Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Válthattam volna, de…” – 19 év után visszavonul a mezőny egyik leghűségesebb segítője

Szabó Bence

Publikálva 25/11/2023 - 18:52 GMT+1

Imanol Erviti 19 évet húzott le a profi mezőnyben, mindet a Movistar színeiben. Amikor elkezdett tekerni, még Miguel Indurain volt a csúcson, de az évek alatt a legtöbbet Alejandro Valverdéért dolgozott. A rutinos spanyol versenyző az idény végén befejezte, most arról is mesélt, hogy a pályafutása során miért nem váltott egyszer sem csapatot.

Imanol Erviti

Fotó: AFP

Erviti rengeteg mindent megélt a mezőnyben, amiről most a visszavonulása kapcsán mesélt.
Vannak versenyzők, akik karrierjük során a figyelem középpontjában vannak, így amikor befejezik, szintén nagy a felhajtás. A kerékpársport sztárjai persze érdekesek, sokszor viszont épp ilyen érdekes a nézőpontja azoknak is, akik segítőként tudtak le egy hosszú karriert a mezőnyben, őket mégis sokkal kevesebbet halljuk.
Ilyen versenyző Imanol Erviti is. A navarrai bringás 19 évet töltött el profiként, mind a 19-et a (különböző neveken futó) Movistarnál, aztán az idei Lombardiával befejezte. Csendben, felhajtás nélkül, ahogy szokta. Szerencsére a spanyol sajtó megkereste, hogy 19 pontban összefoglalja a karrierjét, a legérdekesebbeket pedig most mi is idézzük.

Navarrából a mezőnybe

„Miguel Indurain. Amikor tekerni kezdtem, Miguel volt a csúcson, szerintem mindannyiunkat ő húzott be. Az unokatesóm is tekert és emlékszem, ahogy ment egy versenyen. Lenyűgözött. Idősebb volt nálam, de elmentem vele tekerni, innen indult az egész.”

Három győzelem, kettő a Vueltán

„Van pár győzelmem, mind különleges. Az első nagyon szoros volt, Nicolas Roche ellen Las Rozasban. A második, Vilanova i la Geltrùban jött össze, ahol egy osztálytársam él, aki az első években sokat segített nekem. Ott ráadásul volt időm kiélvezni, hogy nyertem. Minden győzelemnek megvan a különlegessége, na meg segítőként nem jönnek gyakran a sikerek.”

Segítővé válni

„A kerékpársport olyan, hogy amikor belevágsz, nem tudod, mi lesz belőle. Nekem szerencsém volt a csapatársakkal, akik sokat segítettek és mindenre megtanítottak az első években, tényleg hálás vagyok nekik. Végső soron arról szól a dolog, hol vagy hasznos. Tudsz-e sokat nyerni? Ha nem, hasznos-e a munkád másoknak? Meg kell értened, hol van a helyed (a mezőnyben).”

A kapitányok

„Sokakkal dolgoztam együtt… Pereiro, Nairo, Valverde… de Alejandróval kicsit többet. Sok időt töltöttünk együtt, a karrierünk jobban összefonódott. Az ő tehetsége attól a pillanattól látszott, hogy nyeregbe szállt. Ő egy kivételes versenyző, aki a kerékpársportért él.”

Egy varázslatos tavasz

Erviti 2016-ban két szökés után 9. helyen zárta a Flandriát és 7. helyen a Roubaix-t.
„Az a két eredmény felszabadító volt számomra. Mindig izgattak ezek a versenyek, de az allergia sosem könnyítette meg a dolgom. Sokszor csalódtam, mert nem voltam a legjobb formában. Mivel az esetek 90%-ban segítő voltam, itt volt esélyem jó eredményt elérni.”
picture

Erviti Valverdéért dolgozta a legtöbbet az évek során.

Fotó: AFP

Hűség a Movistarhoz

„Volt lehetőségem váltani, de szerettem a csapatot, az egész környezetet. Néha persze elgondolkozol, mi minden alakulhatott volna másképp ha váltasz, de nem bánom egyáltalán. Ez volt az én történetem, és boldog voltam így.”

Változások a kerékpársportban

„Mindig kellett áldozatokat hozni… én is hoztam, beletettem a melót, de élveztem. Sose szenvedtem tőle. A mostani fiataloknak a mentális teher sokkal nagyobb. Talán fel se fogod, de felkelsz, mérlegre állsz, eszel valamit, megméred, felviszed az appba, edzel… minden sokkal vezéreltebb, amit eleinte lehet, hogy élvezel, mert segít profibbá válni. A baj akkor van, ha nem jön az eredmény, pedig 20 éves korod óta ezt csinálod. Ez egy komoly nyomás, de alig beszélünk róla.”

A jövő

„Még nem tudok semmit. Nemrég Svájcban elvégeztem egy tanfolyamot, ahol vizsgát is tettem többekkel együtt. Anélkül nem kapsz licencet, és nem is tudsz (sportigazgatóként) dolgozni. És amúgy nem volt egyszerű! Szóval nem ajándékba kapod. Lépésről-lépésre akarok haladni. Ha megszerzem a licencet, azzal látom, hogy a tudásom hasznos lehet más versenyzőknek és megkönnyítheti a fiatalok dolgát. Kár lenne ezt veszni hagyni.”
Forrás: AS
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés