Jacques Villeneuve szerint Michael Schumacher nem volt hozzászokva ahhoz, hogy ő nem félt tőle – a kanadai felidézte a köztük lévő rivalizálást
Frissítve 05/04/2026 - 15:34 GMT+2
Jacques Villeneuve arról beszélt nemrég egy interjúban, hogy a vezetékneve és a vezetési stílusa valószínűleg alapvetően határozta meg a Michael Schumacher és közte kialakult rivalizálást. 1997 világbajnoka szerint ő olyan mentalitással versenyzett ellene, amihez a német addig nem volt hozzászokva. Ez tette különlegessé a párharcukat.
Japán Nagydíj - Antonelli nyert és vezet az összetettben is
Videó forrása: SNTV
Jacques Villeneuve és Michael Schumacher nem igazán keresték egymás társaságát a Forma-1-es éveik alatt.
A kanadai azt mondta, hogy őt nem nyűgözte le különösebben a hétszeres világbajnok az egymás ellen vívott csatáik során, és nem is igazán félt tőle. Ez utóbbi olyasmi volt, amihez ő addig nem nagyon volt hozzászokva.
Kétségtelen, kettejük párharca az egyik legintenzívebb volt a sportág történetében. A csata a csúcspontját az 1997-es Európa Nagydíjon érte el, ahol Villeneuve és Schumacher ütköztek egymással. Utóbbit kizárták, előbbi pedig világbajnok lett.
A kanadai a Williams versenyzőjeként, IndyCar-bajnokként érkezett a Forma-1-be 1996-ban. Az első győzelmét a Nürburgringen aratta, ahol hatalmas küzdelem bontakozott ki közte és a Ferrarit hajtó Schumacher között. Villeneuve azonban állta a sarat és vitte a futamgyőzelmet.
A Beyond the Grid nevű podcastben azt kérdezték tőle, hogy okozott-e benne különös elégedettséget, hogy Schumachert verte meg az első győzelméért.
”Nagyszerű érzés volt. Ahogy az is, hogy végig láttam őt a tükörben” – mondta Villeneuve.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/19/image-349ff3e7-181b-46b6-ae6f-bc41b23bd6b6-85-2560-1440.jpeg)
Viaszba öntik a világbajnokot: Lando Norris is szobrot kap a londoni Madame Tussauds-ban
Videó forrása: SNTV
”Ez részben azért is alakult így, mert az IndyCarban ezt szoktam meg. Így tudtam őt kontrollálni. Aztán ez változott az évek során, mert rájöttem, hogy az F1-ben ez máshogy van, de ehhez azért idő kellett.”
Ez egy hihetetlenül izgalmas futam volt, élvezet volt nézni. Olyan volt, mint egy iszonyú nagy nyomás alatt vívott sakkjátszma.
”Igen, nem kell mindig látványos előzés ahhoz, hogy az ember fészkelődjön a fotelben. Ráadásul annyira közel volt, hogy egy apró hiba a részemről és ő átvette volna a vezetést. Visszaelőzni pedig szinte biztos, hogy nem tudtam volna.”
”Mindig nehéz, ha te vagy a préda, mert ilyenkor csak te vagy az, aki belehibázhat. És akkor vége.”
Kérdezték Villeneuve-től, hogy hogyan jöttek ki a pályán kívül egymással.
”Igazából sehogy. De ez azért volt, mert nem is igazán jártunk, össze amíg én a Forma-1-ben voltam. És ő volt a fő riválisom, úgyhogy lehet, hogy furcsa is lett volna.”
”Lehet, hogy azért nem találkozgattunk, mert annyira intenzív volt köztünk a rivalizálás. Nem tudom.”
Talán annak is lehetett hatása, hogy a Villeneuve név kötődött a Ferrarihoz.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/16/image-00d8b503-0d73-417d-adb2-390ee7ef8c32-85-2560-1440.jpeg)
"Semmi köze a teniszhez, de..." Sinner gratulált Antonelli első futamgyőzelméhez a Forma-1-ben
Videó forrása: SNTV
Jacques édesapja Gilles, aki egy Ferrari ikon volt annak idején, illetve bizonyos szempontból a mai napig.
”Olaszországban voltak drukkerek, akik érte és a Ferrariért szorítottak, de voltak olyanok is, akik nekem szurkoltak. És ez egy kicsit eltolta az egyensúlyt.”
Meg hát az is számított, hogy tudta, én nem törődök semmivel. Rám ő nem volt különösebben nagy hatással, nem is féltem tőle, amihez ő szerintem nem volt hozzászokva.
”A csatáink során én nem adtam könnyen magam. Tartottam vele a lépést, ott voltam erősen mellette. Tudta, hogy tisztelet ide vagy oda, én a végsőkig harcolok. Ez volt akkor is, amikor már a BAR-nál voltam. Ez a mentalitás onnan is jött, hogy előtte az Államokban versenyeztem.”
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Nem csak az erőforráson múlik – Leclerc elmondta, miben kell még fejlődnie a Ferrarinak
- Antonellit motiválja a fociválogatott kudarca, úgy érzi, most még fontosabb, hogy sikeres legyen
Egy másik emlékezetes küzdelem Estorilban volt köztük 1996-ban. amikor Villeneuve kívülről megelőzte Schumachert egy döntött kanyarban.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/15/image-a5920221-818d-469d-b54c-6cef5c5c741e-85-2560-1440.jpeg)
"Valóra vált az egyik álmom" - Kimi Antonelli beszélt pályafutása első futamgyőzelméről
Videó forrása: SNTV
”Évekig szomorú voltam, mert csak a fedélzeti kamera vette ezt az előzést, ami pedig nem volt az igazi. abból a szögből nem látszott igazán, hogy mi is történt. Aztán néhány éve előkerült egy külső felvétel valahonnan, na akkor azt mondtam, hogy végre, ez az.”
”Ezt a kanyart már előtte télen kinéztem magamnak. Az ív emlékeztetett az oválpályák ívére, az IndyCarra. Tudtam, hogy itt szeretnék majd megelőzni valakit. És ez a valaki épp Michael lett.”
”Lehet, hogy ez arrogánsnak hangzik, de ez is része volt a mókának és én ezért szerettem versenyezni. Meg kellett lepnem őt, csak így lehetett őt megelőzni.”
via planetf1
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés