Az NHL-sztár, aki Szocsiban mankóval vette át az aranyat, újra ott lehet a téli olimpián - John Tavares álma, hogy ezúttal eljusson a torna legvégéig
A Toronto Maple Leafs jégkorongozója, John Tavares örülne egy újabb lehetőségnek a téli olimpián, miután 2014-ben egy sérülés miatt nem tudta végigjátszani a tornát, az azt követő játékokra pedig nem utazhattak el az NHL játékosai.
Jonathan Toews #16, John Tavares #20, Sidney Crosby #87 és Matt Duchene #9 az éremosztón, Szocsiban
Fotó: Getty Images
Úgy alakult, hogy az NHL-játékosok is részt vehetnek a 2026-os milánói-cortinai téli olimpián februárban, így 2014 óta először a világ legerősebb bajnokságának legjobb hokisai sem maradnak ki az ötkarikás játékokból.
John Tavares, a Toronto Maple Leafs centere azon kevés aktív játékos egyike, aki ott volt a 2014-es győztes kanadai csapatban Szocsiban, ám minden vágya, hogy ismét képviselhesse a hazáját egy téli olimpián.
"Ez egy kedves kis emlékeztető" – mondta Tavares az NHL.com-nak arról, hogy az olimpiai aranyérme még mindig ott lóg az otthoni edzőtermének falán. A 2014-es szocsi olimpián ott volt a legendás győztes csapatban, négy meccset játszott, de a torna nem úgy ért véget számára, ahogy szerette volna.
Még most is emlékszik a pillanatra, amikor először mutatta meg az aranyérmét a nagyszüleinek.
"Ők Portugáliából, az Azori-szigetekről vándoroltak be, mindannyiunk számára nagyon különleges volt, hogy aranyérmes lettem" – mondta Tavares.
"De az, hogy valóban versenyezhessek, és hogy ott lehessek a jégen a legfontosabb meccseken, azt nem lehet felülmúlni, azt igazán akarja az ember, egyszerűen ott akarsz lenni. Remélem, most megkapom ezt a lehetőséget" – mondta.
Szocsiban is összejöhetett volna ez, de Tavares nem csak egy aranyérmet hozott el az olimpiáról. Bár nagyon örült az aranynak és a csapat sikerének, a keserű emlék az maradt számára, hogy nem tudott végig a jégen lenni a tornán. Amikor rápillant az aranyérmére, mindig eszébe jut a negyeddöntőben Lettország ellen elszenvedett térdsérülése is, ami véget vetett mind az olimpiai szereplésének, mind a szezonjának.
Tavares az olimpián elszakította a bal térdében a belső oldalszalagját (MCL) és a meniszkusza is megsérült, de ott volt az arénában, amikor Kanada 1-0-ra legyőzte az Egyesült Államokat az elődöntőben, és 3-0-ra Svédországot az aranyérmes mérkőzésen, "egyszerűen csak próbáltam jó csapattárs lenni" – mondta.
"Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségem volt az olimpián játszani" – mondta Tavares.
"A sérülések a játék részét képezik. Ez van. Játszani tudtam, és fontos szerepet kaptam. Természetesen hihetetlen élmény lett volna az olimpia elődöntőjében és az aranyért menő mérkőzésén játszani. Akkor nem így alakult, de nyilvánvaló, hogy borzasztóan örülnék egy újabb lehetőségnek."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/23/image-e62edbab-7b21-407e-a958-00cff6616197-85-2560-1440.jpeg)
Tavares sérülése Szocsiban
Fotó: Getty Images
Tavares nem játszott a kanadai csapatban, amely februárban megnyerte a 4 Nations Face-Off (Négy Nemzet) tornát, ez alapján viszonylag kevés esélye van arra, hogy képviselje hazáját a 2026-os milánói-cortinai téli olimpián.
De Tavares, aki szombaton töltötte be 35. életévét, a 17. NHL-szezonját még mindig csúcson kezdi: 38 gólt és 75 pontot szerzett az előző szezonban, ami miatt továbbra is esélyes egy helyre az olimpiai csapatban. Sőt, meghívást kapott a múlt hónapban megrendezett olimpiai edzőtáborba is.
"Mindent jól csinál" – mondta Sidney Crosby, Kanada kapitánya és a Pittsburgh Penguins centere.
"Nagyon büszke lehet a játékának minden aspektusára – a védekezésre, a face-offokra, a válogatottban pedig különösen fontos, hogy valaki alkalmazkodni tudjon. Szerintem ő pont olyan srác, aki ezt könnyedén meg is tudja csinálni.
A szezonban is ezt teszi, függetlenül attól, hogy hol játszik éppen. Ezt tette Torontóban is, mindegy hogy a pálya közepén vagy a kapu előtt, hogy védekezni kell vagy támadni, rendkívül sokoldalú és tud gólokat lőni, méghozzá a legjobb ütemben" – mondta Crosby Tavaresről.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/23/image-ecb9e522-82b3-4e38-87cc-d7336dbd4aa6-85-2560-1440.jpeg)
Jonathan Toews #16, John Tavares #20, Sidney Crosby #87 és Matt Duchene #9
Fotó: Getty Images
Tavares szerint az olimpiai lehetősége nem változtatott jelentősen a felkészülésén és a szezonon kívüli edzésein, és nem is tűnik csalódottnak, hogy nem volt ott a győztes csapatban a 4 Nations Face-Offon. Viszont ő is úgy érzi, a játéka még a 16. szezonjában is folyamatosan fejlődik és javul, és ez volt a helyzet az elmúlt négy évben is.
"Úgy gondolom, hogy a játékomban sok minden, amit megvizsgálok és mélyrehatóan elemezgetek, azt mutatja, hogy az alapok nagyon szilárdak" – mondta Tavares.
"Talán tavaly kicsit jobban teljesítettem, és ez nyilvánvalóan megmutatkozik a számokban is, de összességében, ahogy az elmúlt három-négy évet látom, nagyon elégedett vagyok azzal, hogy még mindig tudtam fejlődni, és nemcsak elégedett vagyok, hanem továbbra is törekszem a javulásra, tudva, hogy mik az erősségeim.
Ennél tovább fejlődni már borzasztóan nehéz így, a 17. szezonomban, de mindig van rá mód. Az előnyöm a tudásom és a tapasztalatom, és hogy ezeket fel is tudom felhasználni."
Kétségtelen, hogy mindez Kanada számára is előnyös lenne az olimpián, különösen ha figyelembe vesszük Tavares olimpiai múltját és azt, hogy második esélyt kaphatna az aranyérem megszerzésére, ahelyett, hogy csak a padról nézné, ahogy csapattársai megnyerik azt helyette.
"Motiváló a gondolat, hogy újra megkaphatom ezt a lehetőséget" – mondta Tavares.
"Persze, azt mondod magadnak: 'igen, nagyon szeretnék játszani az aranyért'. De valójában az a legfontosabb, hogy a csapat tagja akarsz lenni. Bármilyen szerepben, bármennyi időt eltöltve a jégen, egyszerűen csak hozzá akarsz járulni a csapat teljesítményéhez, és részese szeretnél lenni" - zárta gondolatait Tavares.
Forrás: NHL.com
Az NHL-es sztárok az 1998-as naganói olimpia óta szerepelhetnek olimpián, akkor a Dominik Hasek és Jaromir Jagr fémjelezte csehek nagy meglepetést okoztak. 2002-ben, Salt Lake Cityben Kanada győzött, 2006-ban, Torinóban a svédek. 2010-ben, Vancouverben - Crosby hosszabbításos góljával - és 2014-ben, Szocsiban kanadai siker született. A 2018-as phjongcshangi helyszín (és a piaci lehetőség) nem érte el az NHL-es vezetők ingerküszöbét - orosz aranyérem lett a vége -, a 2022-es pekingi játékokat pedig beárnyékolta a koronavírus-járvány, oda nem utaztak el az észak-amerikai profi liga legjobbjai, és végül a finnek hódították el az aranyat. (MTI) |
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/23/image-ca53ed1e-9bd2-432f-a7b0-b858064266f3-85-2560-1440.jpeg)
John Tavares és a kanadai csapat a 2014-es szocsi olimpián
Fotó: Getty Images
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés