Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A csúcson visszavonult holland klasszis nem bánta meg a döntését, már Vas Blankáék sikere az első

Nagy Bettina

Publikálva 14/02/2023 - 21:32 GMT+1

Már egy teljes szezon lement azóta, hogy a korábbi olimpiai- és háromszoros világbajnok Anna van der Breggen lezárta aktív pályafutását és csapattársból Vas Blankáék sportigazgatója lett, de azt mondja, nem igazán vágyik vissza a versenyek sűrűjébe. A hollandok klasszisa, aki egy évtizeden át volt a női mezőny meghatározó alakja, most arról mesélt, ex-profiként hogyan boldogul új szerepében.

Van der Breggen zsinórban hetedik alkalommal nyert a Flèche Wallonne-on

Egyre többször fordult elő, hogy egy csapattársam sikere nagyobb örömöt jelentett nekem, mintha én magam nyertem volna.
Nyilatkozta korábban váratlan visszavonulása okairól, motivációi átalakulásáról Anna van der Breggen, generációjának egyik legeredményesebb versenyzője, aki viszont egy percre sem távolodott el azóta a kerékpársporttól.
Van der Breggen a 2021-es flandriai világbajnokságon köszönt el, de ahelyett, hogy egy karibi szigeten lógatta volna a lábát, egy héttel később már sportigazgatóként debütált az első női Paris-Roubaix-n. Most már egy éve ő felel a csapattaktikáért az SD Worxnél, ám ez teljesen más típusú felelősség, mint ami versenyzőként nyomta a vállát.
Karrierje túlnyomó részében ugyanis Van der Breggenen múlt a csapat sikere vagy bukása, tőle várták, hogy feltegye az i-re a pontot. Most, noha sok múlhat egy-egy kritikus pillanatban meghozott döntésén, mégis a mezőnyben tekerő versenyzőkön áll, hogy sikerül-e befejezni a munkát, ő a volán mögül a biztatásnál többet már nem tehet az ügy érdekében. De vajon hogyan éli meg ezt a kvázi tehetetlenséget?
„Ez egy másfajta adrenalin, és bár így is minden idegszáladdal a sikerre fókuszálsz, de már nem az én saját fizikai határaimról van szó” – mondja Van der Breggen. „Próbálod meghozni a helyes döntéseket, de ez minden, amit tehetsz a kocsiból. Ez más, mint bízni magadban és tudni, hogy képes leszel átvenni a következő nagy támadást. Ez a szituáció viszont egyszerre őrjítő és izgalmas.”
Van der Breggen sokakat megdöbbentett azzal, hogy 2020 májusában bejelentette (majdani) visszavonulását, elvégre épphogy betöltötte a harmincat és látszólag teljesítőképessége csúcsán volt – pályafutása utolsó évében még Giro-összetettet (a negyediket) és Flèche Wallonne-t is nyert (sorozatban a hetediket!) meggyőző fölénnyel.
picture

Anna van der Breggen instruálja az SD Worx versenyzőit

Fotó: Getty Images

Azóta persze számtalanszor megkapta a kérdést, nem volt-e túl korai a búcsú, de Van der Breggen egy pillanatra sem bánta meg a döntését, és szilárdan kitartott amellett, hogy ez volt a megfelelő időpont. Persze, néha még eljátszik a gondolattal, hogy ő mit tenne egy adott versenyhelyzetben, de inkább csak azért vágyik vissza a mezőnybe, hogy kisegíthesse egykori csapattársait a nehezebb pillanatokban. A versenyzéssel járó terheket viszont szívesen rakta le.
„Néha-néha beüt az érzés, hogy hiányzik a versenyzés, például amikor jól jönne nekik plusz egy segítő, vagy adódik egy olyan momentum, amikor úgy érzem, ha ott lennék, tehetnék valamit” – fejti ki. „Szeretnék nekik segíteni fizikailag is, és rossz a tudat, hogy nem tehetem. A csapatidőfutamokon is szívesen beállnék a sorba, de egyébként már megbékéltem ezzel a helyzettel.”
„Nagyon is élvezem azt, hogy a kocsiban ülök, és nekem már nem kell ott állnom a rajtnál. Jó, hogy már nincs az a stressz. Nyilván most is ideges vagyok a versenyek előtt, de másképp, kevésbé, mint versenyzőként.”
A 2022-es szezon nemcsak Van der Breggennek volt kihívás, hiszen bele kellett tanulnia új szerepkörébe, hanem a SD Worxnek is, hiszen – versenyzői minőségében – elveszítették az egyik legjobbjukat, egyben húzónevüket.
Nem vitás, a csúcson kiszálló Van der Breggen hiányát sok szempontból megérezték a csapatnál, a győzelmek számát tekintve is szerényebb évet zártak (a 2021-es 33 után 2022-ben – idézőjelesen – csak 19 jött össze), mégsem lehettek csalódottak, mivel fontos versenyeken tudtak nyerni és az UCI-világranglistán is megtartották első helyüket a sprinteket domináló DSM és a Van Vleutennel támadó Movistar előtt.
A már büszke sportigazgatóként nyilatkozó Van der Breggen sem kizárólag a győzelmek számában méri a sikert: „A hullámhegyekkel és völgyekkel együtt is nagyon jó évünk volt. Tele van a keretünk olyan fiatalokkal, akik még nem hozzák a nagy eredményeket, de közben igenis fejlődnek és folyamatosan lépnek előre. Ez rendkívül fontos a csapat számára. Talán ők még nem nyerik sorra a versenyeket, de a jövő nagyon is biztató.”
Van der Breggen név szerint is megemlíti a brit Anna Shackleyt és új-zélandi Niamh Fisher-Blacket, ám mi gondolatban nyugodtan idesorolhatjuk a velük egykorú Vas Blankát is, aki áprilisban a Brabantse Pijlen kezdi meg idei országúti szezonját.
„Voltak minőségi győzelmeink, elsősorban Lotte Kopeckyvel és Demi Volleringgel, a két kiemelt emberünkkel” – folytatja az összegzést Van der Breggen. „Elsőéves sportigazgatóként viszont én nem görcsöltem rá az eredményekre, mert az már csak a lányokon múlik, hogy megnyerik-e végül a versenyt. Az pedig még korábban, a felkészülésen és az edzésmunkán dől el.”
Már nem vagyok a győzelem megszállottja.
„Versenyzőként állandóan csak a győzelem járt a fejemben, de ez már megváltozott. Vannak olyan versenyeink, amik ugyan fekszenek nekünk, mégsem nyerjük meg, de az attól még lehet egy jól sikerült verseny.”
picture

Vas Blanka az SD Worx edzőtáborában (Forrás: SD Worx)

Fotó: From Official Website

Korábbi profiként, főleg olyasvalakinek, aki halmozta a győzelmeket, nehéz lehet megelégedni a kevesebbel, és hozzászokni, hogy nem minden versenyen a győzelem a végső cél, de Van der Breggen élvezi, hogy lekerült róla ez a teher és segíthet a fiatal tehetségeknek az előrelépésben.
„Talán éppen ez volt a visszavonulásom egyik fő oka” – magyarázza. „Csupán a győzelmek hajszolása már nem szerez örömet. Őszintén szólva, ebből lett elegem, és most itt a lehetőség, hogy másfajta célokért menjünk és másfajta elvárásokat fogalmazzunk meg. Ráadásul egy ilyen fiatal csapatnál nem is lehet elvárni, hogy majd mindenki nyer valamit, mert ez nem a realitás. A kis dolgokban kell előbb fejlődni.”
Van der Breggen már alig várja, hogy az előző, mélyvizes szezonban gyűjtött szakmai tapasztalataiból idén tovább építkezhessen. A fejlődés ugyanis nem csak élversenyzőként fontos, és az első teljes év még az újdonságok és a tanulás jegyében telt számára.
„Tavaly még gyakorlatilag fogalmam se volt semmiről, de ez jó, mert szeretek új dolgokat kipróbálni” – tekint vissza. „De azt hiszen, végül jól sült el a dolog, és most már tudom, mire kell készülni. Az jelenti számomra a kihívást, hogy idén mindent egy kicsit jobban csináljak, mint tavaly. Ez a kedvenc fázisom, amikor már tudom, mire számítsak, és ezáltal van lehetőségem a fejlődésre, profi kerékpárosként is mindig erre törekszünk.”
picture

Anna van der Breggen (Forrás: @annavdbreggen/Instagram)

Fotó: Instagram

Azt hiszem, mindenkivel így van ez az életben. Új dolgokat tanulunk, és aztán próbálunk benne fejlődni, vagy ha nem is, akkor ugyanazon a szinten maradni. A sportban viszont mindig az előrelépés a cél.
„Én sem tudok még mindent a kerékpározásról, ami az új feladatkörömbe tartozik: felszerelések, logisztika, stratégia – mindig van miben fejlődni. Sportigazgatóként pedig a kreativitás is kulcsfontosságú, hiszen sokszor kell előre gondolkodnunk, ráadásul egy csapatnyi ember figyelembevételével.”
Az SD Worx 2023-as keretéről, új igazolásairól és céljairól ebben a cikkben olvashattok bővebben, és Vas Blanka is nyilatkozott az Eurosportnak az idei versenyprogramjáról, a vele készült legfrissebb interjúnkat itt találjátok.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés