A holland szakíró, korábbi F1-es versenyző Robert Doornbos szerint létrejöhet a Verstappen-Mercedes egyezség, komoly nyomás alatt a Red Bull

A forma-1-es szakíró, korábbi versenyző Robert Doornbos azok közé tartozott, akik időnként bedobták, hogy Max Verstappen távozhat a Red Bulltól és a Mercedesnél köthet ki. A holland fenntartja, hogy a négyszeres világbajnok továbbra is fontolgatja a német csapat ajánlatát, noha maga Verstappen jelentette be, hogy 2026-ban is a Red Bullnál marad.

A négyszeres világbajnok holland Max Verstappen megerősítette, hogy a Red Bullnál marad

Videó forrása: SNTV

Doornbos nemrég egy podcastben beszélt arról, hogy Verstappen története véget érhet a Red Bullnál, és hogy a Mercedeshez való távozás igenis egy reális opció a négyszeres világbajnok számára.
"Majdnem tizenkét éve vagyok már televíziós elemző" – mondta Doornbos. "De az ember nem dobhat folyton hatost."
Teljesen meg voltam győződve arról, hogy létrejön a megállapodás Verstappen és a Mercedes között.
"Annyira intenzív tárgyalások folytak, amit az is bizonyít, hogy a német csapat nem jelentette be, hogy megerősíti a versenyzőit a jövő évre."
"Toto Wolff mindent megpróbált, hogy rábírja Maxot a váltásra. Ez még akkor is így van, ha ő azt mondja, hogy ez igazából sosem volt opció a számára. A menedzsment ilyenkor is mérlegeli a lehetőségeket."
Doornbos felhozta példának Christian Horner esetét is. Az ő kirúgását is minden előzmény nélkül jelentették be.
"Senki nem látta előre, hogy ez lesz. Annyi minden történik a háttérben, hogy a dolgok kiszámíthatatlanok."
picture

Hogy süt palacsintát Lando Norris? A forma-1-es pilóták vagy a magyar vívók ügyesebbek?

Videó forrása: SNTV

Ezt a korábbi F1-es versenyző arra utalva is mondta, hogy Verstappen bejelentését követően sokan betámadták őt a közösségi médiában.
"Ezt azoknak az embereknek is mondom, akik agresszíven nekem jöttek a közösségi oldalakon. Én nem találok ki dolgokat, hanem beszélgetek az érintettekkel, és tudom, hogy ebben a konkrét esetben az egyeztetések folyamatosan zajlanak."
Azt mondja, a kritika önmagában nem bántja, de a támadások azért nem esnek jól neki nyilván.
"A kritika oké, de a sértegetés szerintem nem jó senkinek. Továbbra is meg fogom osztani a véleményem, akinek nem tetszik, annak nem muszáj követnie."
A szakember szerint továbbra is komoly nyomás van a Red Bullon Verstappen kapcsán, a Mercedes ugyanis általában erősen indul, amikor új motorszabályok kerülnek bevezetésre.
picture

Meglepő fordulat: húsz év után távozik a Red Bulltól a csapatfőnök Christian Horner

Videó forrása: SNTV

"Ez volt például 2014-ben, amikor bejöttek a hibridmotorok. Az olyan csapatok ilyenkor mindig előnyben vannak, ahol a motorszállító egy nagy múltra visszatekintő gyártó. Komoly szakértelem gyűlt persze össze a Red Bullnál is időközben, meglátjuk, hogy ez elegendő lesz-e, hogy megtartsák Maxot."
Az, hogy Verstappen most marad, nem lepte meg Doornbost.
"Komoly a kockázat, amikor jönnek az új szabályok. Viszont amikor a Mercedes kopogtat az ajtón, arra mindig komolyan oda kell figyelni. Talán ezért is kellett ilyen sokat várni a hivatalos bejelentésre."
Doornbos egyébként egy teljesítményhez kötött záradékot javasol a szerződésbe, arra az esetre, ha a Red Bull-Ford együttműködés nem jönne be.
"Így kihátrálhat a projektből, ha az megbukik. Az F1-ben nincs olyan, hogy hűség, ez itt kemény dolog. Verstapppen pedig egy nagy tehetség, aki érthető módon mindig a leggyorsabb autóban akar ülni."
picture

"A legnagyobb álmom" - Emlékezetes lett Norris idei negyedik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme

Videó forrása: SNTV

A Red Bull jelenlegi formájából kiindulva Doornbos úgy látja, rajtuk a nyomás.
"Tudják jól, hogy Max elmegy, ha nem kapja meg a megfelelő gépet. Ha máshol jobb autót kap, logikus, ha lép."
És én továbbra is úgy gondolom, hogy a Mercedes lehet az a csapat, amelyik képes lesz ezt megadni neki.
via Eurosport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés