Fogadkozik a Ferrari, Magyarországon célba vennék az élmezőnyt

Nehéz időszakon van túl a Ferrari, amely a fejlesztési versenyben ismét lemaradt a riválisoktól. Az előző versenyhétvégéken már csak a negyedik erő volt az olasz csapat, de állítják: tisztában vannak a probléma okával, és gőzerővel dolgoznak a megoldáson. Az első lépést akár már a Hungaroringen megtehetik, Frédéric Vasseur csapatfőnök legalábbis javulást prognosztizál.

Monaco óta nem volt igazán erős versenye a Ferrarinak - fotó: Alessio Morgese

Fotó: AFP

Ismét hullámvölgyben a legendás istálló, de már látják a fényt.
A szezon nagyszerűen indult a Ferrari számára, amely az év elején tisztán második erő volt a Red Bull mögött. Az optimizmusukat tovább táplálta, hogy az év eleji autójukat csak egy alapcsomagnak szánták, és miután elégedettek voltak a látottakkal, gőzerővel dolgoztak a fejlesztéseken. Itt kezdődtek a problémák is.
Míg az Imolában bemutatott csomag előrelépést jelentett, a Barcelonába elvitt – lényegében előrehozott – fejlesztésektől nem azt kapták, amire számítottak. Egészen pontosan a szívóhatású autók egyik gyengesége ütközött ki, a gyorsabb kanyarokban erősen pattogtak a Ferrarik, így hiába kaptak több leszorítóerőt, nem tudták kihasználni.
A megoldás a hátraarc lett, a Brit Nagydíjon már az eggyel korábbi verziót használták, a gyárban pedig a módosításokon dolgoztak. Frédéric Vasseur csapatfőnök elmondta: a Magyar Nagydíjra ezek el is készültek, így a Hungaroringre újra az új padlólemezzel érkeznek, amit egy kicsit átalakítottak, hogy csökkentsék a pattogást.
„A Magyarország előtti hét lehetővé tette, hogy mélyebben belenézzünk az előző három verseny adataiba. Megállapítottuk, hogy a fejlesztési csomag az aeropontok terén a várt előnyöket hozta, azonban a mellékhatásai miatt nehezebb volt vezetni az autót. Keményen dolgoztunk a gyárban, így Budapesten már egy fejlesztett padlóval megyünk, ami úgy gondoljuk, lehetővé teszi, hogy a legjobb képességeik szerint vezessenek a pilótáink.”
picture

Frédéric Vasseur

Fotó: Getty Images

„Az idei szezonban a legapróbb századokért küzdünk, ezért Charles-tól és Carlostól a legjobbjuk kell. Bízniuk kell az autóban, hogy a legjobb eredményt érjük el a versenyen, és ami ennél is fontosabb: hogy az időmérőn is meglegyen a bizalom, amikor a leginkább a határokat kell feszegetniük az autóval. Magabiztos vagyok, hogy a Hungaroringre szánt csomagunkkal az élmezőnyben lehetünk.”
Amennyiben bejön a csapatfőnök jóslata, az mindenképpen jó hír a Ferrarinak, Silverstone-ban ugyanis a versenyzők már arról beszéltek, hónapokat veszíthettek a fejlesztési versenyben.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés