Nys: "Már nem a vezetéknevem miatt van nyomás rajtam"

Thibau Nys Európa-bajnoki címmel indította a cyclo-cross szezont egy olyan országúti idény után, amikor 9 győzelmet szerzett és Tour de Hongrie-összetettet nyert. Már lényegesen több figyelmet kap, feltűnően sokat foglalkozik vele a belga sajtó, így nemrég az is hírnek számított, hogy kiszőkítette a haját.

Gyors pálya és nagy meleg - belga arany a cyclo-cross Eb-n

Videó forrása: Eurosport

"Az eredményhirdetés után azonnal előjött belőlem a kisgyerek, már nagyon várom, hogy milyen lesz az új festésű kerékpárom."
Thibau Nys vasárnap Európa-bajnok lett, ennél jobban pedig nem is kezdhette volna az idei cyclo-cross szezont. Már november elején szerzett egy fontos győzelmet, és az idény még csak most kezd beindulni. Persze Van Aert, Pidcock vagy Van der Poel még nem volt ott a mezőnyben, de neki ezzel nem is kell foglalkoznia.
Egy ilyen országúti szezon után már lényegesen több figyelmet kap, feltűnően sokat foglalkozik vele a belga sajtó, így nemrég az is hírnek számított, hogy kiszőkítette a haját.
Az idén nyerő Nys felkészülhet rá, hogy bármit csinál majd a cx-versenyeken, abból Belgiumban hír lesz, de nyilván neki sem mindegy, hogy mennyi sikerélmény éri a tél során.
„Nem azért van rajtam nyomás, mert Nys a vezetéknevem, ezen már rég túl vagyok. Sokkal inkább magammal szemben támasztok nagy elvárásokat, és ezeknek szeretnék megfelelni. Persze, apu még mindig ellát tanácsokkal, de most már sokkal jobban hallgatok rá, mint öt évvel ezelőtt. A kötelékünk egyre erősebbé válik, és ennek nagyon örülök. Régebben főleg a technika jött szóba, most már sokszor mélyebb beszélgetéseink vannak. Ha velem nem mennek jól a dolgok, ő napokig nem alszik és azon jár az agya, hogy találhatnánk megoldást az adott problémára.”
Nys az idei országúti szezonban nem csak Tour de Hongrie-t nyert, hanem háromszor győzött a lengyel körversenyen, és behúzott egy szakaszt Norvégiában, illetve Svájcban is.
„Gyerekként mindig arról álmodtam, hogy képes leszek nagy versenyeket nyerni. Amikor ott állsz a dobogón, kívülről magától értetődőnek tűnik, hogy győztél, de valahol egyáltalán nem az. Én mindig eredményhirdetés közben jövök rá, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert nem csak tekerhetek, hanem közben versenyeket nyerek.”
Végül is az egészet azért csinálod, mert bízol benne, hogy a kemény munka egyszer úgyis kifizetődik.
Nys nagy célja az lenne a mostani cross-szezonban, hogy végig egyenletes teljesítményt nyújtson és ne csak pár alkalommal villanjon meg.
„Ebben a mezben már teljesíteni kell. Számomra fontos, hogy ne legyenek nagy formaingadozások és minden hétvégén legyen esélyem a győzelemért menni. Csak akkor fogom kimondani, hogy tényleg igazi cross-versenyző vagyok, ha ezen a télen folyamatosan magas teljesítményt tudok hozni.”
De mi a helyzet az országúttal?
„Úgy gondolom, hogy az olyan versenyek, mint a Strade Bianche és a Milánó-Sanremo feküdhetnek nekem, de még nem most tavasszal, inkább egy évvel később. Ezek ugyanis túl korán vannak és nekem fontos a téli cross-szezon. De ha előretekintek, akkor azonnal eszembe jut a Flèche Wallonne, amit nagyon szeretnék megnyerni. Jó lenne eljutni addig áprilisra, hogy ott reális esélyem legyen a győzelemre.
Az sem zavar, ha Pogačar lesz az ellenfél, mert rá senki nem találja a megoldást, és folyamatosan újraírja a sportág törvényszerűségeit. Vele nem tudok mit tenni, épp ezért figyelek csak saját magamra. Nekem országúton most a Flèche Wallonne az álmaim versenye.”
picture

Thibau Nys cyclo-cross Eb-t nyert Pontevedrában.

Fotó: Getty Images

Nys 2025-ben jó eséllyel egy nagy körversenyen is bemutatkozhat, de ebben a kérdésben nem ő, hanem a Lidl-Trek szakmai stábja fog dönteni.
„Amikor egy mezőny tele van sztárokkal, engem csak motiválni tud. Valahol egyszerre lehet félelmetes és szuper élmény Van der Poel ellen versenyezni a Roubaix-n vagy Jonas Vingegaard mellett menni egy hosszú hegyen. Ki kell próbálnom magam ellenük, hogy egyszer én lehessek az a versenyző, akitől a többiek tartanak. Szerintem nagyszerű dolog, amikor ezek a szupersztárok ott vannak melletted, én ebből tudok motivációt meríteni” – mondta Nys, aki november 12-én ünnepli majd a 22. születésnapját.
„Most 90%-os biztonsággal ki tudom jelenteni, hogy jövőre elindulok egy Grand Touron. Nekem igazából mindegy, hogy melyikre küldenek, mert az összes mellett szólnak érvek és ellenérvek. Szigorúan az időpont miatt talán a Tour de France lenne a legideálisabb, de én vagyok az utolsó, aki helyet követelne magának a csapatban. Majd a vezetőség eldönti, hol kaphatok esélyt.”
(Het Nieuwsblad)
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés