Akinek nem büdös a munka – A Roubaix-ról álmodik a gumicsizmás sprinterszenzáció
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy Arnaud De Lie némi túlzással egymaga megmentse a Lotto-Soudalt (új nevén Dstny) a WorldTourból való kieséstől, de az új belga sprintercsillag a sikerek ellenére sem akarja otthagyni a családi gazdaságot, hisz úgy tartja, épp ettől lett az, aki. De Lie, akire már a Quick-Step is vadászik, nagy klasszikus-győzelmekről álmodik, a háromhetesekkel viszont még várna.
Arnaud De Lie (Fotó: Cor Vos)
Fotó: Other Agency
Tehénfejéssel indítja a napot, aztán lenyomja a világ legjobb sprintereit.
A 20 éves Arnaud De Lie a mezőny egyik leggyorsabban fejlődő tehetsége, aki 2022-ben olyan szorgalmasan gyűjtögette a sprintgyőzelmeket és az értékes pontokat, hogy kis híján sikerült élvonalban tartania csapatát. Noha a Lotto-Dstny végül „lebukott”, de ő aligha tehetett volna többet az ügy érdekében.
De Lie első idei versenynapján is rögtön nyerni tudott Valenciában, de van valami, ami nem engedi, hogy a fejébe szálljon a dicsőség: családja egy aprócska ardenneki faluban, Lescheret-ben üzemeltet tejgazdaságot, ahol a több mint 400 jószág mellett mindig akad teendő, szabadnap pedig nem létezik. De Lie-nek egyelőre esze ágában sincs feladni ezt az életstílust, elvégre sokat köszönhet neki.
„Ez a két szakma ugyanazt a szigort követeli meg. Ha egyszer kihagyod a fejést, nagy bajt hozol a fejedre: ugyanez igaz, ha kihagysz egy edzést.”
Elsőéves profiként De Lie 9 győzelemig jutott, olyan nagyágyúkat vert meg, mint Démare, Cavendish vagy Girmay, és további tizenkilenc top10-es helyezést szállított. Ezzel pedig amellett, hogy a világranglista 6. helyén zárta a szezont, a Lotto pontjainak 21%-át is ő, egymaga szerezte. Több mint a dupláját annak, amennyit a csapat sztársprintere, Caleb Ewan.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/01/28/3537275.jpg)
Arnaud De Lie (Fotó: L'Équipe)
Fotó: Twitter
„Mentálisan már nem gondolok erre teherként” – mondja De Lie a 6.30-as ébresztőkről és a hajnali tehénfejésről. „Megszabja az életritmusomat. Ad egy kis feladatot reggel, ami bemelegítésnek is szuper. Amint végeztem a fejéssel, megreggelizek és máris készen állok a napra. Nem mondom, hogy nem nehéz. De ez szerintem jó dolog, tartást ad.”
A farmélet pedig – minden nehézségével együtt – nemcsak szívóssá teszi és alázatra tanítja, de ki is kapcsolja. Ez lenne a titka?
„Kicsit eltereli a figyelmemet a kerékpározásról és szuper kikapcsolódás is. Ha nem profi bringás lennék, akkor gazdálkodó, akárcsak az apám. A farmon éltem le az egész eddigi életemet.”
„Télen előfordul, hogy hóesésben és fagyban dolgozunk, ami megkeményíti az embert” – teszi hozzá.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/01/28/3537279.jpg)
De Lie valóban szárnyalt 2022-ben
Fotó: AFP
Na, de hogyan is lett ő kerékpáros? Belgium francia nyelvű tartományából, Vallóniából jóval kevesebb sztárt adott a sportágnak, mint Flandria, azonban akad egy, aki a kis De Lie-re is óriási hatással volt. Bizony, a tavaly visszavonult Philippe Gilbert-ről van szó, aki nemcsak hogy az országútra terelte őt, de a Lottónál még amolyan mentorként is számíthatott rá.
„Büszke vagyok a vallon származásomra. Bár nekem jobban fekszik a flandriai terep” – vallja be De Lie. „A Mur de Huy és a Redoute nekem már túl sok. A Roubaix-ról és a Flandriáról álmodom.”
„Az nem teljesen igaz, hogy Phil miatt kezdtem el tekerni, mert akkor már egy ideje montiztam, de az tény, hogy ő inspirált engem, hogy kipróbáljam magam az országúton is” – fejti ki. „A 2011-es Flèche Wallonne volt az első profi verseny, amit megnéztem. Lelkesítő volt látni az ardenneki tripláját abban a szezonban. Aztán tessék, tavaly meg már szobatársak voltunk, ami azért elég menő. Őrület!”
Nem akármi, amikor az embert a saját példaképe segíti győzelemhez, De Lie-nek viszont ez többször is megadatott, mielőtt Gilbert elköszönt volna a profi mezőnytől.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/01/28/3537283.jpg)
De Lie és Gilbert, a jelen és múlt vallon sztárja
Fotó: AFP
„Azokon a versenyeken 100%-ig értem ment és rengeteg tanácsot adott menet közben. Amikor a hősöd teszi ezt, az egyszerre szürreális és fantasztikus.”
És hogy merre tovább? De Lie eddig javarészt 1.1-es besorolású versenyeken halmozta a sikereket, ám idén feljebb lépne, és szeretne rácáfolni azokra is, akik máris ráaggatták a „klasszikus sprinter”-jelzőt. Erős tavaszi programmal készül, benne olyan egynaposokkal, mint a Milánó-Sanremo, a Gent-Wevelgem és a Paris-Roubaix is.
„Sokan sok mindent várnak tőlem, de nekem is megvannak a saját ambícióim. Az első számú célom egy nagy klasszikus” – jelenti ki.
A fejlődés azonban mentális téren is fontos, hiszen De Lie-re fiatal kora ellenére is már nagy felelősség hárul, nem hagyhatja cserben az egész nap érte dolgozó csapattársakat.
„A sikerek miatt gyorsan meg kellett tanulnom azt is, hogyan legyek vezér” – magyarázza. „Számomra az nem természetes dolog, hogy nálam sokkal tapasztaltabb versenyzőket utasítsak arra, hogy értem dolgozzanak, de most már meg merem mondani őszintén egy sprint előtt, hogy jók-e a lábaim vagy sem.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/01/23/3533398.jpg)
Arnaud De Lie
Fotó: Getty Images
Ha már őszinte kommunikáció, hiába várták volna sokan, hogy a meggyőző bemutatkozó szezonja után De Lie már akár idén is lehetőséget kap a háromheteseken, ez nem történik meg, de ő ezt cseppet sem bánja, sőt.
„A testem még nem áll 100%-ig készen egy háromhetesre, és ott a mentális része is” – szögezi le. „Egyelőre inkább maradnék az olyan egyheteseknél, mint a Párizs-Nizza. Jobb akkor odaállni egy Grand Tourra, amikor már mentálisan és fizikálisan is készen állok rá.”
A trendekkel ellentétben a Lotto-Dstny nem akarja fiatal szupertehetségét ilyen korán túl nagy nyomásnak kitenni, és De Lie sem kérdőjelezi meg Ewan kapitányi szerepét a csapaton belül. A Tour tehát még várhat, a kulcsszó a türelem.
„Caleb még mindig az első számú sprinterünk, most még nem látom, hogy átvehetném a helyét a Tour-keretben. De nem csak a Tour létezik, ott van a Giro is, először majd azt próbálnám meg.”
Bárhol is áll rajthoz, abban biztosak lehetünk, hogy De Lie-re idén minden eddiginél több szem szegeződik majd. Patrick Lefevere pedig valószínűleg alig várja, hogy lecsaphasson az új belga szenzációra, amint (2024 végén) lejár a szerződése, de a Lottónál is nagy szükség lenne rá a visszajutáshoz.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/25/3422458.jpg)
Arnaud De Lie
Fotó: Eurosport
Belgiumban ráadásul már most nagy jövőt jósolnak neki: a példakép Gilbert is egy leendő Amstel-győztest lát benne. De Lie azonban a maga visszafogott és szerény módján kezeli a felhajtást, úgyhogy attól nem kell tartanunk, hogy elrugaszkodna a realitások talajáról.
„Jól tudom kezelni a médiafigyelmet, nem zavar, hogy reflektorfényben vagyok” – mondja. „A családom úgyis mindig emlékeztetni fog arra, hogy maradjak két lábbal a földön. De igazából nem is kell emlékeztetniük, mert nem vagyok ilyen típus.”
De Lie-t aligha fogják elkerülni a WorldTour-ajánlatok, amivel természetesen több kötelezettség is járna, és előbb-utóbb talán a siker zálogának tartott farmot is ott kell hagynia, ám most még nem teszi félre a gumicsizmákat, számíthat rá a család és a több száz tejet adó jószág.
részben via CyclingTips, VeloNews
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-303c4420-3b62-4acb-a519-a4223b019c15-68-310-310.jpeg)