Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Akit nem lehetett lerázni – Sonny Colbrelli hazai pályán lett Európa-bajnok

Bodnár Gergő

Publikálva 13/09/2021 - 18:15 GMT+2

Akárcsak tavaly Nizzolo, most Colbrelli szerezte meg olasz bajnokként az Eb aranyat.

Sonny Colbrelli

Fotó: AFP

Nyár eleje óta szárnyalnak a Bahrain versenyzői, a sorozat még Padun két meglepő dauphinés győzelmével kezdődött, a legutóbbi nagy eredményt pedig Sonny Colbrelli szállította, aki hazai pályán lett Európa-bajnok. Ráadásul úgy, hogy sokaknál ő volt az egyik legnagyobb esélyes. A győzelme egyúttal azt is jelenti, hogy jövő júniusig megint nem láthatjuk azt a szép olasz bajnoki trikót.
„Hazai pályán nyertem meg egy ekkora versenyt úgy, hogy végig bírtam Remco tempóját, pedig az utolsó kör már tényleg rosszul esett. Ráadásul esélyes voltam, sokan figyeltek rám, így pedig soha nem könnyű versenyezni. Szóval ez egy nagyon nagy győzelem, nem is tudom, hogy lehetne fokozni.”
Például egy világbajnoki címmel, bár ott azért egy kicsit más mezőny lesz. Mondjuk Trentinnél ő már most ott van az öt legnagyobb esélyes között, bár az UAE versenyzője nyilván kellően elfogult.
Remélem nem ebben a kondiban jön a vb-re, mert akkor nehéz dolgunk lesz. Durva a pálya, nem hiszem, hogy túl sok versenyzőnek lenne esélye az aranyra. De Colbrelli köztük lesz
– mondta Evenepoel, aki második lett az Európa-bajnoki mezőnyversenyen.
Colbrelli lehet, hogy sok belga szurkolót nem szerzett magának a tegnapi hajrában mutatott versenyzési stílusával, de egy biztos, mostantól a „furcsa”, és nem túl olaszos keresztneve ellenére is meg fogják ismerni Belgiumban. Főleg azok után, hogy mekkorát ment a Benelux körön.
„Az egész apu hibája, ő imádta a Miami Vice című sorozatot, és ott hívták az egyik főszereplőt Sonny Crockettnek. Miatta kaptam ezt a keresztnevet. A ’Kobrának’ viszont semmi köze Riccóhoz, van egy unokatesóm, aki régebben ralizott, és őt hívták így a haverjai. Amit idővel mindenki átvett a családunkban, és valamiért rajtam maradt. De a Sonny miatt tényleg nem sokszor néznek olasznak."
Sonny Colbrelli
Colbrelli egyébként nagyon hálás a sorsnak amiért profi lehet, mint mondja, jóval „nagyobb buli” kerékpárral bejárni a világot, mint hajnalban kelni, és lehúzni egy nyolc órás műszakot a vasgyárban.
"Mert 16 évesen én tényleg ezt csináltam. Korán keltem, és nagyon nem szerettem. Reggel munka, délután edzés, nem volt könnyű, de összehoztam. Ha nincs a kerékpár lehet, a mai napig valami ilyen helyen dolgozom. Vagy elmentem volna autószerelőnek, mert hivatalosan ez a szakmám. Mi, kerékpárosok szerencsések vagyunk, még akkor is, ha keményen kell edzeni a jó eredményekért. De legalább profiként addig alszom, ameddig szeretnék. Nem kell minden nap hajnalban kelnem."
via Tuttobici, Gazzetta
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása