„Nem volt okos versenyzés” – Lando Norris szerint Max Verstappen a saját futamát tette tönkre az agresszív védekezéssel
Publikálva 05/05/2025 - 16:33 GMT+2
Lando Norris a második helyről rajtolt és a második helyen ért célba a Miami Nagydíjon, ami alapján úgy tűnhet, eseménytelen versenye volt a brit pilótának. Ez azonban igen messze van a valóságtól, a rajtot követően ugyanis visszacsúszott a hatodik helyre, és később komoly csatát vívott Max Verstappennel a második pozícióért.
Max Verstappen és Lando Norris csatája, a háttérben a gyorsan zárkózó Lando Norisszal - Chandan Khanna
Fotó: AFP
A McLaren versenyzője a rajtot követően kívülről próbálta megelőzni Verstappent, de nem volt elég hely kettejüknek, így Norris a vizes bukótérben kötött ki. Ezt követően viszonylag gyorsan visszakapaszkodott a hatodik helyről a harmadikra, de az élen haladó Verstappen-Piastri kettőshöz képest bő ötmásodperces hátrányba került.
Verstappen egy darabig tartotta az első helyet, de ahogyan fogytak a gumik, egyre közelebb került hozzá Piastri. A két versenyző körökön át csatázott, mire az ausztrálnak sikerült kierőszakolnia egy elfékezést a hollandból, és átvette az első helyet. Verstappennek nem volt ideje pihenni, a csatázással ugyanis magukra húzták Norrist, aki a következő körökben folyamatosan támadta a négyszeres világbajnokot.
A holland ezúttal sem adta olcsón a bőrét, de végül Norrisnak is összejött az előzés, és a futam végéig meg is tartotta a második helyet. A McLaren versenyzője utólag úgy látta, Verstappennek minden joga megvolt ahhoz, hogy keményen védekezzen, ám ezzel nem csak neki ártott (Piastri nagyjából 9 másodpercre elhúzott tőle), de a saját versenyét is tönkretette.
"Keményen harcol, és ez az ő dolga. A saját versenyét tette tönkre. Nem ment túlságosan okosan" – nyilatkozta Norris.
"Valószínűleg harmadik lett volna ma, de a csata miatt nem így alakult. Ő persze harcolt, és ezt várja tőle az ember, ez van."
A teljes képhez hozzátartozik, hogy ha nincs a VSC-fázis, akkor Verstappen valószínűleg a csatázással együtt is megszerezte volna a harmadik helyet. Azzal viszont, hogy George Russell kevesebbet veszített a kiállással, és korábban Norrist is gyorsan elengedte, végül a mercedeses versenyző állhatott fel a dobogóra.
Verstappent azonban a saját bevallása szerint semennyire sem zavarja, hogy egy helyet elveszített a kiállásokat követően.
"Őszinte leszek: egyáltalán nem frusztrál. Nyerni jöttünk ide, és mérföldekre voltunk ettől, az pedig nem igazán számít, hogy a harmadik vagy a negyedik helyen végzünk-e. Nem volt veszítenivalóm, és szerettem volna egy kicsit szórakozni."
Ha már az okos versenyzés szóba került: a futam után Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke elismerte, hogy Norris lehetett volna a rajtnál egy kicsit türelmesebb.
"Utólag visszatekintve, az 1-es és a 2-es kanyar közötti szituációnál jobb lett volna, ha Lando beleemel a gázba, és megtartja a második helyet. Az autó - ezt megint csak az utólagos tudás birtokában mondom - nagyon gyors volt, és Oscarhoz hasonlóan Lando is elment volna Max mellett."
"Mint minden versenyhelyzetben, így ennél is felül kell vizsgálni, hol voltak lehetőségek. És azt gondolom, ennél a szituációnál Lando lehetett volna egy kicsivel türelmesebb."
Stella azt is hozzátette: az előzéseknél nem látott különbséget a két versenyző hozzáállása között, és Norris hasonló idő alatt cserkészte volna be Verstappent, mint Piastri, ha nem csúszik ki a 11-es kanyarban.
Piastri elmondta: viszonylag nyugodt volt, mivel érezte, hogy előbb vagy utóbb átjut Verstappenen, ugyanakkor Norris miatt nem várhatott a végtelenségig az előzéssel.
"Nem volt könnyű, igyekeztem megválasztani a megfelelő pillanatot. Éreztük, hogy ma erős a tempónk, és nem az volt a kérdés, sikerül-e, csak az, hogy mikor."
"Persze szerettem volna a lehető leghatékonyabban megtenni, miután Lando mögöttünk volt, és gyorsan közeledett. Szóval gyors, de tiszta előzést akartam. Szerintem elég jó munkát végeztem, utána pedig kiautóztam egy kis előnyt."
"A verseny második része talán nem volt életem teljesítménye, de most arra volt szükségem, hogy a megfelelő pillanatokban legyek gyors, és kiautózzam ezt az előnyt."
A legfrissebb híreink, a legjobb videóink egy helyen – töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/gsd-image-store.sports.gracenote.com/BF1D6943FAE0CA1358EA87F9CD2AD1BB2888586983421735.png)
Formula 1Race
1
O. PiastriBefejezett
Hirdetés
Hirdetés