Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Campenaerts: „Ha De Lie topformában van, csak Pogačar, Van der Poel vagy Van Aert tudja megverni”

Kálmán Laci

Frissítve 19/01/2024 - 19:24 GMT+1

Victor Campenaerts követte Remco Evenepoel és Mathieu van der Poel példáját, és a hideg és esős belga vidéket Dél-Spanyolországra cserélte. Canillas de Aceitunóba költözött, ahol kevés az ember, ellenben sok a napfény, és jókat lehet edzeni. Mesélt az életében történt változásokról, a szezonra vonatkozó terveiről, valamint az Arnaud De Lie-vel való kapcsolatáról is.

Victor Campenaerts, Arnaud De Lie

Fotó: AFP

Nyilvánvalóan nagy nyomás lesz Arnaud vállán, de végül is ő a csapat kaptánya.
Victor Campenaerts mostanság elég jól érzi magát a bőrében, újra szerelmes, maga mögött hagyta a szürke és hideg Belgiumot, Dél-Spanyolországba költözött, ahol már edzőtársakat is talált magának.
„A barátnőm gyógyszerész, én profi kerékpáros vagyok. Gyógyszerészként bármikor elkezdhetsz karriert építeni, kerékpárosként azonban most kellett lépni, úgyhogy úgy döntöttünk, Spanyolországba költözünk.”
„Canillas de Aceituno nagyjából a semmi közepén van, a tengerparttól csak 15 kilométernyire, és szinte sosem esik az eső, szóval ideális hely egy kerékpáros számára. A Tour után kezdtünk házakat nézegetni, néhány hónap után találtunk is egyet, ami kicsit giccses, de nekünk tetszik. Tele van mindenféle festménnyel. Az egyik szobában csak meztelen nőket ábrázoló képek vannak, az lett a vendégszoba. Nekem nem szabad ott aludnom. (nevet) Ez egy csendes és békés hely, nagyon szeretjük.”
„Az Orbea és Luis Angel Maté segítségével megismertem már egy csomó embert, néhányukkal már együtt is edzünk.”
Jól telt számukra a szilveszter is, igaz, nagyon nem úgy, ahogy korábban.
„A családjaink eljöttek, hogy együtt ünnepeljük az újévet. 1-én reggel kimentem korán edzeni, hat órát tekertem apu robogója mögött. Edzés után lementünk a partra, ahol a többiek már vártak ránk. Úsztunk és iszogattunk 25 fokban.”
Úgy tervezi, hogy leghamarabb az Omloop előtti hétfőn utazik majd haza Gavere-be, Belgiumba, és a Flandriáig ott is marad, hacsak extrém rossz idő nem lesz. A délre költözés jótékony hatása egyébként már most megmutatkozik.
picture

Victor Campenaerts

Fotó: Getty Images

„Tavaly háromszor voltam beteg, viszont az idén még egy edzésnapot sem kellett kihagynom. Szeretném azt hinni, hogy a jó időjárásnak köszönhető. Bízom benne, hogy ezeket a pozitívumokat eredményekre tudom majd váltani. Itt egyre közelebb vagyok az ún. aerob küszöbömhöz, állítólag így sokkal hatékonyabb az elvégzett edzésmunka.”
A csapattal kapcsolatos várakozásairól meglehetősen rózsás képet fest, igaz, valami hasonlóról beszélt tavaly ilyenkor is.
„A Lotto kontrollálja majd a klasszikusokat. A többieknek üldözniük kell majd Brent Van Moert a Dwars door Vlaandeerenen, mi pedig majd nevetünk hátul, mert nem kell segítenünk. És aztán mi nyerjük a versenyt.”
„Tudom, tavaly is hasonlót mondtam (nevet), de akkor még nem volt 100 százalékos bizalom Arnaud De Lie-ben. Ha ott tud lenni elöl a sprintben, akár tíz-, akár húszfős sprintben, senki sem fogja tudni őt megverni. Most nincs már olyan csapat a mezőnyben, amelyik szerint Arnaud ne tudná megnyerni az Omloopot vagy bármelyik másik klasszikust.”
Campenaerts beszélt a saját idei céljairól is, bár azt hozzátette, hogy a csapatnál a legtöbb mindent De Lie versenyzésének rendelik alá.
„Én nem a klasszikusokon akarok villantani, hanem inkább a Nizzán, és talán a Touron is. Fontos az időfutam is, de ez összefügg azzal is, hogy Arnaud köré építjük fel a versenyzést. Ha támadok, az mindig a verseny elején lesz, nem akarok lépést tartani a favoritokkal. Nem kell szuper robbanékonynak lennem. Kisebb többnaposokon is elindulok majd, ott, ahol lesz időfutam.”
De Lie-vel kifejezetten jó a viszonya, anno sokat segített neki, amikor újonc volt.
„Annak idején mondtam Nicolas Measnak, hogy ha van olyan fiatal, aki szívesen megismerné a belga utakat velem, állok rendelkezésre. Ő megkérdezte, mit gondolok Arnaud-ról, én meg mondtam, hogy küldje hozzám.”
Mostanra jó barátok lettünk. A télen eljött hozzánk Spanyolországba, ő aludt a vendégszobában, ahol a meztelen nők vannak.
picture

Victor Campenaerts

Fotó: AFP

„Sokat dumálunk, de olyat sosem fog tőlem kérdezni, hogy mit csináljon egy mezőnyhajrában, azt ő sokkal jobban tudja. De abban például tudok segíteni neki, hogy hogyan készüljön egy egyenkéntire, hogy tervezze meg a napját, hogy kajáljon, és így tovább. Szerintem egyfajta tanárként tekint rám.”
Campenaerts szerint De Lie komoly dolgokat érhet el idén, úgy véli, sprintben csak a legnagyobbak tudják majd őt lenyomni.
„Az, ahogy tavaly az Omloopon ment, jól mutatja, mire lehet képes. A Sanremo, a Flandria és a Roubaix kivételével ott van ő is a legnagyobb esélyesek között."
Ha topformában van, kevesen tudják megverni, maximum olyanok, mint Pogačar, Van der Poel vagy Van Aert. Remélem, lesz olyan, hogy Arnaud majd Mathieu ellen sprintel, az nagyon látványos lenne.
A klasszikusok után jöhet a Tour?
„Egyértelműen elmondtam a csapatnak, hogy imádok a Touron menni, és mindent megteszek, hogy a lehető legjobb állapotban legyek. Úgy érzem, bíznak bennem.”
Caleb Ewan távozásával nagyobb teher lesz majd De Lie-n.
„Caleb klasszikus sprinter, Arnaud nem az. Úgyhogy senki sem fog csúnyán nézni rá, ha nem nyer a Champs Elysées-n, ugyanakkor képes lehet rá. Nyilvánvalóan nagy nyomás lesz a vállán, de végül is ő a csapat kaptánya. És ez a szerep egyre jobban áll neki.”
„Ahol ő rajthoz áll, ott egyértelmű a leosztás. Két éve még értékes volt, ha szereztem egy ötödik helyet az Omloopon, de ez most már nem elég. Most már a győzelemért megyünk.”
picture

Arnaud De Lie

Fotó: AFP

via HLN

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés