával állandóan Tour de France-t nézett, amikor Bini esetleg egy júliusi délután szívesen kiment volna focizni a haverokkal, az édesapja csak ennyit mondott: „Gyere be a szobába, mert kezdődik a Tour.”
Ennyi, nem volt kérdés.
Girmay úgy nőtt fel, hogy profi szeretett volna lenni, bár Asmarából indulva ez egyáltalán nem tűnt könnyűnek. Pedig Eritreában az országúti kerékpár nagyon is népszerű, viszont a Tour de France-indulás azért valahol a ’lehetetlen’ kategóriába tartozott.
„Ahogy mondjuk Belgiumban, az emberek itt is nagyon sokat kerékpároznak. Része a kultúránknak. Nem úgy volt, hogy én egyszerre csak feltűntem a semmiből, és versenyeket nyertem.”
Eritreában az 1890 és 1941 közötti olasz megszállás alatt szerettek bele a kerékpársportba. Igaz, ez a szenvedély az elmúlt három évtizedben háttérbe szorult, mert az Etiópiától függetlenedett országban egy elnyomó rendszer került hatalomra, amely semmibe veszi az emberi jogokat. Szerencsére a sportolók indulhatnak nemzetközi versenyeken, valamiért ugyanis a hatalom nem nézi rossz szemmel a sportsikereket.
Bini 2325 méter magasan, Asmarában nőtt fel négy fiú és egy lánytestvérével, a kerékpár iránti szeretetét asztalos édesapjától és egyik idősebb bátyjától örökölte.
Amikor a profi kerékpár felé fordult, honfitársai, Daniel Teklehaimanot és Merhawi Kudus inspirálták. Ők voltak az első eritreai versenyzők a 2015-ös Touron, előbbi még a hegyi trikót is viselte három napon keresztül.
Egy karrierhez ugye szerencse is kell, Girmay például egészen máshol tartana, ha anno nem kap lehetőséget arra, hogy a feltűnően jó eredményei miatt Svájcba, az UCI központba költözhessen. De az első profi sora, a Delko Marseille megszűnése sem jött neki rosszul, ekkor csapott le rá a Wanty.
Aike Visbeek nagyon hitt benne, és ez akkor sem változott amikor a tavalyi évben a nyomás és a sok sérülés miatt Bini alig hozta az eredményeket. Utólag bevallotta, hogy magasra került a léc és ezt főleg fejben volt nehéz megugrani. Néha összeroppant a nyomás miatt, hisz aki Gent-Wevelgemet meg Giro-szakaszt tud nyerni, attól joggal várják el a győzelmeket.
Az sem segített a helyzetén, hogy az otthoni állapotok miatt a családja nem tarthat vele Európába. Elég keveset látja Saliemet a felségét, és Leilát, a 2021-ben született kislányát.
Eritreában ugyanis tekintélyelvű rezsim van, Girmaynak rendszeresen haza kell járnia, ami rengeteg elvesztegetett edzésnappal is jár. Ráadásul Bini mélyen vallásos, ortodox keresztény, ami szintén mást kíván meg tőle, mint a csapattársaitól.
„Eritreában a vasárnapokat a családdal tölti, ez a hagyomány. Ilyenkor nincs edzés. Sokat beszélgettünk vele erről, hogy hogyan lehet ezt összeegyeztetni a profi sporttal. A megoldás most az, hogy amikor Eritreában van, nem hat órát edz vasárnap, mint a többi napon, hanem csak három-négyet, ahogy befér a napjába még ebéd előtt és a templomba járás után” – mesélte Visbeek.
Sokáig probléma volt Bini számára az edzőpartnerek hiánya. A Wantynál igyekeznek úgy intézni, hogy a szülővárosában, Asmarában se maradjon egyedül, csapattársa, Rein Taaramäe pedig pont kapóra jött, hiszen az észt versenyző egyébként is a kontinensre, általában Ruandába megy magaslati edzésre.
„Megkérdeztük tőle, hogy nem akar-e Eritreába menni, akkor Biniamnak lenne egy rendes edzőtársa, mert akikkel ott szokott tekerni, általában magára hagyják az edzés utolsó két órájában, mert nem bírják vele a tempót.
Reinnek egyébként jó híre van Afrikában, amire szükség is volt, meg persze arra, hogy Biniamnak is jó kapcsolata legyen az eritreai sportminiszterrel. Ez megkönnyíti Taaramäe számára, hogy odautazzon, mi ezt jóval nehezebben tudnánk csak megoldani. Mi nem tudunk szerelőt vagy masszőrt sem küldeni a rendkívül zárt Eritreába" – mesélte Visbeek, aki arról is beszélt, mi fogadta hazájában Girmayt, miután a 2021-es leuveni vb után hazatért az ezüstérmével.
A Wanty főnöke kiemelte azt is, hogy a fokozott érdeklődést a hazája és a média részéről Bininek is meg kellett szoknia, de a 2023-as, kevésbé sikeres év után minden a visszájára fordult.
„Másfél évig nagyon jól ment, mindenki pozitív volt vele kapcsolatban. Aztán a dolgok lelassultak, és jöttek a kérdések, még Eritreában is. Tavaly volt az első alkalom, hogy az emberek valahogy nem voltak annyira pozitívak az irányába, és persze jöttek a kritikák is.”
Egy ilyen sikeres Tour de France után ez fel sem merülhet, a 3 szakaszgyőzelem és a zöld trikó után Bini gyorsan alá is írt 2028 végéig. Le kellett rá csapni, mert most ő a Wanty legnagyobb értéke. Egy olyan versenyző, aki képes bevonzani a szponzorokat.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/24/4008479-81307228-2560-1440.jpg)
Girmay a dobogó tetején zöld trikóban.
Fotó: AFP
Bár Pogačar és Cavendish mellett ő volt a 2024-es Tour legnagyobb sztárja, mai napig csendes, visszahúzódó srác, akit szinte zavar, ha interjú kérnek tőle.
„Én úgy nőttem fel, hogy néztem a Tourt, figyeltem az akkori sprintereket, és arról álmodtam, hogy egyszer ott lehetek a mezőnyben. Gyerekként azt hiszed, hogy lehetetlen idáig eljutni, a profi élet nagyon távolinak tűnik.”
Amikor megugrod a szintet és bekerülsz a World Tourba, már úgy vagy vele, hogy ez sikerült, de a Tour de France más szint és ott tényleg nem lesz esélyed nyerni. Keményen melózol, aztán ez is valóssággá válik. Olyan nagyszerű érzés mindezt megélni, hogy nem is tudok róla rendesen beszélni” – mondta Girmay a Tour végén.
„Az életem jelenleg csak abból áll, hogy felkelek, megcsinálom a szakaszt vagy az edzést, alszom, és ez így megy tovább. De tudom, hogy a közösségi oldalakon mindenhol ott van a nevem.
Még a L'Équipe és a Gazzetta címlapjára is felkerültem, ami nem kis dolog. Ez a Tour nyilván megváltoztatta a megítélésemet, de egyelőre nem tudom megmondani, hogy pontosan mennyire. Azt hiszem, majd akkor látom a különbséget, ha hazaérek. De a Tour alatt nagyon jó érzés volt látni, hogy az emberek felismernek, táblákra írják és kiabálják a nevemet. Más lett a megítélésem, tavaly ilyenkor szinte senki sem ismert engem Franciaországban.”
forrás: L’Équipe
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés