Visszavonult? Eligazolt? Hova tűnt Caleb Ewan?!

Nagyon furcsa hírek érkeztek csütörtökön Caleb Ewanről. Az ötszörös Tour de France-szakaszgyőztes ausztrál sprinter nem ment el a Jayco AlUla edzőtáborába, nem lesz ott a Tour Down Underen, sőt, az ausztrál csapat törölte a honlapjáról a 30 éves versenyző profilját.

Caleb Ewan

Fotó: AFP

A nagy kérdés: mi ÁLLHAT a háttérben?

Ewannek a 2024-es volt pályafutása leggyengébb szezonja, hiszen mindössze három győzelmet és 420 UCI-pontot szerzett. Azok után, hogy 2023-ban otthagyta a Lottót, két évre írt alá a Jaycóhoz, a szerződése 2025 végéig szólna.
Néhány hónapja hallani lehetett, hogy az Astana szeretné kivásárolni őt, majd az Ineosnál is felmerült a neve, mégsem történt semmi furcsaság. Egészen mostanáig.
Szerdán kiderült: a 30 éves sprinter kihagyta az ausztrál csapat edzőtáborát, ami érthető választ ad arra, hogy miért nem tűnt fel egyetlen képen sem az utóbbi hetekben. Ez még nem lenne furcsa, hiszen bármilyen sérülés közbeszólhat, és logikusan ugyanezzel lehetne magyarázni azt is, hogy miért maradt ki a Tour Down Underre készülő sorból (Plapp, Durbridge, Harper, Hepburn, O'Brien, Schmid és Stewart indul).
Csakhogy a Jayco levette Ewan korábban már létrehozott versenyzői profilját a honlapjáról. A legfrissebb hírek szerint két opcióról lehet szó: vagy csapatot vált, vagy úgy döntött, hogy befejezi a pályafutását.
Az Escape Collective megkereste a Jayco csapatfőnökét, Brent Copelandet, aki nem akart nyilatkozni a helyzetről, ám várhatóan hamarosan hivatalos közleményt adnak ki a helyzetről. Kétségtelen, hogy valami komoly dolog történt, ami ausztrál források szerint az Astana-üzlet meghiúsulása lehetett.
A kazahok a visszavonuló Mark Cavendish helyére szerették volna leigazolni Ewant, ám a tárgyalások megszakadtak. Az Astana kerete azóta megtelt, a Jayco pedig értelemszerűen nem tudott új versenyzőt szerződtetni, hiszen Ewannel együtt az ő keretük is a maximális 30 főnél tart.
Hamarosan jogi eljárás indulhat a versenyző és a csapat között, ami előrevetíti, hogy szerződésbontás lehet az ügy vége. Kérdés, hogy Ewan ezek után talál-e magának új sort – lényegében csak az Ineos maradt opciónak, ahol Tom Pidcock megüresedett helyére mehetne. Ha nem, akkor könnyen lehet, hogy 2024-ben láttuk őt utoljára versenyezni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés