Határ a csillagos az ég: Grand Tourokon is bizonyítana Arvid de Kleijn, a Tudor tornászedzőből lett sprintere
A tornász családból érkező Arvid de Kleijn mindig is arról álmodott, hogy egyszer a kerékpározás lesz a munkája, azonban sokáig csak alacsonyabb szintű csapatoknál tengődött. Az egyetemet is otthagyta, hogy a versenyzésre koncentráljon, de hiába voltak jó eredményei, 25 éves koráig kellett várnia az első profi szerződésre. Most a Tudorral készül szintlépésre. Vajon látunk tőle szaltós ünneplést?
Merlier is duplázott az UAE Touron, simán nyerte a sprintet Abu-Dzabiban
Videó forrása: Eurosport
Úgy tartják, hogy a sportolók 28 évesen vannak a legjobb korban. Ekkor a legerősebbek, a leggyorsabbak és ekkor vannak a teljesítőképességük csúcsán. Ez a szabály azonban nem vonatkozott Arvid de Kleijnre, aki 28 évesen még mindig a szüleivel élt, és nem sokkal azelőtt hagyta ott szeretett másodállását tornászedzőként. De Kleijn szülei mindketten tornászok voltak, és ő maga is 14 éves koráig űzte ezt a sportot. "Hetente egyszer foglalkoztam 5-12 közötti gyerekekkel, majd 40-70 közötti idősebb hölgyekkel, különböző gyakorlatokat és játékos feladatokat csináltunk. Mindig jókat nevettünk" – meséli a 31-et hamarosan betöltő holland.
De Kleijn, aki pozitív példa lehet a későn érők versenyzők számára, természetesen már elhagyta a szülői házat meg a helyi tornaklubot, ahol egészen 2020-ig dolgozott, és mostanra nemcsak a svájci Tudor csapat egyik legmeghatározóbb versenyzőjévé vált, hanem a mezőny egyik legígéretesebb sprintere is: szakaszt nyert a Párizs-Nizzán, behúzta a megreformált Milánó-Torinót, és megannyi .Pro-szintű győzelmet gyűjtött az elmúlt két szezonban.
Úgy érzi, hogy már csak a nagy hármas, Jasper Philipsen, Tim Merlier és Jonathan Milan van előtte, ami a végsebességet és a potenciált illeti: "A közvetlenül utánuk jövő csoportban nagyjából tíz srác lehet, és én magamat is ide sorolnám. Szerintem a gyorsaságom megvan ahhoz, hogy felvegyem a versenyt ezekkel a srácokkal, és a dolgom most az, hogy a köztem és a hármójuk között meglévő különbséget eltüntessem" – mondja De Kleijn.
De Kleijn tehát, hiába van túl a 30-on, még nem érte el a maga csúcsteljesítményét – ahogy a Rouleurnek fogalmaz, "határ a csillagos ég" –, bár már az is rengeteg idejébe és erőfeszítésébe telt, hogy eljusson arra szintre, ahol most van. "Már juniorként elkezdtem kerékpározni, és a tesztek alapján úgy tűnt, fizikálisan alkalmas lennék arra, hogy profivá váljak, de sokáig csak kisebb csapatokban versenyeztem, úgyhogy azt gondoltam, ’oké, talán a kontinentális szint az én szintem’. Nem volt körülöttem egy profi stáb, aki megmondta volna, mit és hogyan csináljak – sok mindenre magamtól kellett rájönnöm, és így viszonylag hosszú időbe telt, mire kitapasztaltam, hogyan eddzek, mit egyek és hogyan éljek profiként" – fejti ki.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/04/3922861-79689988-2560-1440.jpg)
Arvid vagyok Montargis-ból – először nyert a WorldTourban a Tudor sprintere
Videó forrása: Eurosport
A versenyzés mellett De Kleijn eleinte egyetemre is járt, hogy testnevelő tanár lehessen, de a legnagyobb álmát követve – és talán kicsit a józan ésszel dacolva – végül félbeszakította a tanulmányait. "A szüleim látták rajtam, hogy szenvedek az egyetemen és a kerékpáros karrieremmel is, úgyhogy eljött a pont, hogy azt mondtam, muszáj megnéznem, meg tudok-e élni csupán a kerékpározásból."
A sorsfordító momentum, amire már olyan régóta várt, a 2016-os szezon legvégén jött el, az utolsó előtti versenyén az U23-asok között. "Megnyertem az U23-as Paris-Tourt, ami felnyitotta a szememet. Azt gondoltam, ’oké, talán mégis vagyok elég jó.’ Azon a ponton fizikálisan és mentálisan még nem álltam készen arra, hogy egy igazán jó kerékpáros váljon belőlem, de rájöttem, hogy tényleg szupergyors vagyok és a nagyon jók ellen is tudok sprintelni. Ezt azelőtt el sem tudtam képzelni."
A probléma csak az volt, hogy ez az eredmény a nagy felismerés ellenére sem változtatott a dolgokon: a pro-konti sorok továbbra sem kapkodtak De Kleijnért, pedig a következő három szezon során 9 UCI-szintű győzelmet szerzett.
"Amikor 24 évesen még nincs profi szerződésed, a legtöbben feladják" – magyarázza De Kleijn. "Nekem 23 évesen volt már profi győzelmem és több jó eredményem is, de senki sem akart leigazolni. Azt hajtogattam magamnak, hogy csinálj végig még egy-két évet, és egyszer majd egy csapat felfigyel rád, és azt mondja, ’oké, ez a srác kell nekünk.’ Biztosra vettem, hogy a pro-konti csapatokat nagyon is érdekelni fogom, mert képes vagyok nyerni profi szinten, amire sokan nem képesek."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/02/23/image-3a0e7727-14ca-4b48-8a54-b6009c0a6bff.jpeg)
De Kleijn a Human Powered Health mezében - Fotó: FRANCOIS LO PRESTI / AFP
Fotó: AFP
Miközben azok a sprinterek, akik ellen most versenyez, húszas éveik közepén már hét számjegyű fizetésekért tekertek, De Kleijn annyit sem keresett, hogy saját lábra álljon. "Konti-versenyzőként nincs eget verő fizetésed" – folytatja. "Nagyjából elvoltam belőle, de a szüleimnél laktam 28 éves koromig és nem fizettem lakbért. Mivel nem kerestem túl jól, kénytelen voltam otthon maradni. Amim volt, azt viszont a jövőmbe fektettem, franciaországi edzőtáborokat szerveztem magamnak."
Néhány hónappal azelőtt, hogy betöltötte volna a 26-ot, végre befutott az a bizonyos hívás: a ProTour-szintű, dán Riwal Securitas csapat szerződést ajánlott neki. "Így 25 évesen végre profi lettem" – idézi fel mosolyogva. Egy évvel később, 2021-ben az amerikai Rally-hoz, a Human Powered Health elődjéhez került. "Én voltam az első európai versenyző, akit leigazoltak." Itt két szezont töltött, majd 2023-ban maga Fabian Cancellara kereste meg, hogy az újonnan alapított Tudor csapat sprintsorának egyik kiemelt embere legyen.
- „Teljesen őrült, aki azt mondja, tudja, kiből lesz tíz év múlva az új Evenepoel”
- A visszatérés nagy bajnoka, a korábbi topsprinter elég extra célt tűzött ki maga elé
Azóta pedig De Kleijn olyan villámgyors fejlődést produkál, akár egy őrült mezőnyhajrá. Ráadásul, mivel már a kezdetek óta része Cancellaráék projektjének, egy kicsit a saját csapatának is érzi a Tudort.
"Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen szinten tekerhetek majd: úgy voltam vele, hogy talán egy jó pro-konti versenyző leszek, aki nyer évente egy-két egynapost, de most már teljesen más a sztori" – mondja De Kleijn. "Amikor tavaly szakaszt nyertem a Párizs-Nizzán, arra gondoltam, ’hú, azta, ezt is meg tudom csinálni.’ Elkezdesz azon gondolkodni, hogy mi jöhet még, mire viheted még."
Két lábbal állok a földön, de határokat sem akarok szabni magamnak.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/02/23/image-741866bd-bdd6-4494-bfe2-1f361c6b578c.jpeg)
De Kleijn győzelme a Milánó-Torinón - Fotó: Marco BERTORELLO / AFP
Fotó: AFP
Erre a szezonra a Tudor megszerzett két nagy halat is Julian Alaphilippe és Marc Hirschi személyében, az új húzónevekkel pedig a svájci sor igen jó eséllyel pályázik a Giro- és vagy a Tour de France-szabadkártyára is. Ha ez megvalósul, az De Kleijn előtt is új kapukat nyithat meg, hiszen a sportág legnagyobb színpadain mutathatná meg magát – 31 évesen lehetne GT-újonc.
"Ha megnézitek a versenynaptáraimat az elmúlt öt évből, látszik, hogy nemhogy háromhetest nem mentem még, nagy versenyeket is alig, úgyhogy kíváncsi vagyok, mire lennék képes a legjobbak ellen, mert gyorsaságban már nagyon közel vagyok hozzájuk. Ez a következő nagy lépés. Tavaly már megmutattuk az UAE Touron [akkor három szakaszon is második lett] és a Párizs-Nizzán, ahol nyertünk, hogy igenis oda tudunk érni. Azt hiszem, el fog jönni az idő, hogy rendszeresen a nagy sprinterek ellen meccselek. Optimistán tekintek a jövőbe" – jelenti ki De Kleijn, aki az AlUla Touron kezdte a szezonját egy 7. hellyel, majd az UAE Touron két alkalommal csúszott ki éppen a top 10-ből, az utolsó szakaszon azonban kulcscsontját törte, így egy rövidebb kihagyás vár rá.
Az első WorldTour-siker tehát már megvan, a tornász múltból pedig adódik a kérdés; ha ne adj’ Isten összejönne a Grand Tour-szakaszgyőzelem, bevállalna egy szaltós ünneplést? "Először is, ehhez az kéne, hogy szólóban érkezzek meg, de az ugye nem fog megtörténni – mondja nevetve. "Itt, helyben azonnal megcsinálok egyet, ha kell, na de kerékpáros cipőben? Hmm, nem tudom, talán miután átjöttem a célvonalon."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/02/23/image-ccb946c0-e2c1-44e4-aae7-3371cc88ffb1.jpeg)
Arvid de Kleijn - Fotó: Thomas SAMSON / AFP
Fotó: AFP
De Kleijn karrierútjára is igaz, hogy enyhén szólva is eltér a megszokottól, de ő, ha tehetné sem változtatna rajta. "Egyáltalán nem bánok semmit. Az enyém egy teljesen más út volt a profivá válásig, de egy elképesztően gyönyörű út, és persze nagyon tanulságos is. Az, amikor minden adott ahhoz, hogy topversenyzővé válj, biztos nagyon kényelmes, és elősegíti, hogy rohamtempóban fejlődhess, de szerintem az sem akármi, amikor saját magadból faragsz profit és a magad útját járod."
Ez nekem több időbe telt, mint másoknak, viszont így sokkal jobban tudom értékelni.
via Rouleur
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-303c4420-3b62-4acb-a519-a4223b019c15-68-310-310.jpeg)