Dumoulin: „A hasmenéses incidens csak még szebbé tette számomra a Giro-sztorit”

Tom Dumoulin kapcsán az utóbbi időszakban sok szó esett a visszavonulásának körülményeiről, azonban túl kevés a rendkívül sikeres pályafutásáról. A profi kerékpárral az idén nyáron felhagyó holland most felidézte karrierje legemlékezetesebb pillanatait. A Giro-győzelmét, amikor rájött a hasmenés a dupla-stelviós szakaszon, és hogy mekkorát harcolt Vincenzo Nibalival és Nairo Quintanával.

Tom Dumoulin

Fotó: Getty Images

Tom Dumoulin mesélt arról is, melyik volt élete eddigi legjobb napja.

2010, Portugália, ahol kölcsönkerékpárral nyert időfutamot

„Juniorként borzasztó rossz voltam, már annak is örültem, ha befejeztem egy versenyt. Később valamelyest javult a helyzet, de még mindig nem voltam elég erős, hogy mindig célba érjek. 19 évesen aztán nagyot léptem előre, keményebb lettem és nagyobb erőt tudtam kifejteni. Be is hívtak a nemzeti válogatottba, ahol mindenkit lenyomtam, így részt vehettem a Nemzetek Kupáján Portugáliában.”
„Volt két dombos szakasz meg egy időfutam. Soha nem egyenkéntiztem még korábban, úgyhogy nem is volt arra alkalmas kerékpárom. Egy csapattársamtól kértem kölcsön, akivel egyforma magasak voltunk. Bütyköltem rajta még egy kicsit, és végül megnyertem az időfutamot, és behúztam az összetettet is.”
„Ekkor kezdett megfogalmazódni bennem, hogy lehetne belőlem akár profi kerékpáros is.”
picture

Tom Dumoulin

Fotó: Getty Images

2015, Vuelta, ahol összetett-menőként is megtörtént számára az áttörés

„Úgy vágtam neki a versenynek, hogy két héttel korábban eltörtem a vállam a Touron. Volt esélyem, hogy átvegyem a sárga trikót Fabian Cancellarától, de buktam, így ugrott a sárga is, és vele az egész verseny.”
„A Vueltán azonban már az elejétől jól mentem, és aztán nagyon fontos volt számomra, hogy meg tudtam nyerni a kilencedik szakaszt, amely egy fallal zárult. Az utolsó 100 méteren Chris Froome megelőzött, de aztán a legvégén, egy utolsó nagy erőkifejtéssel lenyomtam őt. De ott volt mögöttem Joaquim Rodriguez, Nairo Quintana és Alejandro Valverde is, úgyhogy ez nagyon nagy érzés volt nekem.”
„Összetett-menőként még csak most kezdtem valaki lenni, eddig sehol sem voltam. Az utolsó héten úgy éreztem, hogy akár nyerhetek is, de végül beteg lettem, és hatodikként zártam. Ez volt az áttörés számomra összetett-menőként, de ami nekem a legtöbbet adta, az az, hogy megnyertem a kilencedik szakaszt.”
picture

Tom Dumoulin

Fotó: AFP

2017, Giro, amelyről azt gondolta, hogy el fogja bukni a hasmenéses incidens miatt

„Ekkor volt először, hogy kapitányként mentem egy nagy körre, és nem igazán tudtam, hogy fogok majd megbirkózni a dologgal. Megnyertem az időfutamot, aztán győztem az Oropán is, ami egy különleges élmény volt nekem. Épp elkezdtem a Giro-győzelemről álmodni, amikor rájöttem, hogy az ellenfeleim, Nibali, Quintana és a többiek szövetséget kötöttek ellenem. Értettem a dolgot, ugyanakkor csapdában éreztem magam.”
„Gondjaim voltak az alvással, főleg miután szóváltás is kialakult közöttünk, amire rácsapott a sajtó is. [Dumoulin arról nyilatkozott, hogy reméli, az ellenfelei majd megrogynak, amire Nibali azzal válaszolt, hogy vigyázzon, nehogy a dolog visszafelé süljön el – a szerk.] Az ilyen zaklatottság nem jön jól, hisz a harmadik hétre már amúgy is megzuhansz kicsit. Azóta persze sokat nevettünk ezen, és jóban is vagyunk.”
„Ezután jött a hasmenés miatti félreállós történet, ami utólag csak még szebbé tette számomra az egész Giro-sztorit. Hogy mi volt a gond? A Stelviót ugye kétszer is meg kellett másznunk, plusz a Mortirolót is. Féltem az eléhezéstől, úgyhogy elkezdtem baromi sokat enni. Túl sokat. Aztán éreztem, hogy a dolog ki is akar jönni, én meg nem tudtam visszatartani.”
„Itt azt hittem, elveszítem a Girót, szerencsére azonban sikerült megtartanom a rózsaszínt. A 19. szakaszon aztán megelőztek összetettben, de tudtam, az időfutamon még enyém lehet a végső győzelem. Végül így is lett, és én nyertem meg a 100. Girót.”
picture

Tom Dumoulin

Fotó: EFE

2017, világbajnokság, amelyről azt mondja, az volt élete legjobb napja

„Bergenben, a vb egyéni időfutamának napja volt kerékpárosként életem legjobb napja. Minden passzolt nekem, a pálya is, minden. Sok agyalás ment a kerékpárcserékről, én végül az időfutam-kerómmal nyomtam le az emelkedőt is, és minden tökéletesen működött. Mindig is az egyik legfontosabb célom volt, hogy felvehessem és viselhessem a szivárványszínű trikót.”
„Emlékszem a 2018-as Touron eltűnt az időfutammezem, tiszta őrület volt, úgy voltam vele, hogy akkor nem is tekerek. Szerencsére a gyártó gyorsan készített egy újat, így abban tekerhettem, és meg is nyertem.”
picture

Tom Dumoulin

Fotó: EFE

2021, tokiói olimpia, amit a teste már nem akart, de a fejében még nagyon is ott volt

„Fáradt voltam, túledzett, egyre kevésbé élveztem már a kerékpárt. A fejem még akarta a tokiói olimpiát, de a testem már megálljt követelt. Ez 2021 januárjában volt, ami után szünetet tartottam, és egy ideig úgy gondoltam, végleg befejezem. Boldog voltam azzal, amit elértem.”
„A fejemben azonban még zakatolt Tokió. Már hat hete nem tekertem, amikor bekattant, hogy ha meg sem próbálom, azt sosem fogom magamnak megbocsátani.”
„Megbeszéltem a Jumbóval, és elkezdtem egyedül készülni. Ezüstérmet nyertem végül, amivel szerencsém volt, mert mögöttem sűrű volt a mezőny. Attól messze voltam, hogy megnehezítsem Primož Roglič dolgát, de ez egy értékes ezüst a számomra, főleg, ahogy eljutottam odáig.”
picture

Tom Dumoulin, Primoz Roglic

Fotó: Getty Images

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés