Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Döntés született a FIA elnökének botrányával kapcsolatban

Eurosport Magyarország

Frissítve 20/03/2024 - 20:20 GMT+1

Tisztázták a vádak alól Mohammed Ben Sulayemet, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökét, akit a tavalyi Forma-1-es Szaúdi Nagydíj végeredményének befolyásával gyanúsítottak meg.

Mohammed Ben Sulayem

Fotó: AFP

A Forma-1 irányító testülete szerdán közölte, hogy a párizsi székhelyű etikai bizottság nem találta bűnösnek a sportvezetőt, miután külső szakértők bevonásával alapos kivizsgálást végzett.

Az FIA közleményben jelezte: a vizsgálatok eredményeinek áttekintése után az etikai bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy nincs bizonyíték az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem ellen.
Az állítólagos vád szerint a 62 éves FIA-elnök beleavatkozott a dzsiddai versenyen kétszer szankcionált Fernando Alonsónak, az Aston Martin spanyol versenyzőjének ügyébe, mégpedig úgy, hogy visszavonatta a veterán pilótára kiszabott második, 10 másodperces időbüntetést. Ezzel Alonso visszakapta a harmadik helyet, melyet először elvettek tőle az utólagos büntetéssel.
picture

Fernando Alonso - Aston Martin

Fotó: Getty Images

A harmadikként célba érő kétszeres világbajnok azért kapott a verseny után tíz másodperces büntetést, és került a negyedik helyre, mert amikor a futam közben letöltötte a rajt után rá kiszabott öt másodpercet, akkor az egyik szerelő még azelőtt ért hozzá a versenyautóhoz, mielőtt lejárt volna a büntetés.
A nagydíj után az Aston Martin fellebbezést nyújtott be, melyet végül elfogadtak, így Alonso visszakapta a harmadik helyet, ami pályafutása 100. dobogós helyezése volt.
A Las Vegas-i Nagydíj kapcsán arról folyt vizsgálat Sulayemmel szemben, hogy az elnök etikailag helyesen járt-e el minden esetben, amikor erősen kardoskodott azért, hogy a kaszinóváros legyen Forma-1-es rendező.
picture

The Grand Prix in Las Vegas was very important for Formula 1

Fotó: Getty Images

Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés