A csütörtöki ezüst után szombaton aranyat nyert Hollandiának Van Dijk

Országúti kerékpáros Eb - Ellen van Dijk a mezőnyversenyben is csúcsra ért

A csütörtöki ezüst után szombaton aranyat nyert Hollandiának Van Dijk

Videó forrása: Eurosport

A holland Ellen van Dijk szóló szökésből nyerte a női mezőnyversenyt a Trentóban zajló országúti kerékpáros Európa-bajnokságon.

Szabó Zsófia két nappal a mezőnyverseny előtt pályabejárás közben balesetet szenvedett, és bár a kórházi kezelés után vállalni tudta a szereplést, nem fejezte be a 105,6 kilométeres távot, amelyen a mezőny nagy iramot diktált. Az erős tempótól leszakadt a többi között a korábbi győztes holland Marianne Vos is. A nap négyfős szökésébe bekerült honfitársa, Ellen van Dijk, aki riválisait lerázva hosszú kilométereken keresztül tekert egyedül.
Noha az esélyesek őt üldöző csoportja közelebb zárkózott hozzá, a kiváló időfutammenő Van Dijk növelte előnyét, az utolsó tíz kilométernek közel egyperces fórral vágott neki. A nyolcfős második bolyban két honfitárs akadályozta az üldözést, amely csak húsz másodpercre tudta faragni a hátrányt, így az időfutamban begyűjtött csütörtöki ezüstérme után az egyenkéntiben négyszeres kontinensbajnok Van Dijk 34 esztendősen a mezőnyversenyben is Eb-aranyérmes lett. A célegyenesben végig integetve ünnepelhetett Van Dijk, aki a 2016 óta megrendezett felnőtt női világbajnokságok történetének ötödik holland győztese lett.
Másodikként a német Liane Lippert, harmadikként a litván Rasa Leleivyte ért célba.
A nap során korábban Fetter Erik negyedik helyen zárt az U23-asok mezőnyversenyében.
Az Eb vasárnap a férfi mezőnyversennyel zárul, amelyben négy magyar - Valter Attila, Peák Barnabás, Pelikán János és Filutás Viktor - lesz érdekelt
Eredmények (a kontinensviadal honlapja alapján):
női mezőnyverseny, Európa-bajnok:
Ellen van Dijk (Hollandia) 2:50:35 óra
2. Liane Lippert (Németország) 1:18 perc hátrány
3. Rasa Leleivyte (Litvánia) azonos idővel
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés