Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Szlovén-show a Baszk körön – Pogacar nyert Roglic előtt

Bodnár Gergő

Frissítve 07/04/2021 - 19:48 GMT+2

Bár a két szlovén versenyző - szigorúan a másodperceket nézve - nem adott vészesen sokat a közvetlen riválisoknak, mégis az volt az ember érzése, főleg az utolsó emelkedő 20%-os részein, hogy ők ketten más ligában játszanak.

Tadej Pogacar

Fotó: Getty Images

Pogacar és a végig elképesztő könnyedséggel tekerő Roglic, az utolsó pár száz méteren el is szakadt a Valverde-Yates-Landa-féle csoporttól, a szakaszt végül a korábban több támadással is próbálkozó Pogacar nyerte (akinek így mindhárom idei többnaposáról van már legalább egy szakaszgyőzelme). Roglic meg tökéletesen elégedett volt azzal, hogy közvetlenül a fő riválisa mögött/mellett jött be másodiknak, és megtartotta a sárga trikót.

Pogacar a bónusz miatt ugyan ma is hozott rajta egy kicsit (24 helyett 20 másodperc a hátránya), de Rogla a többiekkel szemben növelte az előnyét. A Katalán kört megnyerő Adam Yates előtt például 39 másodperccel vezet, Maximilian Schachmannal szemben pedig már bő 1 perc az előnye.
Ma egy hajrában elszenvedett bukás miatt Woods és Kelderman kapott sokat, a szakaszon negyedik Valverde viszont jól mozgott a meredeken, és már ötödik összetettben.
A mezőny holnap sem köszön el a hegyektől, a szakasz végé felé jön a Jaizkibel (7.9km/5.6%) és az Erlaitz (4km/10.3%), a befutó viszont lejtmenetes lesz.
Csütörtökön is a szokásos időpontban, 15.30-kor kezdünk az Eurosporton!
picture

Baszk körverseny, 3. szakasz

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés