Felmentette a bíróság az önkívületi állapotban az utastérben magán könnyítő golfozót

Thorbjørn Olesennel nagyot fordult a világ 2019 júliusában. Egy ártatlan repülőútnak tűnt csupán, amely végül rémálomba torkollott.

Thorbjorn Olesen - fotó: Ben Stansall

Fotó: AFP

A dán golfozó nem is olyan rég még top 50-es játékosnak számított, kisiklását azonban nem csak világranglistás pozíciója érezte meg.

Thorbjørn Olesen egyike volt az európai PGA golfsorozat legígéretesebb játékosainak. A dán golfozó kiegyensúlyozottan lépkedett előre a világranglistán idényről idényre, jöttek a győzelmek az European Touron, tagja volt a 2018-ban győztes európai Ryder-kupa-csapatnak, beverekedte magát a világranglista legjobb 50 játékosa közé. Majd jött 2019 nyara, és minden, amit addig felépített maga körül egy csapással romba dőlt, beleértve a karrierjét is.
2019-ben azon a bizonyos júniusi napon Thorbjørn Olesen a World Golf Championship sorozat égisze alá tartozó St. Jude Classic tornát követően kollégáival, többek között a szintén golfozó Ian Poulterrel és Justin Rose-zal felült a Nashville-ből Londonba tartó transzatlanti járatra, hogy egy hosszú és fáradtságos, több tornát felölelő időszakot maga mögött tudva hazatérjen londoni otthonába. Hogy az út nyugalomban teljen el, Olesen bekapott néhány altatót. Pár órával később már arra eszmélt, hogy teljes megdöbbenésére bilincsbe verve vezetik el a rendőrök a reptérről. Olesen saját bevallása szerint nem értette, hogy mi történik vele, ám a rendőrség hamarosan felvilágosította.
Olesen megtudta, hogy a közel nyolcórás út során olyan mennyiségű alkohol került a szervezetébe, amely még azt is kiütötte volna, aki speciel nem vényköteles, tehát nagyon kemény altatóra dobja rá a rövideket. Olesen a beszámolók szerint nem kevés pezsgőt, sört, bort és vodkát fogyasztott, ami összekeveredve az altatókkal és nyugtatókkal – mert később kiderült, hogy ez is került a pirulák közé – egy komoly koktélt alkotott, amelynek köszönhetően kis túlzással önkívületi állapotba került.
Olesen szemtanúk szerint először csak fel és alá rohangált az utastérben, majd kezet csókolt az egyik hölgy utaskísérőnek, aki még kollégájához képest olcsón megúszta, ugyanis a másiknak Olesen a nyakába fúrta az arcát, megcsókolta, illetve a mellére tette a kezét, egy harmadikat pedig meglökött. A performansz itt még nem ért véget, a 31 éves dán golfozó olyannyira nem tudott magán uralkodni, hogy az utastérben könnyített magán a mellette helyet foglalók teljes megdöbbenésére, majd ezt követően, mint aki jól végezte dolgát, elfoglalta a helyét és sírva elaludt.
picture

Thorbjorn Olesen - fotó: Ben Stansall

Fotó: Eurosport

Az ügyből természetesen per lett, Olesent 2019 augusztusára szexuális zaklatással, a repülőgépen történt ittas magatartással és testi sértéssel vádolták. Anélkül, hogy kisebbíteni próbálnánk Olesen tetteinek a súlyát – nem lehet és nem is kell -, azt mindenképpen ki kell emelni, hogy a dán fiatalember természetesen büntetlen előéletű volt a történet előtt, a golfos közösség megbecsült és népszerű tagja, aki élettársával egy gyermeket nevelt akkoriban, soha előtte semmilyen összeütközésbe nem keveredett a törvénnyel, nem voltak botrányai sem.
A védelem a per során felsorakoztatott számtalan tanút, akik a dán békés karakterét voltak hivatottak alátámasztani. Olesen ügyvédei természetesen a pirulák mellékhatásait is feltárták a bíróságon és itt derült ki az is, hogy a golfozó élettársa egy kétes hírű portálon vásárolta a nyugtatókat, amelyeket az Ambien típusú altató mellé még bedobott Olesen az ominózus felszállás előtt. A tanúként beidézett gyógyszerészek által elmondottak alátámasztották, hogy a pirulák mellékhatásai már alapból elég erősek, főleg a literszámra elfogyasztott alkoholmennyiséget követően. Olesen egészen egyszerűen kiütötte magát, önkívületi állapotba került, nem volt tisztában önmagával, azzal, amit csinált, legalábbis a védelem erre hivatkozott.

A felsorakoztatott érvek, a tanúk és Olesen büntetlen előélete, valamint bűnbánó magatartása hatott a bíróra, és végül felmentették a golfozót az összes vád alól.

"Szörnyen éreztem magam, és nagyon sajnálom. Nem tudtam elhinni, amit mondtak, hogy mi történt. Egyszerűen szégyellem magam, és undorodom magamtól egyszerre. Az utolsó emlékem az, hogy kaptam egy pohár pezsgőt, leültem a helyemre, és azt hiszem, emlékszem, hogy felszálltam. Az első dolog, amire emlékszem, hogy rendőrök jönnek a helyemre. Kicsit össze-vissza éreztem magam. Nagyon össze voltam zavarodva, és azt hiszem, leginkább sokkos állapotban voltam." – mondta a 31 éves dán, aki saját bevallása szerint "automatává" változott, nem volt ura a testének.
Olesen ebben a szezonban a European Touron (most már DP World Tour) játszott, ahol 17 tornán két top 10-es helyezést ért el. A dán eddig pályafutása során öt Tour-győzelmet könyvelhetett el, de a közelmúlt viszontagságai bizony meglátszanak a világranglistás helyezésén, a karrierje csúcsán egészen a 33. helyig jutó golfozót jelenleg csak a 432. helyen jegyzik. A világranglistás zuhanás mellett természetesen jóval nagyobb probléma Olesen számára, hogy a szponzorok, így például a Nike, sőt szurkolóinak egy része is elfordult tőle, komoly csorba esett a becsületén. Az ügy lezárását követően Olesen hangsúlyozta, hogy innentől teljes erőbedobással arra fog koncentrálni, hogy helyreállítsa a pályafutását és nem utolsó sorban a renoméját. A kettő közül ez utóbbi tűnik nehezebb feladatnak.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés