Verstappen verhető lenne egyenlő feltételek mellett? A riválisa szerint biztosan
Max Verstappen a hétvégén megszerezte a negyedik világbajnoki címét Las Vegasban. A holland a szezon első felét egyértelműen uralta, a másodikban azonban többször, többen is meg tudták őt verni. Carlos Sainz Jr. is erről beszélt a futam utáni interjúban, hangsúlyozva, hogy domináns autóval a holland verhetetlen volt, egyenlőbb viszonyok közt azonban már nem volt fölényben.
Verstappen davanti a Sainz durante il GP Messico - Mondiale 2024
Fotó: Getty Images
Max Verstappen zsinórban a negyedik világbajnoki címét szerezte a hétvégén Las Vegasban.
A holland versenyző meggyőző előnyt épített fel a szezon első felében azzal, hogy az első tíz futamból hetet megnyert. Később azonban, ahogy az ellenfelek egyre nagyobb nyomást tudtak rá helyezni, már csak egy versenyt húzott be az utolsó tizenkettőből.
Carlos Sainz Jr. szerint az, hogy Verstappen lett a világbajnok, bizonyítja, hogy ő volt idén a legjobb versenyző. Hozzátette azonban, hogy azzal, hogy nagyobb lett a verseny a szezon második felében, kiderült, hogy vannak még, akik képesek az ő szintjén teljesíteni.
"Véleményem szerint Max hihetetlenül jó munkát végzett idén."
A szezon második felében azonban látszott, hogy amikor például nyolc versenyző volt egy tizeden belül egymáshoz képest, meg tudtuk őt verni hétről hétre.
- Senna, Schumacher, Hamilton – Verstappen a legnagyobbakhoz csatlakozott 2024-ben
- Biztosan nem áll meg négynél - Max-effektusról, halhatatlanságról, bölcs Verstappenről ír a sajtó
"Nagyon jól tudta uralni a szezon elejét egy domináns autóval, később pedig abban emelkedett ki, hogy ő nem hibázott. Ezzel érdemelte ki, hogy ő legyen a legjobb idén."
"A szezon második fele azt mutatta meg, hogy amikor egyenlőbbek a feltételek, amikor egyenlőbb gépek vannak alattunk, fel tudjuk venni a versenyt egymással, és meg tudjuk nehezíteni egymás életét."
Sainz kiemelte, hogy a pilóták számára könnyebb hiba nélkül versenyezni, amikor nincsenek szoros versenyhelyzetben.
"Mindenki elkezd hibázgatni, amikor nyomás alá kerül, és ilyenkor mindenki az autóra panaszkodik."
"Minden arról szól, hogyan tudod kezelni a nyomást, amikor nincs nagy előnyöd a többiekkel szemben. Amikor nincs meg minimum a két-három tized különbség a többiekhez képest, akkor megnő a teher, és mindenki emberivé válik."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/26/3937382.jpg)
Carlos Sainz (Ferrari) a colloquio con Max Verstappen (Red Bull)
Fotó: Getty Images
Verstappen ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy alulértékelték a tavalyi szezonját, amikor 22 futamból 19-et megnyert.
"Tavaly egy domináns autónk volt, és én mindig úgy éreztem, hogy nem mindenki kezelte a helyén, hogy ez mekkora dolog. Például azt, hogy zsinórban tízszer nyertünk. Persze nagyon jó autónk volt, de szerintem nem volt annyira jó, mint azt az emberek gondolták."
"Ez volt a legjobb szezonunk, mert akkor is tudtunk versenyeket nyerni, akkor is erősek voltunk, amikor nem volt tökéletes az autó."
via racefans
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)