Formolo: „Lehet, hogy Pogačar elgondolkozik majd a jövő évi Girón”
Publikálva 20/10/2023 - 11:29 GMT+2
Davide Formolo szerint elnézve a 2024-es Giro útvonalát, akár Tadej Pogačar is elgondolkozhatna az induláson. Az olasz versenyző nemrég a Veneto Classicon, az év utolsó európai versenyén tudott nyerni, ami számára egyben az utolsó fellépés volt az UAE Emirates mezében, ugyanis azóta eldőlt, hogy a Movistarnál folytatja.
Győzelem zárásként, Formolo nyerte a Veneto Classicot
Videó forrása: Eurosport
Amikor 2014-ben újoncként berobbant és majdnem olasz bajnok lett Vincenzo Nibali előtt, Ivan Basso azt jósolta, hogy ő lesz a következő nagy olasz háromhetes menő.
Ez nem igazán jött be, sőt, Davide Formolo eddig jóval kevesebbet nyert, mint amire sokan számítottak.
„Mindössze” hat profi győzelem, bár azok közül majdnem mindegyiket minőségi versenyen szerezte. Nemrég a Veneto Classicon, az év utolsó európai versenyén nyert, ami számára egyben az utolsó fellépés volt az UAE Emirates mezében, ugyanis nemrég belejentették, hogy a következő idényt már a Movistar versenyzőjeként kezdi meg.
Megnyerted a szezon utolsó versenyét, itt a pihenő. Vagy jobb lett volna tovább nyomni?
Az egyik felem azt mondja, hogy kicsit mehettünk volna még, de most pont egy játszótéren vagyok a családdal, szóval nyilván örülök annak, hogy végre tartósan otthon lehetek.
A Veneto Classic előtt kifejezetten régen nyertél legutóbb. Ennek mi az oka?
Semmi szerencsém nem volt, szinte csak rossz történt velem. A tavalyi Giro előtt, ami kiemelt célom volt, kétszer sérültem meg, egyszer pedig lebetegedtem.
Ha újoncként olasz bajnok leszel Nibalit megelőzve, máshogy alakult volna a pályafutásod?
Akkor érkeztem meg igazán a profik közé, az volt a fordulópont. Én Nibalit előtte kis túlzással csak poszteren láttam, aztán ott voltunk egy kilométerre a céltól, és ketten mentünk a győzelemért. Benne több maradt, meg tudott verni, ettől még a befutó után mindenki megdicsért. Én ettől még egy elszalasztott lehetőségként tekintettem arra a versenyre.
Mennyire volt hiba sokáig úgy indulni a háromheteseken, hogy megpróbálsz rámenni az összetettre?
Háromszor voltam top 10-ben, elvesztegetett időnek vagy hibának azért nem mondanám. Meg kellett próbálnom, látnom kellett, hogy lehet-e esélyem. Kaptam pár pofont, de jobb volt ez így, mintha rá sem megyek.
Elégedett vagy azzal, ahol most tartasz?
Igen, kicsit olyan jolly joker szerepben vagyok, mindenre lehet használni. Mint Jungels, ő is hasonló típus. Nem vagyok szupersztár, de nem is mondanám középszerűnek magam. A csapatoknak szükségük van a sokoldalú versenyzőkre.
Az elmúlt három évben volt szerencséd testközelből látni Pogačart.
Kifejezetten közelről, mert Monte-Carlóban egy házban lakunk, szóval gyakran vagyunk együtt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/10/20/3808097.jpg)
Davide Formolo és Joao Almeida
Fotó: AFP
És ő mitől ilyen extra?
Nyugodt, laza, soha semmin nem idegeskedik. De ha felül a kerékpárra, kicsit azért átváltozik. Döbbenetes, de tényleg mindenben zseniális. Olyan vele tekerni, mintha egy robogóval edzenél. A 2020-as Tour előtt csomót mentünk együtt, egyikünk sem tudta, mire számítson, kicsit az ismeretlenre készültünk. Őt aztán annyira nem zavarták meg az elvárások.
Nemrég bemutatták a 2024-es Giro útvonalát, szerinted fekszik neki?
Abszolút. Egy ideje már szerettek volna olyan útvonalat csinálni a szervezők, amely egy igazán sokoldalú versenyzőt elcsábíthat. Őt továbbra is csak a Tour foglalkoztatja, de ha megnézi ezeket a szakaszokat, szerintem komolyan elgondolkozhat. Amúgy imád Olaszországban versenyezni, de ez az ő döntése lesz.
Elnézve a mai mezőnyt, Tadej az egyetlen, aki bevallhatná a Giro-Tour duplát?
Szerintem igen, és őt ismerve valamikor meg is fogja próbálni.
De mit tartogat a jövő Formolónak?
Nézd, manapság a nagy versenyek 99.9%-át kizárólag öt-hat szupersztár nyeri, szóval megpróbálok rámenni a maradék 0.1%-ra. Én a magam részéről hiszek abban, hogy nem vagyok teljesen esélytelen valamelyik klasszikuson.
Forrás: La Gazzetta dello Sport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés