"Arról nem írtok, Max hogy beszél" - Lewis Hamilton szerint csak a média csinált szenzációt a rádiós beszélgetéseiből
Publikálva 20/03/2025 - 14:07 GMT+1
Lewis Hamilton első ferraris hétvégéje felemásan sikerült. Miközben alapvetően elégedett volt a hétvégén elért fejlődéssel, az időmérőn és a versenyen is elmaradt a tempójuk a várakozásoktól, és inkább a rádiózással kerültek előtérbe. A nap párbeszéde egyértelműen Bryan Bozzi és Charles Leclerc között zajlott le, de az is kiderült, hogy Lewis Hamilton és Riccardo Adami még nem csiszolódtak össze.
Lewis Hamilton szerint minden rendben van közte és Riccardo Adami között - Greg Baker
Fotó: AFP
Adami 2005 óta dolgozik versenymérnökként, a pályafutása első felét a Minardinál (később Toro Rossónál) töltötte, 2015-ben pedig a Ferrarihoz szerződött, ahol Sebastian Vettel munkáját segítette. A német távozása után Carlos Sainz mellett dolgozott, 2025-től pedig Lewis Hamilton versenyein hallhatjuk.
Ausztráliában egyértelműen érződött, hogy Adami és Hamilton még nem szoktak össze. A versenymérnök sok olyan információt mondott el, amit a hétszeres világbajnok feleslegesnek érzett, amit szóvá is tett a futam alatt. "Ezt bízd rám" – válaszolta többször Hamilton, amikor valamilyen beállítást javasolt Adami.
Hamilton szerint azonban semmi kirívó nem volt a kommunikációjukban, csak a média nagyította fel a jelentőségét.
"Mindenki eltúlozta, oda-vissza válaszoltunk egymásnak. Nagyon udvariasan fogalmaztam. Azt mondtam: légy szíves, bízd rám. Nem azt mondtam, hogy b-meg. Nem káromkodtam. Azon a ponton épp nagyon küszködtem az autóval, és minden koncentrációmra szükségem volt."
"Meg fogjuk ismerni egymást. Több bajnokkal is dolgozott korábban, nincs egymással problémánk. Hallgassátok meg a többiek rádióbeszélgetéseit – vannak sokkal rosszabb dolgok is. Elég belegondolni, hogyan beszélt Max az évek során a versenymérnökével - az a fickó elég sokat kapott már. Erről persze sosem írtok, de nálam a legkisebb dolgokat is kiemelitek."
Utóbbiban nincs igaza Hamiltonnak, a sajtóban sokszor írtak már a Verstappen és Lambiase között zajló, sokszor kölcsönös adok-kapokról. Az viszont kétségtelen, hogy a hétszeres világbajnok és az új versenymérnöke nem léptek át semmilyen határt a bejátszások alapján, sőt, talán most pont a határok felmérése zajlik. Erre utalt Hamilton is.
"Szó szerint most ismerkedünk egymással. Utána elmagyaráztam, hogy bizonyos információkra nincs szükségem. Vagy ha el akarja mondani, akkor milyen helyzetben érdemes megtenni. Elmondtam, hogy érzem magam az autóban, mikor van szükségem információra, és mikor nincs. Erről szólt ez az egész. Nincsenek problémáink, mosollyal az arcunkon beszéltük át, megyünk előre."
Hamiltonnak nem csak a Ferrari módszereihez kell hozzászoknia, de az autóhoz is, amely egészen más, mint amit korábban vezetett. A hétszeres világbajnok elárulta: Ausztráliában még a Ferrari által diktált és helyesnek tartott irányt követte, de minél jobban megbarátkozik az SF-25-tel, annál inkább a saját ízléséhez igazítja a beállításokat.
"Most hétvégén másképp fogjuk beállítani az autót. Egy kicsit még mindig távolabbról figyelem a csapat működését. Az első hétvégén láttuk, hogyan dolgoznak versenyen, ami egészen más, mint egy teszt – hogy hogyan állítják be az autót, és mit változtatnak a hétvége során. Minél komfortosabb leszek és minél többet tudok az autóról, annál több önálló döntést fogok meghozni a beállításokról."
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés