Lando Norris visszanyerte az önbizalmát, Oscar Piastri megtorpant - Közel tíz éve nem látott rivalizálás van kialakulóban a világbajnoki címért

Közel tíz éve, 2016-ban fordult elő legutóbb, amikor ugyanazon csapat két versenyzője állt harcban a világbajnoki címért. Akkor a Mercedes két pilótája, Lewis Hamilton és Nico Rosberg meccselt az első helyért. Most, azzal, hogy Max Verstapppen egy kicsit beleszürkülni látszik a mezőnybe, egyre valószínűbb, hogy a két mclarenes, Oscar Piastri és Lando Norris között dől majd el a vb-cím.

Kezdődhet a harc a legendás sárga trikóért! Kövesd élőben a 2025-ös Tour de France-t az Eurosporton

Videó forrása: Eurosport

A világbajnokság felénél úgy állunk, hogy Oscar Piastri nyolc ponttal vezet Lando Norris előtt.
Az ausztrál számára nem jól kezdődött a szezon a hazai versenyén. A csapattársát üldözte az esős pályán, amikor mindketten kipördültek. Norris vissza tudott jönni az első helyre, Piastri megcsúszása azonban komolyabbnak bizonyult, és ő végül csak a kilencedik helyen zárt.
Ezt követően az ausztrál úgy megindult, hogy egy darabig szinte vissza sem nézett. A következő öt versenyből négyet behúzott, ami a vb-pontverseny első helyét jelentette a számára.
Norrisnak ugyanakkor bő két hónapot kellett várnia a melbourne-i utáni második győzelmére. Ez idő alatt rendre hibázgatott az edzéseken, ami miatt értékes pontokat veszített a versenyeken. Valahogy nem találta a közös hangot az autóval, ami pedig korábban kifejezetten jól muzsikált alatta.
picture

Lando Norris

Fotó: AFP

Kulcsfontosságú volt a számára, hogy hazai közönség előtt, Silverstone-ban győzni tudott, ami öt futam alatt már a harmadik sikere volt. Ami még fontos, hogy ez volt a második győzelme az új felfüggesztést használva, azt a felfüggesztést, amit Piastri autóján egyelőre nem alkalmaz a McLaren.
Az új fejlesztés hozta volna meg az áttörést Norris számára? Ez segített neki abban, hogy visszanyerje az önbizalmát? Talán, bár ez önmagában aligha lesz elegendő ahhoz, hogy világbajnok legyen, Piastri ugyanis kiváló versenyző, ráadásul ez még csak a harmadik szezonja az F1-ben.
picture

Oscar Piastri

Fotó: AFP

Ausztriában a pole-ból nyert a brit, de a dolog összességében nem múlott sokon, Silverstone-ban pedig sokat köszönhetett csapattárs büntetésének. Az is igaz ugyan, hogy a tempójuk nagyjából egálban volt, és Norrisnak a lassabb kerékcsere egy ponton pozícióba került Verstappennel szemben.
Az első tíz verseny után egyértelműen Piastrinak állt a zászló, az utóbbi két futam azonban minden bizonnyal visszaadta a hitet Norrisnak, aki így joggal bízhat abban, hogy világbajnok lehet.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés