A háború miatt utcára kerülhetnek a Gazprom profi bringásai, Tour-szakaszgyőztes is érintett

Hivatalosan felfüggesztette minden sporttevékenységét, és felmentette szerződési kötelezettségeik teljesítése alól versenyzőit és stábtagjait a Gazprom-RusVelo orosz országúti kerékpáros csapat.

Gazprom - RusVelo

Fotó: AFP

Szélnek ereszti kerékpárosait az orosz Gazprom-RusVelo

A cyclingnews szakportál keddi beszámolója kiemelte: Renat Hamidulin csapatvezető a nemzetközi szövetség elnökét, David Lappartient-t hibáztatja azért, mert semmiféle segítséget nem nyújt a csapatnak a túléléshez.
Az oroszok ukrajnai háborúja miatt az UCI a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) iránymutatása nyomán, számos sportági szövetséghez csatlakozva szankcionálta az orosz és fehérorosz szövetséget, csapatokat és versenyzőket.
Hamidulin hiába igyekszik támogatót találni a mintegy 4 millió eurós (közel másfél milliárd forintos) költségvetés fedezésére, egyelőre nem járt sikerrel. Elképzelései szerint külföldi bejegyzésűként lenne esély a tavalyi magyar körversenyen szerepelt prokontinentális csapat megmentésére. A csapat főszponzora eddig a gázipari óriáscég volt, ám készen álltak arra, hogy teljesen fehér mezben tekerjenek, hátha így sikerül új szponzort találni.
picture

Gazprom-RusVelo

Fotó: Getty Images

A márciusi béreket még ki tudják fizetni, ám a csapatvezető úgy fogalmazott: nem kérheti meg az összesen 52 bringást és stábtagot, hogy tovább várakozzanak, miután versenyeken nem tudnak rajthoz állni. Így minden dolgozót és kerékpárost felmentettek szerződéséből, ám a már javában zajló idényben még a legnagyobb neveknek, köztük a Tour de France-on egy, a Giro d'Italián két szakaszgyőzelemmel rendelkező Ilnur Zakarinnak is komoly kihívás lesz új csapatot találnia.
- fogalmazott Hamidulin.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés