Verstappen bízik benne, hogy sikerül lenyomniuk a riválisokat a fejlesztési versenyben
2024-ben lényegesen változatosabb a Forma-1, mint az előző években volt. Noha még mindig Max Verstappen és a Red Bull párosa a legkiegyensúlyozottabb, a pályáktól függően a McLaren, a Mercedes és a Ferrari is veszélyt jelentett a domináns csapatra. A holland azonban bízik abban, hogy az új alkatrészeik ismét egyértelműen a mezőny legtetejére repítik a csapatot.
Max Verstappen Silverstone-ban második helyen zárt - fotó: Alessio Morgese
Fotó: AFP
Max Verstappen teljesen megbízik a csapatában.
Azóta, hogy 2022-ben bevezették az új szabályrendszert, a Red Bull (és Max Verstappen) verhetetlen volt. A holland versenyző most sem panaszkodhat, hiszen úton van pályafutása negyedik világbajnoki címe felé, 84 ponttal vezet a második helyen álló Lando Norris előtt. A pontvadászatban tehát megnyugtató az előny, a pályán azonban nem: a riválisok nagyon megközelítették a Red Bullt.
Miközben a McLaren és a Mercedes fejlesztései nagyszerűen működtek, a Red Bull egy kicsit elveszett, így messze nincs már az a brutális előny, amit például Bahreinben tapasztaltak. Akkor a holland 25 másodpercet vert a legjobb nem Red Bull-os versenyzőre, Carlos Sainzra – ami az előző futamokat nézve olyan, mintha az egy teljesen másik szezonban történt volna.
2024-ben már négy csapat nyert versenyt, a Ferrarinak és a Mercedesnek ráadásul mindkét versenyzője felállhatott a dobogó tetejére. Verstappen szerint a riválisok zárkózása részben a szabályrendszerből fakad, amit úgy alakítottak ki, hogy a legsikeresebb csapat fejleszthesse a legkevesebb ideig az autóját.
„Segítene, ha több időnk lenne, de ezek a szabályok, nem igaz? Próbálja lelassítani a győztes csapatot” – mondta a holland versenyző. „Üldözőként örülsz neki, ha te állsz az élen, és az idény közben utolérnek, akkor azt gondolod, hogy nem ezt szeretnéd. De így írták meg a szabályokat, mindenki egyetért velük, szóval egyszerűen csak el kell fogadni.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/06/30/3995757-81090848-2560-1440.jpg)
Max Verstappen és Lando Norris nagyot csatázott Ausztriában
Fotó: Getty Images
A riválisok közelsége ellenére (sőt, bizonyos körülmények között a McLaren már gyorsabbnak is bizonyult) a Red Bull kíméletlen hatékonysággal gyűjtötte a győzelmeket, és ha nincs a balul elsült Norris-Verstappen csata Ausztriában, még több lehetett volna. A helyzet tehát távolról sem drámai, de egyértelműen figyelmeztetés a Red Bullnak.
„Látjuk a nyereséget” – mondta a fejlesztésekről. „A hétvége nem volt az igazi, új dolgokat próbáltunk ki az autón, és az időjárás sem segített. De ha megnézzük, amennyiben nem sérül a padlólemez, harcban lettünk volna a pole-ért. Ez pozitívum. Mennünk kell tovább, új alkatrészeket hozni – és tudom, hogy jönni fognak.”
Christian Horner már többször utalt rá a múltban, hogy az F1 korlátozó intézkedései előbb vagy utóbb ártani fognak a csapatnak, Verstappen azonban kicsit másképp közelítette meg.
„Nem akarom ezt elhinni, mert így csak ellustul az ember. Hiszem, hogy a gyárban mindenki keményen dolgozik, hogy még több teljesítményt pakoljanak az autóra, de a többi csapatnál is nagyon sok okos ember van, akik ugyanezen fáradoznak.”
Forrás: Autosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)