„Leclerc készen áll arra, hogy világbajnok legyen” – a Ferrari korábbi versenyzője szerint ő a fő kihívó
Publikálva 16/02/2025 - 16:50 GMT+1
Carlos Sainz Jr. négy évet töltött a Ferrarinál, mielőtt Lewis Hamilton váltotta a csapatnál, ő pedig a Williams versenyzője lett. A spanyol elmondta, szerinte a Ferrari, különösen Charles Leclerc készen áll arra, hogy világbajnok legyen, és kitért arra is, milyenek az első tapasztalatai új csapatánál.
Carlos Sainz Jr.
Fotó: AFP
Carlos Sainz pénteken már tesztelhette a Williams új, 2025-ös autóját.
Komoly mozgások voltak az elmúlt szezont követően a Forma-1-ben, Sainz helyére például Lewis Hamilton érkezett a Ferrarihoz, ő pedig a Williamshez szerződött.
A konstruktőri világbajnokságban rendkívül szoros verseny volt 2024-ben a McLaren és a Ferrari között, végül a brit csapat szerezte meg a címet 14 pont előnnyel.
A Ferrari legutóbb 2008-ban győzött a konstruktőrök között, egyéni vb-címet pedig Kimi Räikkönen 2007-es sikere óta nem ünnepelhetett a csapat. Sainz azt mondja, 2025-ben talán újra eljön a maranellóiak ideje.
"Nézzük meg, hogy kezdik a csapatok az évet, de emlékszem, mielőtt eljöttem a csapattól, azt mondtam mindenkinek, hogy készen állnak arra, hogy harcoljanak a világbajnoki címért, és hogy akár világbajnokok is legyenek" – mondta Sainz.
"Most a Williamsnél még megy az a tanulási folyamat, amin a Ferrari már rég túl volt, amikor eljöttem. Ők már akkor tökéletes állapotban voltak."
"Elsősorban Charles-ra gondolok, mert őt ismerem igazán. Lewist nem ismerem, a vezetési stílusát sem."
Charles viszont készen áll arra, hogy világbajnok legyen.
Sainz 2015-ben került a Forma-1-be, és a Williams már az ötödik csapat lesz, ahol versenyezni fog a Toro Rosso, Renault, McLaren és a Ferrari után.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/02/16/image-5eda79cc-18cd-425a-9c43-cda05bd24ba1-85-2560-1440.jpeg)
Carlos Sainz Jr.
Fotó: AFP
Négy versenyt nyert az olaszokkal az elmúlt három szezonban, ami azt jelenti, hogy a Williamsnél először versenyez futamgyőztes pilóta 2017 óta. Akkor Felipe Massa volt az, aki korábbi győzelmek után érkezett hozzájuk.
"Mindig azt mondom, hogy az első benyomás nagyon fontos, már csak azért is, mert első benyomás csak egy van. És én szerencsére azt mondhatom, hogy ez most pozitív."
"Látom, hogy az emberek itt nagyon motiváltak, mindenki a legjobbat akarja, és nagyon büszkék a csapatra. Nagyon jó telünk volt, nagyon jól sikerültek a tesztek, úgyhogy alig várom, hogy versenyezzünk."
via Sky Sports
- Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés