Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Erősebb, mint Van der Poel, Van Aert és Pogačar együtt? – Campenaerts meglepő húzása

Kálmán Laci

Frissítve 19/11/2023 - 18:37 GMT+1

Victor Campenaerts nagy forma, mindig jókat mond, és szeret a bevált dolgokon változtatni. Nincs ez másként most sem, hisz úgy döntött, maga mögött hagyja a hideg, esős Belgiumot, és átteszi székhelyét a téli hónapokra a napsütötte Spanyolországba. Ment vele a barátnője, Nell, vitték a kutyájukat, Rosie-t, úgyhogy mehet az alapozás vidáman, rövidujjúban.

Victor Campenaerts

Fotó: AFP

Victor Campenaerts úgy tervezi, hogy négy hónapig Spanyolországban készül, és legközelebb csak az Omloopra tér majd haza, Belgiumba.
Milyenek az első benyomások?
Amikor meglátom a szörnyű belga időjárásról készült képeket, egyáltalán nem bánom, hogy eljöttünk. Az első tekerésre alulra rövidet, felülre viszont hosszút vettünk, de vissza kellett fordulnunk, mert így is melegünk volt. Roger De Vlaeminck azt mondja, hogy egy igazi flamand esőben edz, de most már vannak arra tanulmányok, hogy a meleg igenis hasznos.
Hogy jött az ötlet, hogy felkerekedjetek, és kiköltözzetek Spanyolországba? Van valami konkrét oka?
Annyi, hogy egyszer végre ki akartam próbálni, hogy milyen egész télen jó időben edzeni. Jött a terv, hogy a csapattal decemberben itt készülünk, én meg úgy voltam vele, hogy akkor itt leszek egész télen. Így kevesebb az utazás, nem fáradok el annyira, és jobban is tudok így edzeni.
Calpe és Denia sok kerékpáros második otthona, ti mégis másfelé vettétek az irányt.
Tizenegy éve vagyok profi kerékpáros, unom már az utakat arrafelé. Itt a Canillas de Aceituno nevű emelkedőn lakunk félúton a hegytetőre. Ez egy olyan hegy, amelyről korábban még nem is hallottam. Andalúziában található, nagyjából 50 km-re keletre Malagától.
Három hete vagytok kinn. Milyen előnyöket tapasztaltál eddig?
Ha három hét pihenő után újra edzésbe akarsz állni, az mentálisan mindig nagyon nehéz Belgiumban. Itt ez is sokkal könnyebb. Fogtunk magunkat, lementünk a tengerpartra, és betoltunk egy tapast, olyan, mintha nyaralnánk. Edzeni persze muszáj már novembertől, mert ha nem kezded el időben, később gondjaid lesznek. Anno max egy kicsit montiztak, és közben nyomták a trappista sört, de most ezt nem lehet, most 100 százalékot bele kell tenni. Eddy Merckx mesélte, hogy azért is tudta hétszer megnyerni a Sanremót, mert akkor a mezőny nagy részén még volt 5 kiló plusz. Jelenleg erről már szó sincs.
picture

Victor Campenaerts

Fotó: Getty Images

A meleg és a napsütés tényleg annyira sokat jelent?
Nézd, itt csak fölveszek egy trikót meg egy gatyát, és már mehetek is edzeni. Belgiumban 35-ször meg kell nézni az időjárást előre jelző appokat, és háromszor át kell variálnod az öltözéked, mielőtt elindulsz edzeni. Aztán ha két óra múlva megváltozik az időjárás, mehetsz haza átöltözni. Mikor végzel, megtakarítod a kerót, és telepakolod a mosógépet szennyessel. Itt minden sokkal nyugodtabb.
És akkor tavaszig végig Spanyolország?
Ez a terv. Elvileg csak az Omloopra megyek haza, és utána maradok a klasszikusokra. Persze, ha elunjuk itt magunkat egy hónapon belül, akkor nyilván hazarepülünk, de mindenünk megvan, hogy itt maradjunk.
Az ünnepekre sem mentek haza?
Nell és az én szüleim is jönnek karácsonyra. Mikor jöttünk, szorítottunk helyet némi raclette sajtnak és a fondükészítő gépnek is. Reméljük, napsütésben ünnepelhetünk.
Akkor ez tényleg egy komoly költözés volt.
Kicsit stresszes volt, amikor bepakoltuk a kocsit, de mindent előre elterveztünk. Mindenképp hozni kellett például Nell elektromos bringáját, ugyanis a kemény edzéseken ő segít nekem. Másfél órán keresztül ez a bringa erősebb, mint Van der Poel, Van Aert és Pogačar együttvéve. De hoztuk a magaslati sátramat, ruhákat, a kutya ketrecét, stabilizációs és erőfejlesztő eszközöket. Befért minden, ami kellett.
Gondolom otthon sokan irigykednek. Van még szabad ágyatok?
Van még három szobánk. Arnaud De Lie és Arjen Livyns például itt fog edzeni december első két hetében. A harmadik szoba pedig igazából a kerékpártároló. Arnaud még nem túl régóta profi, ő még nem ismeri úgy a Calpét sem, de Arjen mondta, hogy megkönnyebbülés neki, hogy az idén nem ott kell majd edzenie.
picture

Victor Campenaerts

Fotó: Getty Images

De Lie a harmadik profi szezonjára készül, szerinted mire lehet képes?
Minden oka megvan rá, hogy tele legyen ambícióval. Nagyon meggyőző volt az idén, megmutatta, hogy bármit meg tud nyerni, a Sanremót, a Flandriát, mindent. Csapatként őt fogjuk segíteni. Ha ő megindul, nekünk előre kell állnunk, és nem komoly tempót menni, ő pedig majd be fogja fejezni. Yves Lampaert egyszer úgy nyert Dwars door Vlaanderent, hogy hulla volt, de mivel elöl volt, és Niki Terpstra nem akarta felhozni a többieket, megnyerte a versenyt. Az elmúlt években a Quick-Step dominált, ezt mi is megtehetjük a kisebb versenyeken, World Tourban megcsinálni persze sokkal nehezebb, de próbálunk eljutni arra a szintre. Ha jól sikerül Arnaud felkészülése, akár már az Omloopon jó lehet.
Oké, hogy jó az idő, de máshogyan is készülsz?
Tudom, hogy a testem mire képes. Egy Wout van Aert például mindig többet fog edzeni, mint én. Ő mondjuk egy BMW, én meg egy Peugeot 206-os. Egy BMW simán lenyom 600 km-t egy nap, de ha ezt egy Peugeot-val is megcsinálod, akkor hamarosan vinni kell szervizbe. Figyelek a testemre, konzultálok az edzőimmel, és nézem a számaimat. Ha kiderül, hogy itt a jó időnek köszönhetően jobban regenerálódom, akkor lehet, hogy egy szinttel feljebb lépek.
Mire koncentrálsz jövőre? Változtatsz a versenyekhez való hozzáállásodon?
Maradnak a céltudatos támadások, de mellette rá akarok menni az időfutamokra is. Nem fogok specializálódni, mint régen, de heti egyszer-kétszer fel akarok ülni az időfutam-bringára. A szezon végén a luxemburgi körön kipróbáltam, és megnyertem az egyenkéntit Brandon McNulty előtt, aki negyedik volt a vb-n. Ez önbizalmat adott, hogy talán megérné készülni is rá.
Hol láthatunk majd a szezon elején?
A Ruta del Sol lesz az első versenyem, ami félórányira van innen kocsival. Utána jön az Omloop, majd pedig vagy a Nizza, vagy a Tirreno, attól függően, hogy Arnaud-nak hol lesznek jobb esélyei. Utána pedig papíron jön a Harelbeke, a Dwars door Vlaanderen és a Flandria.
picture

Victor Campenaerts

Fotó: Getty Images


Már Viberen is megtaláltok minket! Csatlakozzatok a csatornánkhoz, ha nem szeretnétek lemaradni a legjobb tartalmainkról!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés