Aranypedál 2021 – Az év versenyzője

Idén is megválasztjuk az év legjobbjait, a ti segítségetekkel. Az utolsó részben azt kérdezzük, nálatok ki volt a 2021-es szezon legjobb versenyzője?

Tadej Pogacar és Mark Cavendish

Fotó: AFP

Itt a december, ami nem jelent mást, mint a szokásos év végi szavazást. Már sorozatban a nyolcadik évben választjuk meg a szezon legjobbjait, természetesen a ti segítségetekkel. Idén is kiosztjuk a méltán híres, és szakmai körökben igencsak elismert Aranypedál-díjat, melyet még a 2013-as szezon végén vezettünk be, és ahol szerencsére az elmúlt években egyre többször tüntek fel magyar versenyzők, vagy hozzájuk köthető emlékezetes pillanatok. Ez idén sem lesz másként, köszönhetően Valter Attila Girójának.
Ezúttal öt kategóriában (év csapata, év versenyzője, legemlékezetesebb pillanat, legnagyobb csalódás, év szakasza/versenye) hirdetünk győzteseket, és szokás szerint minden esetben öt-öt jelöltre lehet szavazni.
Az utolsó részben arra keressük a választ: Szerintetek ki volt a 2021-es szezon legjobb versenyzője? Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a tavalyi győztes, Primož Roglič természetesen most is ott van a listán.

És akkor jöjjenek az idei jelöltek:

1. Wout van Aert

Tizenhárom győzelemmel zárt, mint Pogačar és Roglič. A Touron sprintet, időfutamot és hegyi szakaszt is nyert, az olimpia mellett a hazai rendezésű vb-ről is hozott érmet, igaz, egyik sem volt arany. Az egynaposok közül a Gent-Wevelgem mellett a belga bajnokságot és az Amstelt nyerte meg, a szezon elején pedig két győzelme volt a Tirrenón.

2. Tadej Pogačar

Címvédés a Touron, ahol akárcsak tavaly, megint 3 trikóval zárt. Két szakaszgyőzelme volt, és gyakorlatlilag egyetlen megingás nélkül hozta le a három hetet. Nyert nagy egynapost (Lombardia) és egyhetest (UAE Tour, Tirreno) is, az olimpiai mezőnyversenyről elhozott egy bronzérmet, a trikókat nem számolva, 13 győzelmmel zárta az évet.

3. Mark Cavendish

Meseszerű évet, és tényleg egy elképesztő visszatérést produkált, pedig az év elején ingyen (egy saját szponzornak köszönhetően) került a Quick-Stephez. A török körön nyert először, aztán Bennett problémái miatt a Tour-keretbe is bekerült, ahol a legendás Eddy Merckx rekordját beállítva négy szakaszgyőzelemig, illetve zöld trikóig jutott. A szezon végén még a Münsterland Girót is nyerte.
picture

Mark Cavendish és Eddy Merckx

Fotó: AFP

4. Sonny Colbrelli

A nagy sorozata a Dauphinéval kezdődött, a Touron pedig már olasz bajnokként rengeteget probálkozott szökéssel, igaz, nyernie még nem sikerült. Aztán a Benelux Touron megmutatta, hogy az idény második felében is képes top formába kerülni, megnyerte az összetettet, majd hazai pályán behúzta az Európa-bajnoki címet. Az év megkoronázásaként pedig sprintben nyerte az esős Roubaix-t.

5. Primož Roglič

Sorozatban harmadszor nyert Vueltát, amit nem nagyon kell magyarázni, a Touron viszont egy sajnálatos bukás miatt nem tudott végigmenni. Tavasszal baszk kört (és majdnem Nizzát) nyert, nyáron olimpiai bajnok lett, ősszel pedig a Emilia mellett a Milánó-Torinót is megnyerte. Ez – trikókkal együtt – bizony 16 minőségi győzelem.
Köszönjük mindenkinek a szavazatokat, értékelés és eredményhirdetés a szilveszteri ESB podcastben!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés