A magyar csapat fele éremesélyes az olimpián a dzsúdószövetség elnöke szerint
Párizs 2024 - Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke szerint a párizsi olimpián induló cselgáncscsapat fele éremesélyes.
Tóth Krisztián megnyerte a bronzmérkőzését
Videó forrása: Eurosport
"Nagyon optimista vagyok. Ez egy nagyon-nagyon erős csapat, fiatalok és tapasztaltabbak együtt, és most először a sportág történetében részt tudunk venni a csapatversenyben is."
Mindenki, aki indul Magyarország színeiben, esélyes arra, hogy pontszerző legyen, a csapat fele pedig éremesélyes.
- nyilatkozott az MTI-nek Tóth László.
Hozzátette, a komplett magyar küldöttséggel kapcsolatban is nagyon optimista:
"Mint az egyik sportág európai vezetője azt tudom mondani, hogy ez a mi olimpiánk lesz. Itthon vagyunk, Európában vagyunk, és ez nagyon komoly előnyt jelent az összes magyar sportolónak. Nem Dél-Amerikában kell megküzdeni a világgal, nem Tokióban a Coviddal és egyebekkel. Komoly sikerek előtt áll a magyar sport, és nem kevés, hanem sok éremmel, arannyal és pontszerző helyezéssel fogunk hazamenni" - fogalmazott.
Tóth László a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) alelnökeként is tevékenykedik a játékokon:
"Nagyon jól sikerült a kvalifikáció, világszinten 126 országból vesznek részt a dzsúdó versenyein, és jól mutatja helyünket a világban, hogy a tizenhatodikak vagyunk ebből a 126 nemzetből, de remélem, hogy az eredmények alapján előrébb fogunk végezni" - hangsúlyozta.
Párizsban hét magyar cselgáncsozó szerepel, közülük elsőként Pupp Réka és Pongrácz Bence lép tatamira vasárnap.
A magyar dzsúdócsapat:
férfiak:
- 66 kg: Pongrácz Bence
- 81 kg: Ungvári Attila
- 90 kg: Tóth Krisztián
- 100 kg: Vég Zsombor
nők:
- 52 kg: Pupp Réka
- 63 kg: Özbas Szofi
- 70 kg: Gercsák Szabina
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)