Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Gino Mäder: „Most akkor köpjem szembe magam és támogassam a sejket?”

Nagy Benjámin

Publikálva 19/01/2022 - 17:54 GMT+1

A tavalyi Vuelta fehér trikósa elmesélte, mi járt a fejében, mielőtt a Bahrainhez igazolt, de az idei céljai sem titkosak már – és ismét középpontban lesz a környezetvédelem.

Gino Mäder: „Most akkor köpjem szembe magam és támogassam a sejket?”

Fotó: AFP

A barátnőmnek nemrég azt mondtam, hogy fogadnia kell rám a svájci kör előtt.
Gino Mäderről nemrégiben írtunk egy hosszabb cikket, hiszen elmesélte a tavalyi szezonját és főleg az emlékezetes Vueltát, ahol az összetettben 5. lett, és megszerezte a fehér trikót. A Bahrain 25 éves svájci versenyzőjével ugyanakkor mindig történik valami, és természetesen a napokban is történt.
Kiderült ugyanis, hogy életében először indulni fog a Touron, ráadásul Damiano Caruso és Jack Haig mellett érte is dolgozni fog a csapat. Az andalúz körön kezdi a szezont, aztán jön a Párizs-Nizza, a Romandia és júniusban a kedvenc versenye, a svájci kör. A svájci kör, amit már nagyon vár.
„Bárcsak Svájcnak lenne egy háromhetese… persze a Tour miatt néha azt mondom magamban, miért nem születtem franciának, de egyszerűen büszke vagyok arra, hogy ez a gyönyörű ország a hazám. A barátnőmnek nemrég azt mondtam, hogy fogadnia kell rám a svájci kör előtt, mert érzem, ha minden a tervem szerint alakul és ugyanolyan jól fog menni a tekerés, mint mostanság, megnyerem a versenyt. Jöhet bármi, az lesz a szezon csúcspontja számomra.”
picture

Gino Mader

Fotó: AFP

Az, hogy immár esélyesként kell rá tekinteni a többnaposok előtt, megint új helyzetet jelent. 2021-ben egyébként is megváltozott a gondolkodásmódja, igaz, korábbi csapata, a Qhubeka megszűnése nem könnyített a helyzetén és az őszinte álláspontján.
„Mielőtt a Qhubekától a Bahrainhez igazoltam, meg kellett győznöm magam. Odaálltam a tükör elé és gondolkodtam egy sort: most akkor köpjem szembe magam és támogassam a sejket? Olyan srác vagyok, aki nem adja fel az értékrendjét, és aki szeretné, hogy minden szép legyen a kerékpársportban. De ez nem így megy. Sok olyan csapat van, amelynek megkérdőjelezhető a szponzori háttere, és ezt nem érzem jónak, mert közben mi, versenyzők vagyunk azok, akik mutatunk egy adott képet a világnak. Ugyanakkor hálás voltam és vagyok a lehetőségért a Bahrainnek, mert a Covid-időszak alatt egyedüliként ajánlottak nekem szerződést, és sokat fejlődtem, végre stabil környezetem van. Ráadásul tetszik, hogy a csapat felhívja a figyelmet a cukorbetegségre és az elhízás veszélyeire.”
picture

Gino Mader

Fotó: AFP

Mäder egyébként is szeret a környezetével és a világ gondjaival foglalkozni. A Vuelta alatti emlékezetes jótékonysági akcióját (minden szakasz után annyiszor egy eurót adományozott az afrikai JustDiggit nevű, erdőtelepítést támogató szervezetnek, ahány versenyzőt megelőzött) a teljes 2022-es szezonban csinálni fogja, és közben szeretett otthonára is gondol.
„Idén tényleg tennem kell valamit a svájci gleccserek pusztulása ellen, mert nagyon megdöbbentő a helyzet. Ha elveszítjük a gleccsereinket, a víztartalékainkat is elveszítjük. Egyébként az adományozás, a jótékonykodás segít megbirkózni azzal, hogy mennyire fáj például repülőre ülnöm, hiszen nyugodtan utazhatnék helyette vonattal vagy bármi mással. Egyszerűen muszáj tisztában lenned önmagaddal.”
A harcának tehát idén is több szereplője lesz: a mellékszerepeket önmaga és a csapata, a főszerepet a bolygónk játssza.
Forrás: Cyclingnews
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés