Ganna: "Nyerni kell, egy ilyen szezon után nem válogathatok"

Filippo Ganna három év után újra elmegy a Tour de France-ra, kihagyja az olasz kört és ismét megpróbálkozik a Milánó-Sanremóval, ahol 2023-ban második lett. Nem csak neki, a csapatának sem volt túl erős éve, de az olasz versenyző a munkában hisz és eszébe sem jutott, hogy eligazoljon.

Gannára nem volt ellenszer, de Pogacar így is rendesen odavert ellenfeleinek az összetettben

Videó forrása: Eurosport

Sanremo, Roubaix és Tour de France, Giro nélkül.
Filippo Ganna egy, az ő szintjén kevés sikerélményt hozó szezont után nem csak elengedi a pályát, hanem változtat a naptárán, és olyan versenyekre készül, ahol még nem volt túl sok sikerélménye. Nem csak neki, az Ineosnak sem volt túl erős az előző éve, de mindenki azért dolgozik a brit csapatnál, hogy ez megváltozzon.

Manapság ritkán lehetett valami jó híreket olvasni a csapatodról és az előző évetek sem volt túl erős.
Ez igaz, de ettől még nem veszítettük el a reményt, és mindannyian azért dolgozunk, hogy jobb szezonunk legyen. A vezetőség bízik bennünk, most egy olyan időszakban vagyunk, ahol kevés sikerélmény ért minket. De a sport ilyen, ciklusokból áll, egyszer nagyon megy, egyszer meg alig nyersz. Én a munkában hiszek, még ha váltani néha egyszerűbbnek is tűnhet.
Vagyis?
Vagyis, szerintem jobb ott maradni a hajón és nyugodt vizekre kormányozni, mint azonnal leugrani róla.
Sanremo vagy Roubaix? Melyik szeretnéd jobban?
Szerintem egy ilyen 2024-es szezon után nem vagyok olyan helyzetben, hogy válogassak. Idén az a cél, hogy nyerjek. Mindegy hol és mikor, de nyerni kell, méghozzá a lehető legtöbbet.
Bár nyertél időfutamot a Girón, meg érmet az olimpián, talán nem vagy elégedett.
Azért voltak benne szép pillanatok és a formámmal egyik nagy egynaposon sem volt gond. Mondjuk úgy, nem hoztam jó döntéseket és nem mindig voltam a megfelelő helyen. De például az olimpia után szereztem egy érmet az időfutam-vb-n, amit nem mondanék gyenge eredménynek. Ettől még sokszor eszembe jut a legendás Jordan-idézet.
Melyik?
Amikor arról beszélt, hogy elhibázott 9000 dobást, elvesztett 300 meccset, és sokszor vallott kudarcot. Nagy igazság, a vereségekből lehet a legtöbbet tanulni.
picture

Ganna 2024-ben szakaszt nyert a Girón.

Fotó: AFP

Ha a Sanremo és a Roubaix a célod, akkor valószínűleg Pogačart meg Van der Poelt kell legyőzni.
Ez ilyen, ők zsenik, de ide tartozik Evenepoel meg Van Aert is. Bár szinte mindent ők nyernek, legalább én is folyamatosan fejlődök, a számok nem hazudnak.
A Roubaix-n legalább nem csak az erő számít.
A Roubaix olyan, mintha egy másik sportágról beszélnénk, egyáltalán nem hasonlít a többi országúti versenyhez. Öt óra szenvedés, a többség mégis imádja. Egy olyan őrült verseny, ahol mindennek össze kell állnia a győzelemhez. Hideg fej, jó döntések, csak így lehet esélyed.
A pályát tényleg elengeded?
Nem szó szerint, mert tesztek miatt azért fogok menni pályán, de versenyek nem lesznek. Meg nyilván ott van a 2028-as olimpia, vagy a tizedik világbajnoki érem lehetősége, ami elég csábító. Morkov búcsúját elnézve eszembe jutott, hogy nem lenne rossz egy olasz velodromban megszerezni a tizedik aranyat. Most még nincs sok realitása, de legrosszabb esetben várok egy kicsit és majd mastersben nyerek hazai pályán.
(Gazzetta, Bici.pro)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés