A kanadai hokisztár, Marie-Philip Poulin a negyedik olimpiai döntőjében is betalálna

Marie-Philip Poulin eredménysora szinte utánozhatatlan a női jégkorong világában. Ehhez viszont rengeteg támogatásra volt szüksége családjától, a régi legendáktól és jelenlegi csapattársaitól is. Erről és a Sidney Crosbyval nehezen nem észrevehető párhuzamról hoztunk egy történetet kevesebb, mint egy héttel az olimpiai jégkorongtorna kezdete előtt.

A kanadai hokisztár, Marie-Philip Poulin a negyedik olimpiai döntőjében is betalálna

Fotó: AFP

Marie-Philip Poulin a női jégkorong egyik kiemelkedő játékosa, aki a 2010 és 2014-es olimpiát is megnyerte Kanadával, ráadásul három döntőben is gólt szerzett. Ez már önmagában is páratlan teljesítmény, de egy pekingi fináléban szerzett góllal olyan magasságokba emelkedhet, ahol kevesen vannak ebben a sportágban.
A pekingi téli olimpia egyik legnagyobb rivalizálása női jégkorongban várható, ahol a 2006-os döntőt leszámítva az eddigi összes finálét Kanada és az Egyesült Államok játszotta egymással. 1998-ban az amerikaiak és 2018-ban a Team USA győzött, a köztes négy alkalommal pedig a juharlevelesek. Most 2022-ben is papírforma szerint ez a két együttes találkozhat a február 17-ei döntőben, viszont van egy játékos, aki igazi specialistája az utolsó meccseknek és akár a különbséget is jelentheti ebben a kiélezett csatában. Marie-Philip Poulin 30 évesen már a negyedik olimpiájára készülhet és ott van 2010 óta mindegyik kanadai válogatottban, sőt gólt szerzett mindhárom olimpiai fináléban. Ez már önmagában is páratlan teljesítmény, de ha negyedszer is betalálna, az már valóban a sporttörténelmi tettek közé tartozna. Ismerkedjünk meg a pekingi téli olimpia egyik legnagyobb sztárjával.
Ahogy nagyon sok női jégkorongozónál, úgy Marie-Philip Poulin esetén is a báty volt a gyerekkori motivátor a sportág elkezdésében. Pier-Alexandre egy szintén rendkívül tehetséges játékos volt és ahova csak lehetett követte őt testvére, legyen ez akár egy mérkőzés, egy edzés vagy egy baráti játék az egyik befagyott tavon. Így emlékszik vissza ezekre az időkre.
„Emlékszem, elvitt a bátyám hokizni a barátaival és mindenki azt kérdezte, hogy 'ki hozta ide ezt a lányt?' Erre Pier-Alexandre azt felelte, 'csak várjatok', majd a meccs után már mindenki engem akart a csapatába.”
picture

Marie-Philip Poulin és testvére között gyerekkoruk óta szoros a kapcsolat

Fotó: LaPresse

Ez a szoros kapcsolat a két testvér között a mai napig megvan, szinte minden nap beszélnek egymással és ez vitathatatlanul rengeteget számít a kanadai sztárjátékos fejlődésében. A nagytesó egészen sokáig vitte, összesen 116 mérkőzést játszott a québeci junior bajnokságban, de talán ennél is fontosabb, hogy a világ valaha volt legjobb női jégkorongozójának megalapozta a karrierjét és a mai napig segíti az útját.
„A bátyámmal való kapcsolatom egészen különleges. A hoki volt mindig is az összetartó kapocs. Nem vagyok egy beszédes típusú ember, de ha van egy rossz meccsem vagy egy rossz pillanatom, akkor biztosan felhívom telefonon őt. Mindig tud újat mondani és ad nekem tanácsokat, hogyan lehetek még jobb és hogyan lehetek egyben jobb ember is.”
Egy másik komoly inspiráció a 2002-es olimpia volt Salt Lake Cityben, ahol a kanadaiak drámai végjátékot követően megszerezték az ország első aranyérmét a női szakágban. Marie-Philip ekkor még csak tízéves volt és édesanyjával a nappaliból követték az eseményeket. A szintén quebeci születésű Kim St-Pierre bravúrosan védett és az azóta Hall of Fame játékosok Hayley Wickenheiser és Jayna Hefford tündököltek már akkoriban is. Nem mellesleg végül mindketten rekordnak számító öt olimpiai szerepléssel zárták karrierjüket. Poulin ekkor még nem értette, miért sírnak a kék vonalon a játékosok a döntő után, de édesanyja odafordult hozzá és ahogy a filmekben szokott történni, a következőt válaszolta:
Azóta kétszer is ott állt a kék vonalon a győztesek között Marie-Philip Poulin, de ehhez a sok-sok családi segítség mellett a csapattársak erőteljes támogatása is kellett. Hat évvel a nagy rivális otthonában megszerzett olimpiai arany után a fiatal játékos már az U18-as világbajnokságon debütálhatott. 2008-ban a Calgaryban megrendezett vb gólkirálya lett és összességében az utánpótlás vb-k legeredményesebb játékosa mind a mai napig a 17 mérkőzésen elért 31 pontjával.
picture

2010-ben Vancouverben hazai jégen lett aranyérmes a kanadai női jégkorong válogatott - sportsnet.ca

Fotó: From Official Website

Ezt követően jött a bemutatkozás a felnőttek között, 2009 egy világbajnoki ezüst, 2010 pedig az első olimpiai bajnok cím éve. Ráadásul nem is akárhogy szerepelt 18 évesen Poulin a hazai rendezésű olimpián. 5 gól, 2 gólpassz és az USA ellen 2:0-ra megnyert fináléban, mindkét találat az ő nevéhez fűződött. Ez a teljesítmény elég is volt az All-Star csapatba kerüléshez. Nehéz elképzelni a 2010-es játékoknál sikeresebb szereplést, mégis sikerült erre is rálicitálnia 2014-ben.
Először négy rettentő sikeres év Bostonban az NCAA csapatban, majd megint következett az Egyesült Államok a döntőben, de most úgy tűnt a Team USA képes lesz visszavágni. Kevesebb, mint egy perccel a vége előtt azonban jött Poulin és hosszabbításra mentette a találkozót, ahol ismét a quebeci lány gólja következett, ez viszont már egy újabb olimpiai aranyat ért. Nem is volt kérdés, hogy a nagy generáció méltó utódja megszületett ezen a két tornán. Az őrségváltás első tornája a 2015-ös világbajnokság volt, a korábbi óriási sztárok és példaképek, Wickenheiser, Heffordés Botterill szögre akasztotta a korcsolyát, Caroline Ouelette pedig átadta a csapatkapitányi karszalagot Poulinnek.
2010-ben volt egy másik kanadai játékos, aki szintén sorsdöntő gólt szerzett csapatának. Sidney Crosby nevét szintén a 2010-esvancouveri olimpián ismerte meg a világ, amikor belőtte egy máig nehezen felejthető fináléban a győztes találatot a hosszabbítás perceiben. A két játékos karrierje sok mindenben összefonódik, többek között 2014-ben Crosby is kétszeres olimpiai bajnok lett. A Pittsburgh Penguins jégkorongozója egyébként is nagy női hoki szurkoló, amikor teheti kilátogat a válogatott mérkőzéseire és rendkívül pozitív véleménye van pályatársáról.
picture

Marie-Philip Poulin és Sidney Crosby is kétszeres világbajnok, de csak egyikük lehet háromszoros Peking után

Fotó: Tumblr

Crosybynak 2018-ban sem volt meg a lehetősége a mesterhármasra az NHL sztárok távolmaradása miatt, Poulin viszont először karrierje során olimpián a „C” betűvel a karján léphetett jégre. Pyeongchangban a kanadai válogatott második legeredményesebb játékosa volt és megint betalált egy döntőben, amivel ő lett az első női jégkorongozó, akinek ez sikerült. Ezúttal viszont ennek a gólnak kevésbé örülhetett, mivel a büntetők után az amerikaiak elcsenték az aranyérmet. A Penguins kapitánya sajnos 2022-ben sem utazhat el az olimpiára, szemben Poulinnel, aki a tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon mutatta jó formáját és ismét ő döntött a fináléban, nem lenne meglepő tehát, ha Pekingben megint rajta ugrálnának a csapattársak egy sorsdöntő találat után.
A Poulinék bemutatkozására nem is kell sokat várni, február 3-án (csütörtökön) 5:10-es kezdettel élőben közvetítjük az Eurosporton az aranyéremre pályázó kanadaiak meccsét Svájc ellen.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés