Az összes okos ember elment, Pidcock dühösen felpattant – az Ineos bukása, 1. rész

A 2010-ben Sky néven alakult csapat villámgyorsan haladt előre a sportág ranglétráján, nyolc év alatt hét Tour de France-győzelmet ért el, és olyan versenyzőkkel uralta a világot, mint Chris Froome, Bradley Wiggins, Geraint Thomas vagy Egan Bernal. 2019-ben azonban érkezett a milliárdos Jim Ratcliffe, aki a saját játszóterévé alakította az Ineos Grenadiersre átnevezett közeget. A sportág élén elfoglalt pozíció eleinte lassan, aztán egyre gyorsabban kopni kezdett, és a jól működő rendszer öt év alatt olyan irányíthatatlan káosszá vált, ami a hatalmas költségvetés ellenére tehetségeket és értékes eredményeket veszített.

A 2020-as szezontól kezdve a csapat négy különböző teljesítményért felelős igazgatót és ugyanennyi vezető sportigazgatót fogyasztott, a legutóbbi felállást (Kurt-Asle Arvesen, Leonardo Basso, Mehdi Kordi, Tom Helleman) néhány hete jelentették be.

A győzelmek – különösen a háromheteseken, amelyek mindig is a csapat erősségei voltak – egyre ritkábbak lettek, az UCI-rangsorban visszacsúsztak a 7. helyre, a 14 idei siker pedig csak a 12. legtöbb a 18 csapatos WorldTourban. Ha ez nem lenne elég, az olyan balhék, mint amilyen Tom Pidcocké volt októberben, csak tovább sötétítették a külvilág felé mutatott képet – hogy Steve Cummings, Dan Bigham vagy épp Luke Rowe távozásáról ne is beszéljünk. A szurkolók azt sem nézik jó szemmel, hogy Ratcliffe a csapat helyett érezhetően a Manchester Uniteddal kapcsolatos projektjét helyezte előtérbe.

A birodalom összeomlásának elemzéséhez az Escape Collective több mint egy tucat forrással beszélt az Ineoson belül és a csapat környékén – korábbi versenyzőket és alkalmazottakat, ügynököket és más, a profi kerékpársportban jól ismert embereket kerestek meg, hogy felderítsék, mi vezetett a helyzethez. A megszólaltatott személyek közül jogi és szakmai okokból a legtöbben anonimitást kértek.

A járványoktól sújtott 2020-as és 2021-es szezon? Tadej Pogačar és Jonas Vingegaard, valamint az UAE és a Visma felemelkedése? Bernal vagy Froome életveszélyes balesete? Nicolas Portal tragikus halála? Az alapító, Dave Brailsford egyéb feladatai? A taktikaváltás, hogy a háromhetesek helyett a tavaszi klasszikusokra fókuszáljanak? Ratcliffe egója?

Mi volt a kiindulópont? Talán ezek mind együtt.

"Az összes okos ember elment” – kezdte az Escape Collective-nek egy neve elhallgatását kérő korábbi stábtag, amihez egy volt versenyző hozzátette: „A dolgok rendben működtek a Sky-korszakban, de az Ineos túltolta a struktúrát. Túlzott a megfelelési kényszer és a nagyvállalathoz hasonló viselkedés."

2021-et írtunk, amikor visszatért a csapathoz a Bahraintől Rod Ellingworth. Érthető és logikus lépésnek tűnt, hiszen a Sky sikereinél meghatározó szerepet játszott vezetőként – ám nem pontosan működött a terv, hogy ő váltja az Ineos gépezete által beszippantott Brailsfordot.

Miközben Brailsford felügyelte a Mercedes F1-es istállót, a Britannia vitorláscsapatot, az OGC Nice focicsapatot és az új-zélandi rögbiválogatottat is, hivatalosan még mindig csapatfőnök maradt, Ellingworth pedig papíron a helyetteseként kezdett dolgozni. Döntéseket viszont sosem hozhatott önállóan.

2021 végén a csapat legsikeresebb korszakának vezetőedzője, Tim Kerrison 12 év után táfvozott, ám az, hogy Tao Geoghegan Hartot követően fél évvel Bernal is Girót nyert, majd az új idényben, 2022 áprilisában összejött a nagy álom Dylan van Baarle Roubaix-győzelmével, ideiglenesen elnyomta a kialakuló gondokat. Pidcock és Carlos Rodríguez miatt ráadásul úgy érezhették, hogy a jövő is maximálisan biztosított – csakhogy például a Netflix Tour de France-sorozatából is kiderült, hogy képtelenek voltak kezelni a két legnagyobb tehetséget, nem adtak nekik pontos taktikai utasításokat, ami sokszor vitát eredményezett.

Dave Brailsford alapítóként nélkülözhetetlen arc volt a Sky, majd az Ineos életében, de az, hogy a már említett sok egyéb szerepe mellett nem maradt elég energiája a csapatra, komoly szerepet játszott a hanyatlásban.

2023 novemberében Ellingworth felmondott, amit Geraint Thomas gyászosnak és szomorúnak nevezett. Ellingworth először nem volt hajlandó nyilatkozni a távozásáról, majd idén tavasszal nagyon visszafogottan azt mondta, azért döntött így, mert voltak dolgok, amikkel nem értett egyet.

Valójában viszont a titoktartási kötelezettség miatt nem beszélhetett őszintén – bevett gyakorlat, hogy a szerződés megszüntetésekor aláíratnak egy ilyen kötelezettséget a csapatok.

A szurkolók nem kaptak válaszokat. Ellingworth távozásakor felerősödtek a hangok, hogy Brailsford miért távolodott el a csapattól és miért keres új kalandokat a manchesteri fociban, miközben nem sikerül olyan embert alkalmaznia az Ineosnál, aki elég kompetens ahhoz, hogy vezetőként sikerre vigye a csapatot.

"Hatalmas vezetői űr maradt, és tényleg elképesztő, ahogy a dolgok ilyen gyorsan ilyen rosszra fordultak" – mondta egy olyan szakember, aki együtt dolgozott Ellingworth-szel.

Az utóbbi két évben meghatározó versenyzők távoztak: Adam Yates, Pavel Sivakov és Jhonatan Narváez (UAE), Richard Carapaz (EF), Dylan van Baarle és Ben Tulett (Visma-Lease a Bike), Tao Geoghegan Hart (Lidl-Trek), Dani Martinez (Red Bull-Bora-Hansgrohe) vagy épp Ethan Hayter (Soudal-Quick Step). Az erős bázis megszűnt, a csapatnak odalett az identitása.

Idén januárban aztán Brailsford hivatalosan is lemondott a csapatvezetői posztról. Az ügyvezető igazgató, John Allert lett az utódja, aki a dolgok üzleti oldalára összpontosított az utóbbi két évben. A korábbi versenyzőből lett sportigazgatót, Steve Cummingsot előléptették, míg teljesítményért felelős vezetőnek érkezett Scott Drawer a Millfield brit elit magániskola sportvezetői pozíciójából.

Az új Ineos lényegében arról szólt, hogy megpróbálják lemásolni a régi Ineost. Az egyik első csapatmegbeszélésen, 2024 elején egy jelenlévő alkalmazott szerint Allert elmondta: azt szeretné, hogy "törzsként” tekintsenek magukra, ahol mindenkinek az a feladata, hogy megvédje a törzset, és ha nem így tesz, akkor kirúgják.

Pidcock erre dühösen felpattant, felemelte a kezét, és ezt kérdezte:

Allert 40 perces monológja alatt Pidcock volt az egyetlen, aki kiállt a versenyzőkért és a személyzetért az általa igazságtalannak tartott kritikával szemben, ami tiszteletet váltott ki a csapat nagy részéből. Ez a konfliktus viszont egész évre megalapozta a feszültséget a vezetőséggel.

A Tour előtt Pidcock kihagyta a közös tenerifei edzőtábort, és inkább Andorrában maradt, hogy egyedül készüljön. Tudta, hogy így nyugodtabban koncentrálhat a fontos nyári hetekre, hiszen szerette volna megvédenie a címét mountain bike-ban az olimpián. A források szerint meg tudtak egyezni a csapattal abban, hogy Andorrában maradhasson, de ettől még tény: Pidcock volt a Tour-keret egyetlen tagja, aki nem csatlakozott a Teidén készülő többiekhez.

A csapat megpróbált alkalmazkodni Pidcock furcsaságaihoz, legalábbis nyilvánosan ezt mondták.

„Ő a győzelem megszállottja, egy bajnok típus” – mondta Cummings. "Szüksége van erre a könyörtelenségre, csak az a kérdés, hogy mi csapatként hogyan kezeljük ezt.”

Ezzel egyébként Ellingworth is egyetértett korábban: „Egy olyan karakterrel, mint Tom, leülhetsz beszélni, és elmondhatod neki, hogy ezt az utat tartod helyesnek, de ettől még nem fogod megváltoztatni őt. Szóval másképp kell vele dolgozni. A lábai viszont beszélnek helyette, az eredmények őt igazolják."

A 2024-es Tourra készülve azonban nem az volt a valódi kérdés, hogy Pidcock ezúttal hogyan fog teljesíteni, vagy hogy hogyan fog beilleszkedni egy olyan Tour-sorba, amiben a tavaly top5-ös Rodríguez mellett a korábbi győztesek közül Bernal és Thomas is helyet kapott – sokkal inkább mindenki azt kereste, hogy hova tűnt Cummings? Ő ugyanis gyanúsan hiányzott arról a helyről, ahol általában helyet foglalt az utóbbi években: a csapatkocsiból.