Justin Bieberre táncol és imádja a sültkrumplit – Van der Poel életének eddig nem ismert titkai

Bármilyen furcsa, de napjaink egyik legjobb kerékpárversenyzőjének és a vasárnapi Flandria nagy esélyesének győzelmi számát illetően nincs pontos statisztika. Egyszerűen nem lehet biztosan megmondani, hogy Mathieu van der Poel hány hivatalos versenyt nyert meg junior kora óta.

Mathieu van der Poel és barátnője, Roxanne

Fotó: Twitter

Azt persze tudjuk, hogy országúton a szerdai Dwars door Vlaanderen óta negyvenhétnél jár, de mi a helyzet akkor, ha a másik két szakágat is beleszámolnánk a statisztikába? Hisz Van der Poel a cyclocross mellett rendszeresen montizik, már amikor a háta ezt megengedi.
Maga a kérdés a belga újságírókat is foglalkoztatta, de még ők sem tudnak pontos válasszal szolgálni. A tavalyi Flandria előtt arra jutottak, hogy a legbiztosabb szám a 371 lehet, ehhez tett azóta hozzá két szakágban még tizet. Így most 381-nél jár. Ha pontosak a számok, mert ebben a Het Nieuwsblad kutatása szerint minden (juniorban, U23-ban és a felnőttek között szerzett) győzelem benne van.
Ezek a tények, de mi helyzet azzal a Van der Poellal, aki nem versenyez és nincsenek mellette kamerák? Erre Mathieu barátnője, Roxanne Bertels tud a lehető legpontosabban válaszolni.
Négy éve járnak, már egy ideje együtt is élnek, és annak ellenére, hogy Roxanne kifejezetten utál tekerni, természetesen a kerékpársportnak köszönhetően jöttek össze.
„2018-ban az antwerpeni Porsche-központban dolgoztam menedzserként, és Finnországba kellett mennem egy médiaeseményre. Már útban voltam a reptérre, amikor a főnököm rámcsörögött azzal, hogy változott a program, és VIP-vendégként egy bizonyos Mathieu van der Poel is velünk jön. Szóval az utolsó pillanatban el kellene intéznem, hogy a kerékpárja is felkerüljön a gépre” – mesélte pár éve az első találkozásukról Roxanne.
„Elsőre arra gondoltam, hogy ez a srác vajon tudja, hogy Finnországba megyünk és febuárban nem lesz túl okos dolog a a hóban tekerni? Végül megoldottunk mindent, a görgőjét is fel tudta adni, amit én csak utólag láttam meg a szállodában. Mondtam is magamban: ez a srác még a szobában is teker, akkor biztos nagyon komolyan nyomhatja. Fogalmam sem volt róla, hogy ki ő, és mekkora név. Ott találkoztunk először, de utána hónapokig alig beszéltünk.”
picture

Mathieu van der Poel

Fotó: Eurosport

És mi a helyzet a közös tekerésekkel?
„Apu régen mindig bicóval küldött suliba, azóta nem szeretek tekerni. Szerintem Mathieu engem még nem is látott kerékpáron ülni. Sőt, ha a tv-ben figyelem a versenyét, és épp egy lejtemenet jön, akkor inkább oda sem nézek. Az autók viszont közös szenvedélynek számítanak, azokról mindig hosszan el tudunk beszélgetni.”
Mikor Van der Poel 2019-ben berobbant a mezőnybe, és máig emlékezetes módon megnyerte az Amstelt, kiderült, hogy nem egyszer sültkrumplival ünnepel. Ezen a szokásán nagyon azóta sem változtatott, és mivel majdnem biztosan jön a Giróra, itt egy jó tanács a budapesti és visegrádi étterem tulajdonosoknak, amennyiben Mathieu épp hozzájuk térne be ebédre. A sültkrumpli mellett a szusit is imádja, ha pedig csak kávéra vagy egy falat valamire van ideje, akkor minden almás péksütit nagyon szívesen elfogad.
Ja, és még valami, de erről lehet inkább hallgatni kellene. Roxanne tavaly a belga sajtóban elmesélte, hogy Van der Poel egyszerűen imádja Justin Biebert. De annyira, hogy sok dalszövegét kívülről tudja, és otthon nem egyszer a tükör előtt táncol a számaira.
„Lehet, fel kellene vennem titokban, biztos nagyot menne a közösségi médiában.”
via HLN.be
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés