Pogačar vs Van der Poel. Minden, amit a 2025-ös Flandriáról tudni kell!
Vasárnap jön a szezon második nagy klasszikusa, a Flandria. Az esélyesek közt ott van a címvédő Mathieu van der Poel, a 2023-as győztes Tadej Pogačar, a korábbi második Wout van Aert, a Gent-Wevelgemet megnyerő Mads Pedersen és a vismás Matteo Jorgenson is. A női versenyen magyarokért, Vas Blankáért és Zsankó Petráért is szoríthatunk majd.
A Visma mindent feltett Van Aertra, de a sprintet Powless nyerte
Videó forrása: Eurosport
Vasárnap rendezik a szezon második nagy klasszikusát, a 109. Flandriai körversenyt. Ahogy azt a nagy klasszikusok esetében már megszokhattátok, az egész versenyt élőben közvetítjük az Eurosporton (és reklám nélkül a MAX-on), majd a befutó után egyből jön Vas Blanka és Zsankó Petra, vagyis a női Flandria.
Ebben a szezonban először találkozik a nagy hármas, vagyis a címvédő Mathieu van der Poel, a Flandriára egy év kihagyás után visszatérő Tadej Pogačar, illetve Wout van Aert, aki szerdán elég fájdalmas körülmények között veszítette el a Dwars door Vlaanderent.
Vasárnap 270 kilométer, 17 rövid emelkedő és 7 kockaköves szektor vár a mezőnyre, a rajt szokás szerint elég korán, 10 órakor lesz Antwerpenben, a befutó pedig 16.30 körül várható.
MIKOR LESZ A FLANDRIA?
A 109. Flandriai körversenyt vasárnap 9.45-től közvetítjük élőben az Eurosporton, de nem fogunk semmiről lemaradni, mivel a rendes rajt 15 perccel később lesz. A befutó után (kb. 16.30) szokás szerint azonnal kapcsolunk át a női versenyre, ahol Vas Blanka mellett Zsankó Petra is ott lesz a mezőnyben.
MILYEN AZ ÚTVONAL?
Vasárnap 270 kilométer, 16 rövid emelkedő és 7 kockaköves szektor vár a mezőnyre. A rajt 10 órakor lesz Bruggében, a befutó pedig 16.30 körül várható Oudenaardéban. Ahogy vége a férfi versenynek, azonnal kapcsolunk át a hölgyekre, ahol 38-as átlag esetén 17.45-ös befutóval érdemes számolni.
A fiúk a tradicionálisnak mondható útvonalat teljesítik, azaz háromszor mennek fel a Kwaremontra (2.2km/4%), a Paterberget (400m/13%) pedig kétszer kell megmászni. A mezőny valószínűleg 13.20 magasságában ér először és 15.50-kor utoljára a Kwaremonthoz, aztán bő 5 perc múlva már ott is lesznek a Paterbergen, ahonnan már csak 13 kilométer van a célig. A közepes (43-as) átlaggal számolva a befutó 16.30 körül várható.
A FLANDRIA EMELKEDŐI:
Oude Kwaremont | 2200m | 4% |
Eikenberg | 1200m | 5.2% |
Wolvenberg | 645m | 7.9% |
Molenberg | 463m | 7% |
Berendries | 940m | 7% |
Valkenberg | 540m | 8.1% |
Berg Ten Houte | 1100m | 6% |
Nieuwe Kruisberg/Hotond | 2700m | 4% |
Oude Kwaremont | 2200m | 4% |
Paterberg | 360m | 12.9% |
Koppenberg | 600m | 11.6% |
Steenbeekdries | 1100m | 3.1% |
Taaienberg | 530m | 6.6% |
Oude Kruisberg/Hotond | 2700m | 4.1% |
Oude Kwaremont | 2200m | 4% |
Paterberg | 360m | 12.9% |
KIK A LEGNAGYOBB ESÉLYESEK?
Először találkozik ebben az évben a nagy hármas, vagyis a címvédő Mathieu van der Poel, a Flandriára egy év kihagyás után visszatérő Tadej Pogačar, illetve Wout van Aert.
De mellettük még ott lesz a Gent-Wevelgemet egy majdnem 60 kilométeres szökés után megnyerő Mads Pedersen, valamint Neilson Powless, aki a szerdai Dwars door Vlaanderen végén három Vismás versenyző ellen tudott nyerni.
Az Ineosból a Sheffield-Tarling párosra érdemes figyelni, Van Aert mellett Matteo Jorgenson és Tiesj Benoot is ott lesz a Vismában, Matthews mr tavaly is jól ment, de szabálytalan sprint miatt utólag elvették a harmadik helyét, a Girmay-Ganna-Küng hármastól pedig leginkább a top 10-be kerülés lehet reális elvárás, és ugye minden évben van minimum egy kellemes meglepetés.
Forma alapján Pithie, Pluimers, Blackmore vagy Fred Wright is ebbe a kategóriába tartozhat, azt viszont nagyon nehéz megmondani, hogy Oier Lazkano, Jasper Stuyven vagy Kasper Asgreen mire lehet képes egy ilyen mezőnyben.
Julian Alaphilippe viszont betegség miatt kihagyja a Flandriát, őt legközelebb a hétfőn rajtoló baszk körversenyen láthatjuk.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/04/03/image-8a46ef89-70ab-4ce6-89c6-12ad06ad8ae0-85-2560-1440.jpeg)
Van der Poel már háromszor nyert Flandriát.
Fotó: Getty Images
MILYEN LESZ A NŐI VERSENY?
A lányokra - így Vas Blankára és Zsankó Petrára - vasárnap 168 kilométer vár, azaz 2 kilométerrel hosszabb lesz a verseny, mint a Milánó-Sanremo. A női mezőny is felmegy valamennyi fontos emelkedőre, igaz, csak egy alkalommal.
A fő esélyesek között ott van a korábbi kétszeres Flandria-győztes Lotte Kopecky, aki tavaly ötödik lett, de megint ott lesz mellett az idén már 7 győzelemnél járó Lorena Wiebes.
Akárcsak a fiúknál, a Lidl-Trek a lányoknál is nagyon erős sorral indul, náluk a Trofeo Bindát megnyerő Elisa Balsamo mellett a Van Anrooij-Brand-Ellen van Dijk hármasra érdemes figyelni, de rajtuk kívül a szerdai Dwars door Vlaanderenen első helyen záró Elisa Longo Borghini, Puck Pieterse, Chiara Consonni, Liane Lippert, Cristina Schweinberger és az idén még nyeretlen Katarzyna Niewiadoma is ott lehet a dobogóesélyesek között.
A Sanremót 2. helyen záró Marianne Vos egy kisebb megfázás miatt nem indult szerdán, de a Flandrián már ott lesz, Demi Vollering viszont kihagyja a versenyt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/04/03/image-f2d3703b-2f85-4080-99c1-57970ff8998e-85-2560-1440.jpeg)
Van der Poel és Longo Borghini a 2024-es Flandrián.
Fotó: Getty Images
KI GYŐZÖTT TAVALY?
A 2024-es Flandria leginkább Mathieu van der Poel sima győzelméről, és Pogacar-Van Aert páros hiányáról marad emlékezetes, idén viszont mindhárman ott lesznek a rajtnál.
Az Alpecin versenyzője tavaly tényleg nagyon kiemelkedett a mezőnyből, elég korán, a Koppenbergen támadott, majd 45 kilométeres szóló után ért haza, aztán egy héttel később a Roubaix-t is behúzta. Mathieu van der Poel tizenegy év után az első versenyző lett, aki megcsinálta a Flandria-Roubaix duplát, ráadásul aktuális világbajnokként. Ez legutóbb 1962-ben Rik Van Looy-nak sikerült.
Mivel Van der Poel nagyon simán (1.03-as előnnyel) nyert tavaly, talán már el is felejtettük, hogy az Arkeában tekerő Mozzato lett mögötte a második, szabálytalan sprint miatt Matthews-tól utólag elvették a 3. helyet, így végül Politt állhatott fel a dobogóra.
A 2024-ES FLANDRIAI KÖRVERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Mathiue van der Poel (Alpecin-Deceuninck) 6.05.17 (44.48 km/h)
2. Luca Mozzato (Arkea) 1.02
3. Nils Politt (UAE Emirates)
4. Mikkel Bjerg (UAE Emirates)
5. António Morgado (UAE Emirates)
2. Luca Mozzato (Arkea) 1.02
3. Nils Politt (UAE Emirates)
4. Mikkel Bjerg (UAE Emirates)
5. António Morgado (UAE Emirates)
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/31/3940961-80032928-2560-1440.jpg)
45 kilométer szólóban, Van der Poel győzelem a Flandrián
Videó forrása: Eurosport
LESZ JÁTÉK A FLANDRIA ALATT?
Természetesen, méghozzá a Biatorbágyon található TAK Bike által felajánlott ajándékutalványért, amit egy Bikefittingre lehet majd beváltani.
HOL ÉS MIKOR LÁTHATOD A FLANDRIÁT?
Az év második nagy klasszikus egynaposát vasárnap 9.45-től közvetítjük élőben az Eurosporton, és reklám nélkül magyar kommentárral a MAX-on. Ahogy azt megszokhattátok, a célba érkezés után (kb. 16.30), azonnal kapcsolunk át a női versenyre, ahol 17.45 körül várható a befutó.
Ha valaki lemaradt az élő adásról, a MAX-on mindkét versenyt kényelmesen visszanézheti.
Flandria 2025 - közvetítések az Eurosporton:
Flandriai körverseny: 9:45 - Eurosport 1
+MAX.com (reklám nélkül, magyar kommentárral)
Flandriai kör (női verseny): 16:45 - Eurosport 1
+15:00 (max.com, magyar kommentár nélkül)
Flandriai körverseny: 9:45 - Eurosport 1
+MAX.com (reklám nélkül, magyar kommentárral)
Flandriai kör (női verseny): 16:45 - Eurosport 1
+15:00 (max.com, magyar kommentár nélkül)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés