Bocsánatkéréssel vonult vissza a legbalszerencsésebb brit olimpikon

Elise Christie, minden idők legsikeresebb brit gyorskorcsolyázója bejelentette visszavonulását. Görgessük végig a közösségi média reakcióit arra a keddi bejelentésre! A legtöbben azt kérdezték: „miért kérsz bocsánatot?”

„Sajnálom, hogy cserben hagytalak titeket” – írta Twitteren, ahol bejelentette, visszavonul az aktív gyorskorcsolya-pályafutástól. Nagy-Britannia egy női kvótát szerzett a pekingi olimpián.

Vagyis soha nem teljesült az álma, hogy olimpiai bajnok legyen. Ezt a hiányosságot sokan elmondhatjuk magunkról, de ő egy olyan sportoló, aki több mint 70 érmet nyert, köztük európa- és világbajnoki címeket, rengeteg világkupát, nagy többségét egyéniben. Ő egy olyan sportoló, akinek küzdelmei sokakat inspiráltak, az a nyitottság és tudatosság, ami jellemző volt rá, messze túlmutatott a sporton.

De az ő karrierje sokkal többről szól, mint a megfoghatatlan olimpiai éremről.

Christie, aki Livingstonban született, majd Nottinghambe költözött, műkorcsolyázóként kezdte. Rájött azonban, hogy jobban szereti, ha egy sportág kevésbé szubjektív, ahol a cél az, hogy elsőként érjen célba.

Csakhogy a short track nem ilyen egyszerű – és ha valaki pontosan tudja, hogy miért, akkor az nem lehet más, mint maga Christie. A gyakran jégen űzött hajszaként jellemzett sportág legalább annyira brutális, mint amennyire izgalmas.

A rövidpályás gyorskorcsolya híresen hírhedt alakja például Steven Bradbury, aki már múltheti short track cikkünkben is felmerült. Ő az az ausztrál korcsolyázó, aki a 2002-es játékokon a döntő utolsó köréig az utolsó helyen volt, mégis aranyérmet nyert. A jóval előtte lévő négy másik férfi az utolsó kanyarban egy tömegkarambolban szanaszét repült.

És egy olyan sportágban, amely csak négyévente, a téli olimpiák alkalmával kerül igazán a szélesebb köztudatba, ezek a lesújtó csalódások még inkább bevésődnek az emlékezetbe, mivel a közbeeső győzelmek, világkupa-sikerek, de még talán a világbajnokságok sem kerülnek soha úgy a főműsoridőben sugárzott televíziós műsorokba.

Két évvel azután, hogy 2010-ben Vancouverben debütált az olimpián, Christie lett az első brit, aki megnyerte a rövidpályás világkupa-sorozatot – 1000 méteren -, és 2013-ban első világbajnoki érmét is megszerezte ezen a távon.

A 2014-es szocsi játékokra a világranglista első helyezettjeként érkezett 1000 méteren, és az aranyérem nagy esélyese volt, de két másik versenyszámában sem tűnt lehetetlennek az érem. Végül mindhárom versenyszámban kizárták, kétszer bukásért, egyszer pedig azért, mert nem megfelelően haladt át a célvonalon.

Amit utána kapott, nem kívánjuk senkinek. Olyan sok gyalázkodás érte a közösségi médiában, beleértve a halálos fenyegetéseket is – egyesek azért voltak dühösek, mert úgy vélték, hogy ő okozta kedvencük, Park Seung-hi bukását -, hogy egy időre leállította Twitter-fiókját.

Christie később bevallotta, a trollkodás miatt majdnem félbehagyta a szocsi játékokat, és nem állt volna rajthoz 1000 méteren. Ez volt karrierje mélypontja. Akkor azonban azt mondta: „soha nem lépnék ki, mert mindig megvan bennem az a szívósság, ami miatt folytatom.”

Christie összetört szívvel távozott Szocsiból, de megfogadta, négy évvel később, Pyeongchangban folytatja az olimpiai érmekért folytatott küzdelmet.

A skót ismét csúcsformában utazott a játékokra. 2017-ben megnyerte az összetett világbajnoki címet, 23 év után ő volt az első nem ázsiai korcsolyázó, akinek ez sikerült. Vb-aranyat nyert 1500 és 1000 méteren, valamint bronzérmet 3000 méteren, és negyedik lett 500 méteren. Emellett 2016-ban világcsúcsot állított fel 500 méteren.

Alapvetően ő volt az, akit meg kellett verni.

A 2018-as játékokon azonban inkább könnyeket hullajtott, mintsem érmeket gyűjtött, hiszen egy bukás miatt negyedik lett az 500 méteres döntőben, majd az 1500 méteres elődöntőben kizárták. Ráadásul bokasérüléssel kórházban kötött ki. Diszkvalifikálták 1000 m-en is, ami után elhíresült a BBC véleménye, miszerint ő minden idők leg szerencsétlenebb olimpikonja. Mások pedig ismét a közösségi médiában vették elő.

Úgy tűnik, senki nem emlékezett arra, hogy Nagy-Britannia eddig csak egyszer nyert olimpiai érmet rövidpályás gyorskorcsolyában: ez Nicky Gooch volt 1994-ben. És hogy ennek ellenére így is Christie minden idők legsikeresebb brit short trackese.

A pekingi olimpiai felkészülési időszak elején érezte először, jelentősen változtatnia kell. Alig több mint egy évvel Pyeongchang után Christie elárulta, hogy Szocsit követően szorongani kezdett, a következő évek személyes és szakmai problémái depresszióhoz vezették. Két éven át antidepresszánsokat szedett, és önpusztítást végzett.

Őszintesége azonban széles körű csodálatot váltott ki a sportvilágban és azon túl is; nagy hatással volt sportolókra. Felnéztek rá emiatt.

Jóval azelőtt elindította a sportolókra nehezedő nyomásokról szóló vitát, hogy olyan nagyobb hírű sportolók, mint a Naomi Osaka vagy a Simone Biles beszéltek volna a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmeikről.

„Beszélhetek az érmeimről, beszélhetek minden másról, de a legnagyobb eredményem a mentális helyzetem megváltoztatása volt, és az a tény, hogy ezzel mindenkinek segíteni tudtam” – mondta a BBC-nek visszavonulása után. „Nem is tudtam, hogy beteg vagyok, így az, hogy mindenki másnak segíthetek átjutni, hatalmas dolog számomra. Tudom, hogy hatással leszek az emberekre, és ezt folytatni fogom.”

Ezért is írta le idén ősszel megjelent, Resilience című életrajzi könyvében, hogyan kábították el és erőszakolták meg 19 éves korában. „Mindig is arról beszéltem, hogy segíteni akarok az embereken. Olyan sok nő van, aki átesett vagy talán épp most megy keresztül ugyanezen a helyzeten, és szintén nem fog beszélni” – mondta a könyv megjelenése idején.

Amikor a tokiói nyári olimpián az elsőszámú esélyes Biles visszalépett több tornászdöntőtől, hogy a mentális jólétére koncentráljon, Christie azt tweetelte, hogy az amerikai példakép és inspiráció. „Az olimpia nem mindig az érmekről szól. Hanem a lélekről is.”

Könnyen lehet, hogy saját magáról beszélt.

Christie a BBC-nek elmondta, hogy „nagyon jó helyen van”, és továbbra is szeretne inspirálni másokat: „Körülbelül nyolc hónapja nem bántottam magam, ami nagyszerű, és szeretném megmutatni az embereknek, hogy túl lehet lépni rajta. Még akkor is, ha elvesztettem a karrieremet és az álmomat.”

Azt mondta, hogy „soha nem fogja magát teljesnek érezni”, mert nem nyert olimpiai érmet rövidpályás gyorskorcsolyázóként, de azt is jelezte, hogy a 2026-os játékokon egy másik sportágon keresztül folytathatja álmait.

„Benne van minden, ami kell: erő és sebesség” – utalt rá sejtelmesen. „Ez egy új kihívás, és már nagyon várom.”

De ha esetleg úgy sem jönne az az érem, akkor sincs miért bocsánatot kérni.

Forrás: www.bbc.com