Frederic Vasseur szerint nem drámai Lewis Hamilton helyzete

A Ferrari Forma-1-es csapatvezetője, Frederic Vasseur megvédte az olasz istálló friss igazolását. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton mindössze a hetedik helyen zárt a Szaúd-arábiai Nagydíjon, és az összetett pontversenyben is csak a hetedik helyen található. Vasseur szerint azonban ostobaság kritizálni az angol pilótát.

Lewis Hamilton

Fotó: AFP

Lewis Hamilton a hetedik helyről kezdte meg a dzsiddai versenyt, és ott is fejezte be, 39 másodperccel lemaradva a győzelmével az összetett pontverseny első helyére ugró Oscar Piastri mögött. Hamiltonnak egyelőre nem sikerült igazán hozzászoknia az autóhoz, viszont csapattársa, Charles Leclerc behozta a harmadik helyre a maga Ferrariját, és az összetett ötödik helyén áll.
Hamilton az első szezonját futja az olasz istállónál, de a kínai sprintverseny győzelmétől eltekintve a dobogó közelébe sem került, és egyértelműen, jól láthatóan lassabb a vetélytársaknál. Ő maga ezt mondta a Sky Sportsnak a szaúdi futam után:
"Egy pillanatig sem éreztem magam komfortosan ezen a versenyen. Nyilvánvaló, hogy jó az autó, hiszen Charles behozta a harmadik helyre. Az autóra tehát semmiképp sem panaszkodhatok.
Attól tartok, Miamiban is szenvedni fogok. Nem tudom, meddig tarthat még ez a szenvedés, de nagyon rossz érzés. Egyelőre nem tudom, mi a megoldás. Tehát... úgy néz ki, ez így marad a szezon végéig. Fájdalmas lesz."
Hamilton a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címe megszerzéséért hajt, de egyelőre árnyéka önmagának. A Ferrari csapatvezetőjét, Frederic Vasseurt is megkérdezték, mit gondol a csapat sztárjának drámai szerepléséről.
"Drámai?!? Még csak öt verseny ment le a szezonból! Tudom, hogy ezt nem fogják lehozni, de kib*** fa***g ezt állítani."
A francia nem fogta vissza magát, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy nagyon régről és jól ismeri Hamiltont, két évtizeddel ezelőtt a juniorsorozatokban ugyanis már volt a főnöke. Vasseur így folytatta:
"2000 százalékban Lewis mögött állok. Minden támogatást megadok neki, és holnap reggel ismét nekiállok keresni a megoldást a kérdésre. De őszintén szólva nem aggódok különösebben.
Ha megnézzük, hogy mit művelt Kínában, vagy a múlt héten Bahreinben, illetve akár ennek a hétvégének az első felében, akkor jól látszik, hogy ott a potenciál.
Érthető, hogy nincs jó hangulatban, hiszen a csapattársa a harmadik helyen zárt, ő meg csak hetedik lett. Viszont szerintem ez nagyon jó jel, mert nem lenne normális, ha boldoggá tenné ez a végeredmény."
A Forma-1-es világbajnokság nem áll meg a Ferrari és Hamilton kedvéért. Két hét múlva már jön is a következő verseny Miamiban. A McLaren pilótája, Piastri 99 ponttal vezeti a tabellát, csapattársa, Lando Norris áll a második helyen 89 ponttal. A harmadik helyen az utóbbi négy világbajnoki cím tulajdonosát, Max Verstappent találjuk, aki 87 pontot gyűjtött.
forrás: bbc.co.uk

A legfrissebb híreink, a legjobb videóink egy helyen – töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés